Mivel nagyon komoly következményei lehetnek, értelemszerűen az abortusz jogi szabályozása elengedhetetlenül fontos egy jogállamban. Magyarország érdekes utat járt be ezen a téren. Anélkül, hogy túl messzire visszalátogatnánk az időben, kutatásainkat kezdjük a Rákosi érával. Akkoriban ugyanis politikai, gazdasági és katonai szempontokat figyelembe véve arra a következtetésre jutott az ország akkor vezetése, hogy az abortuszt minden eszközzel be kell tiltani. Mindezt a Ratkó Anna (1949 és 1953 között népjóléti, majd egészségügyi miniszter) nevével fémjelzett egészségügyi rendszer volt hivatott betartatni. Fontos megemlíteni, hogy a rendelkezéseket nem maga Ratkó Anna találta ki egy személyben, hanem azok a Magyar Dolgozók Pártjának Titkárságának és Politikai Bizottságának határozatai voltak. Ennek megfelelően az első büntető törvénykönyv az „1878. évi V. törvénycikk a büntetésről és a vétségekről” idevágó joggyakorlatait vette át. Ebben feketén-fehéren leírták, hogy a magzatelhajtás bűncselekmény, méghozzá emberölés. A 285§ szó szerinti idézete: „A teherben lévő nő, a ki méhmagzatát szándékosan elhajtja, megöli vagy azt más által eszközölteti, ha házasságon kívül esett teherbe: két évig terjedhető börtönnel, ellenkező esetben pedig három évig terjedhető börtönnel büntetendő”. 1956 júniusáig ez volt a mérvadó passzus. Ezek után nem lehet meglepő, hogy az illegálisan végrehajtott terhesség megszakítások száma folyamatosan emelkedett egy bizonyos platóig. Érdekesség, hogy ez az 1878-as törvény csak egy alkalommal került felfüggesztésre, 1945-ben a szovjet katonai erőszakoskodások következtében várandósság vált nők helyzetének javítása érdekében. Az abortuszt szülészeti és anyavédelmi intézetekben végezték el. Visszatérve a Ratkó érához, a betiltott abortuszok „miatt” megszületett gyermekeket „Ratkó-gyerekeknek”, vagy „Ratkó-unokáknak” nevezték. Tulajdonképpen a mostani nyugdíj előteremtési probléma éppen abból adódik, hogy ezek a „Ratkó-unokák” maguk is nyugdíjba vonulnak/vonultak, s míg az ő idejükben nem volt demográfiai probléma Magyarországon. Azóta már igen, így a nyugdíjrendszerbe további pénzeket kell majd átcsoportosítani, idővel mindig egyre többet (az abortuszok számától függetlenül is, hiszen a gyermekvállalási kedv és az egy családra eső gyermekek számának csökkenése ezt egyébként is maga után vonja). A Minisztertanács 1953. február 8-án adta ki az 1004/1953. (II. 8.) számú határozatát „az anya- és gyermekvédelem továbbfejlesztéséről”. A határozat szerint az emberi élet a legfőbb érték és ezért az egész nép közös érdeke, sőt közös ügye és „harca” a házasság, a család, az anyaság és a gyermek fokozott védelme. Ennél a pontnál már át is lépték a Szovjetunió által húzott vörös vonalat, hiszen nem elégedtek meg az abortusz széleskörű tiltásával, hanem kiterjesztették azt egyfajta boszorkányüldözéssé. Ezt úgy kell érteni, hogy konkrétan harcot hirdettek a magzatelhajtás ellenében. Ratkó Anna többször is kijelentette, hogy „a magzatelhajtás súlyosan veszélyezteti az egész nép egészségét, rombolóan hat az erkölcsi, családi életre!” [40, 41].
Az 1956-os év számunkra, magyarok számára különösen nevezetes évszám, kiemelt helyet foglal el történelmünkben. Kevesebben tudjuk azonban, hogy ebben az évben, június 4-én hirdették ki azt a rendeletet, amely legális keretet biztosított a magyar asszonyoknak arra, hogy ne csak egészségügyi okokból és szexuális erőszaktevés következtében, de gyakorlatilag akármilyen okból kifolyólag elvégeztethessék az abortuszt magukon és magzatukon. A döntés katasztrofális demográfiai változásokat hozott, ugyanis 60 év alatt ötmilliónál is több magzatot semmisítettek meg [41, 42, 43].
