Egyik nagycsalomjai vonatkozású írásomban említettem, hogy az itteni nemesi családhoz, a Bolgárokhoz megannyi jeles személyiség kötődött, akik sok mindent elmondtak róluk s az itteni udvarház világáról. Ilyen volt például Czobor László is, aki elsősorban egykori diák- és iskolatársáról, a későbbi Hont megyei alispánról, Bolgár Endréről írt szépen, de megemlékezett testvéréről, Bolgár Jánosról, valamint édesanyjukról, Bory Máriáról is.
A gyerki születésű Czobor (Czibulya) László (1850-1942) Hont megye kiemelkedő személyisége volt. (Sírja ma szülőfaluja temetőjében látható.) Főszolgabíróként, főjegyzőként és alispánként egyaránt jeleskedett. Segítette a Hontvármegyei Gazdasági Egyesület tevékenységét, szorgalmazta az itteni vasútvonalak megépítését, a gyümölcsészet fellendítését.
Elnöke volt az Országos Magyar Kertészeti Egyesületnek, publikált a megyei lapokban is. Említett kötetét nemrégiben az ipolysági Pongrácz Lajos Társaság a Honti Kiskönyvtár sorozatban a helytörténészek s a múlt iránt érdeklődők nagy örömére hasonmás kiadásban újra megjelentgette.
Czobornak a nagycsalomjai Bolgár családdal való kapcsolata természetes volt, hiszen összekötötte őket a közélet és a gazdaság, meg sok egyéb is. A Honti históriákban több helyen is ír róluk, Nagycsalomjáról meg a faluhoz kötődő másik honti főúrról, a leszenyei Majthényi Lászlóról.
Czobor könyvében Bolgár Endréről s a hozzá kötődő családtagokról külön fejezetben olvashatunk, kiváló jellemrajzot adva róla. Így kezdi írását: „Bolgár Endre Nagycsalomján született 1852-ben, hol édesatyja (Bolgár Gábor – Cs.K. megj.) közbirtokos és főszolgabíró, egy ideig pedig alispán volt. Édesanyja, született Bory Mária messze földön nagy műveltségű, derék magyar asszony hírében állott. Élő krónika, aki a honti famíliák történetét apróra ismerte. Sokszor megcsodáltam nagy memóriáját és bölcs világfelfogását.
Ebben a családi körben nőtt fel a három Bolgár fiú, Jani, Endre és Pista, valamint az egyetlen leány, Ilona – özv. Balás Gézáné, a >Nene<. /…/
„Bolgár Endre életútjával paralel haladt az enyém is. Együtt jártunk gimnáziumot Esztergomban, együtt jogászkodtunk Budapesten, és ott együtt is laktunk. Együtt voltunk közjegyzősegédek Ipolyságon Schiller Antalnál; egyszerre lettünk tiszteletbeli aljegyzők a vármegyénél, és végül ő mint alispán, én mint főjegyző együtt szolgáltuk Hont vármegyét 1906-ban bekövetkezett haláláig, mely nagy részvétet váltott ki a közönség köréből, mert Bolgár Endre igaz ember volt.
Gyűlölte a kétszínűséget és azt kérlelhetetlenül ostorozta is. Körében nem tűrte a léha embereket és üldözte őket a maró gúny fegyverével.” (1927:7-8) A fiatalon elhunyt Endre ma szintén a Bolgár család nagycsalomjai sírboltjában nyugszik.
Endre testvérét, Jánost jellemezve megelevenedik előttünk a csalomjai udvarház korabeli életének egy szelete is. Minderről így ír: „Bolgár János a közigazgatási bizottságnak volt tagja kezdettől – a csehek bejöveteléig, és elnöke volt a Hontvármegyei Gazdasági Egyesületnek – egy ideig. Vendégszerető házában János-napkor a vármegye színe-java szokott összeseregleni és víg poharazás, muzsikaszó mellett mulatni. A virradatig tartó táncban a falu népe is részt vett. Mikor a nagy ebédnél pecsenyékre került sor, sor került a háziúr híres Szovinyon borára is, melyet ő maga – az asztalt körüljárva – héberből szolgált fel…” (1927:6)
Egy érdekes történetről, a Csalomjai járás székhelyéről is közölt Czobor egy humorral fűszerezett írást. Arról volt szó ugyanis, hogy Laszkáry Pál Csábot akarta továbbra is járásközponttá tenni. „Haydin Károly Nyéket favorizálta, Bolgár János pedig Nagycsalomja mellett tört lándzsát”. A megyegyűlés vitájáról így tudósított Czobor: „Lits főispán vita közben átszólt hozzám, hogy ejtsem el Nyéket. Én azonban kitartottam tervem mellett. Utolsónak Bolgár János szólalt fel. Azt mondotta, hogy legjobban Nagycsalomja felelne meg a székhelyhez fűzött kívánalmaknak, mert itt futnak össze az országutak. Apja idejében és később is Csalomja járási székhely volt – mondá – és amivel a többi község nem dicsekedhetik, van vasútállomása is. >És gőzhajóállomása< – kiáltotta nagy hirtelen közbe Toldy Zsigmond a közönség hangos kacajától kísérve, célozva ezzel az Ipoly tavaszi áradásaira, mely Csalomját a vasútjától hetekig elzárni szokta”. (1927:78).
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
