Az Agartha legenda egy titokzatos, föld alatti birodalomról szól, amely egy elveszett civilizáció otthona a Föld belsejében. A mítosz szerint lakói fejlettebbek az emberiségnél, és belső nap világítja meg városaikat. Bár a történet alapjaiban inkább a fantázia birodalmába tartozik, számos kultúra ősi hagyományaiban és modern összeesküvés-elméletekben is felbukkan.
Az a gondolat, hogy az emberiség nem tudja pontosan, mi rejtőzik a talpa alatt, hosszú múltra tekint vissza és többször megjelenik valamely kultúra mitológiájában. A modern korban Jules Verne ragadta meg legjobban a föld alatti világok iránti kíváncsiságot „Utazás a Föld középpontjába” (1864) című regényében, bár szereplői sosem érték el végső céljukat.
Az ilyen típusú elméletek, legendák és hiedelmek egyik legérdekesebb példája Agartha, a földalatti királyság legendája, amely egyfajta föld alatti Atlantiszként ismert. Mindkettő „elveszett világ”, ahol olyan civilizációk élnek, amelyek lakói képességeikben, élettartamukban és tudásukban messze felülmúlják az embereket.
De míg a Platón által leírt Atlantisz pontos helye vitatott, addig Agarthának pontos helyszíne van: bolygónk belseje. Az elképzelések szerint a Föld valójában üreges, benne városok egész hálózata található, amelyeket a belső nap fénye világít meg.
Lenyűgöző fantázia
Bár léteznek olyan emberek, akik szilárdan hisznek Agartha létezésében, fontos hangsúlyozni, hogy a legendához kapcsolódó bizonyítékok inkább a fantázia birodalmába tartoznak. Ezt alátámasztja, hogy a legendát olyan történelemhamisítók is népszerűsítették, mint Helena Blavatsky (1831–1891) orosz írónő és okkultista. Az állítólagos bizonyítékok – titokzatos térképek vagy repülő hősök beszámolói – sem állják ki a kritikai vizsgálatot. Ám ha valaki nem akarja komolyan venni, akkor lenyűgöző történetnek találhatja.
Ha mégis úgy döntenénk, hogy belépünk Agarthába, jó néhány bejáraton keresztül juthatnánk oda. Például a brazíliai Manaus városában, az Iguazu-vízesésnél, a Kentucky állambeli Mammut-barlangnál, a gízai Nagy Piramisnál, az olasz Ischia-sziget Epomeo hegyénél, a kaliforniai Shasta-hegynél, valamint az Északi- és Déli-sarkon található állítólagos bejáratokon át.
Ezek a helyek nem véletlenül kerültek be a köztudatba: különböző ősi kultúrák legendáiban mind szerepelnek föld alatti világok, bár nem mind nevezi ezeket Agarthának. Például a navaho indiánok számára, akik az Egyesült Államok délnyugati részén élnek, őseik („a Vének”) a Föld belsejéből jöttek, egy nagy áradás miatt menekültek a felszínre, átadták tudásukat, majd visszatértek eredeti otthonukba. Kínában, Egyiptomban és az eszkimók körében is találunk hasonló történeteket.
Rejtett szuperemberek
Az Agartha-legenda legerőteljesebb támogatójának a buddhizmus számít. Egyes követői szerint szent ember vezette törzsét a Föld belsejébe, ahol virágzó civilizációt építettek ki – legfőbb városuk Shambhala –, és népük milliósra nőtt. Az itt élők állítólag nálunk sokkal fejlettebb, szuperemberként élnek, akik időnként diszkréten megfigyelik a mi világunk fejlődését. A Dalai Láma állítólag közvetlen kapcsolatban áll az agarthai civilizációval a titkos alagútrendszeren keresztül, amely Tibetből vezet ebbe a birodalomba.
A legenda modern feldolgozásai közül az egyik első Willis George Emerson amerikai író „A füstölgő Isten” (1908) című regénye, amely Olaf Jansen norvég tengerész történetét meséli el. Jansen az Északi-sarknál belépett a Föld belsejébe, ahol két évet töltöt el a közel két méter magasak emberek között, és akik világát füstölgő nap világította meg. Bár Emerson sosem használta az Agartha nevet, regényét mégis a legendához kötik.
A föld alatti menedék
Sharula Dux, aki magát Lemúria – egy állítólag az Indiai-óceánban elsüllyedt kontinens – leszármazottjának tartja, „Agartha – A földalatti városok titkai” című könyvében állítja, hogy Telos városában született, amely az észak-kaliforniai Shasta-hegy alatt található. Dux szerint Agartha lakói a felszíni világban zajló háborúk és katasztrófák elől menekültek a föld alá. Ezek között volt például Atlantisz és Lemúria háborúja is, amelyet nukleáris erejű fegyverek pusztítása zárt le, létrehozva a mai Szahara és Góbi-sivatagokat. A földalatti városok ezeknek az ősi kultúráknak a tudását és technológiáját őrzik.
Összeesküvés-elméletek is kapcsolódnak Agarthához, például Heinrich C. Berann osztrák térképész állítólagos Agartha-térképe, vagy Richard Byrd repülős állítása, aki az Északi-sark felett fedezte fel a földalatti bejáratot. Az ilyen történetekhez gyakran társul, hogy a hadsereg titkolózásra kötelezte az érintetteket.
Agartha és a buddhizmus
A mítosz tibeti változatában – amit gyakran összekevernek Shambhalával – Agartha rejtett civilizációként jelenik meg Tibetben. Alexandre Saint-Yves d’Alveydre francia és Ferdynand Ossendowski lengyel író is ezt a verziót terjesztette, amelyből Alberto Manguel és Gianni Guadalupi „Képzelt helyek kalauza” című könyve is idéz: Agartha a rejtett tudás legendás birodalma, tele csodás lényekkel és fantasztikus kincsekkel. A valóságtól távol álló legendák azonban kétségtelenül izgalmas olvasmányok maradnak.
A muyinteresante.com cikke alapján.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