A hetvenes években ugyan felmerült a gondolat, hogy a teljesen szabad abortusz kérdésével kezdeni kellene valamit, ugyanakkor erre sor nem került, mivel az új típusú fogamzásgátlók elterjedésével egyre csökkenni kezdett az abortuszok száma [41]. A következő fordulópont a rendszerváltáskor érkezett el. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozatban az abortusz körülményeivel foglalkoztak a jogalkotók. Ekkor kimondták, hogy a magzat jogállása szerint nem egyenértékű egy már megszületett egyénnel, vagyis jogai is máshogy alakulnak. A magzat élethez való joga nem korlátlan, ami azt jelenti, hogy az anya életének és egészségének rovására nem élvezhet elsőbbséget a magzat élethez való joga. Mindezt kiegészítették még azzal a passzussal is, hogy a magzat élethez való joga nem előre valóbb, mint az anya önrendelkezéshez való joga. Ezt a részt egyébként később tovább finomították, hogy megszülessen a 48/1998, (XI. 23.) határozat. Ebben az szerepel, hogy a magzat nem minősül jogalanynak [44].
Az ekkor kialakult helyzet azonban nem minősült tartósnak. A 2012. Január 1-én hatályba léptetett új Alaptörvény ugyanis gyökeres fordulatot vett az előzőekhez képest. Ebben a „magzat életét a fogantatástól védelem illeti”. Az állam ennek megfelelően tehát köteles a magzatokat megvédeni. Ezeket a „korai gyermekeket” potenciális állampolgárokként kezeli [45].
Mivel a magzatok életét az új Alkotmány szabályozta, a jogalkotásnak is idomulnia kellett hozzá. Ehhez 1992-ig kellett visszanyúlni. Ekkor olyan alapelvek jelentek meg, amelyek mostanáig mérvadóak. Az 1992-es évi LXXIX. törvény adja az apropót. A 32/1992 NM rendelet alapján az abortusz abban az esetben engedélyezett, amennyiben:
Hogy mit ért a törvény súlyos válsághelyzeten, azt további taglalásban lelhetjük fel:
A súlyos válsághelyzet az, amikor testi, vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi megrendülést, ellehetetlenedést okozó esemény, vagy eseménysorozat lép fel. Ilyenkor írásban kell kérvényezni a súlyos válsághelyzet kinyilvánításával, amely mindössze egy aláírást igényel. A Családvédelmi Szolgálat ekkor kötelezően két alkalommal tart tanácsadást. Ezek kötözz minimum 3 napnak el kell telnie [46].
Ezek alapján a tizennyolcadik hétig engedélyezik a művi terhesség megszakítást, ha az anya kiskorú, vagy egyéb okból cselekvőképtelen. Abban az esetben is ez az időhatár, ha a nő önhibáján kívül esik teherbe, vagy a kezelőorvos hibájából a terhességet a 12. hétig bezárólag nem tudták megállapítani, illetve ha más intézmény hibájából, mulasztásából a 12. hétig nem lehetett elvégezni a beavatkozást [46, 47].
Bizonyos esetekben ettől eltérhetnek, de akkor is csak a 24. hétig lehet abortuszt elvégezni. A kitételek szerint akkor lehet a kitolt, vagyis 24 hetes abortuszt elvégezni, amennyiben:
Mindezek felett akármikor megszakítható a terhesség, ha az anya élete veszélybe kerül miatta [47].
Az eddigiek alapján az kristályosodik ki, hogy az abortusz végrehajtása minden más esetben bűncselekménynek számít. Vagyis az engedély nélküli, vagy otthoni, „házi abortusz” törvénybe ütközik. Ennek hátterében az áll, hogy az orvosi felügyelet biztonsága szükséges a „megnyugtató” végkifejlethez. A megnyugtató szót itt idézőjelbe tettem. A korábbi részekben már hivatkozott Büntető törvénykönyv 163§ ennél is tovább megy. Aki más magzatát elhajtja, bűntettet követ el. Ezt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetik. Egytől öt évig terjedő szabadságvesztés jár azért, ha a magzatelhajtást üzletszerűen végzi a gyanúsított, a nő beleegyezése nélkül, kiegészítve azzal is, hogy ha súlyos testi sértést, vagy életveszélyt okozva követik el a beavatkozást. Amennyiben a magzatelhajtás halált okoz, úgy kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést lehet kiszabni [48].
Ma Magyarországon a várandós nő minden különösebb indoklás nélkül elvetetheti magzatát, mindössze két kötelező tanácsadáson kell részt vennie ennek előtte a Családvédelmi Szolgálatnál. Mindez általában azt jelenti, hogy a védőnő kiszáll a helyszínre és elbeszélgetnek. Itt is igaz, hogy legalább három napot várni kell a két tanácsadás között. Ide közbeszúrnám, hogy igen sok kritika éri ezeket a megbeszéléseket, tanácsadásokat, mivel az érintettek elmondásai alapján a védőnők, vagy más Családvédelmi Szolgálatnál dolgozók ilyenkor „tukmálják” a gyermek megtartását és próbálják lebeszélni a nőt az abortuszról. Biztosan vannak olyan területek, ahol ezek a megbeszélések, tanácsadások kioktató hangvételben folynak, sőt biztosan olyanok is akadnak, amelyek kellemes és családias légkörben zajlanak. Ezek minden esetben a résztvevők temperamentumától függenek. Egy valamire azonban fel kell hívni a figyelmet, mégpedig arra, hogy a törvényben és a Családsegítő Szolgálatnál is egyértelműen kinyilatkoztatják, hogy ezeknek a tanácsadásoknak a célja a magzat megtartására irányul. Ezzel együtt igaz, hogy bár a tanácsadások sok esetben elérik a céljukat, az élet védelmét, a helyzet elég bonyolult és gyakorlatilag átláthatatlan.
Az ellenőrizhetetlen helyzetre való tekintettel 1998-ban az Alkotmánybíróság alapjaiban változtatta meg a helyzetet. A döntés alapján ugyanis a „válsághelyzet” szabadon értelmezhető fogalom, nem lehet objektíven megítélni, ezért visszaélésekre ad lehetőséget. A Parlament 2000-ben ezért újraalkotta a „válsághelyzet” kiegészítést. Gyakorlatilag visszaírták az eredeti szöveget, de más szavakkal. Ezzel a ’98 előtti állapotokat hozták vissza a törvénykezésbe. Ennek hátterében az állhatott, hogy a nők számára minél nagyobb szabadságot biztosítsanak a magzatukkal kapcsolatos döntés meghozatalában. Az már morális kérdés (később vissza is térünk rá), hogy a döntést milyen elvek alapján lehet meghozni, s hogy a nők általában milyen tényezők mentén választanak. Az mindenesetre kijelenthető, hogy Magyarország a liberálisabb országok közé tartozik, azaz itt aránylag „szabad kezet” adtak a nőknek az abortuszt illetően. Természetesen vannak csoportok, amelyek számára még ez is kevés, pro és kontra érvek hangzanak el és viták százai bonyolódnak, a tényeken azonban ez nem változtat. A magyar törvénykezés gyakorlatilag nem változott meg a fent leírt utolsó komoly beavatkozás óta, azóta legfeljebb toldozgatták-foltozgatták annak megfelelően, hogy a leírt mondatok éppen hogyan hangzanak szebben. Épp az idei év (2021) elején került áttekintésre és revízióra az abortusz témaköre, de a ’92-es felállás lényegében mit sem változott. Hogy ez így jó, vagy elítélendő, nem ennek a rovatnak a tisztje megítélni!
Ezek után tekintsük át, hogy a világ többi része hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez! Látni fogjuk, hogy lehetetlen minden országon végigmenni, de néhány említésre méltó példát kiragadnék!
Kezdjük mindjárt a felkelő nap országával, Japánnal! Számukra már a megfogant petesejt, vagyis a zigóta már teljes értékű embernek számít. A fogantatás időpontja odaát szinte egyenértékű a születésnappal. Ettől függetlenül a japán nők is szabadon dönthetnek afelől, hogy megtartják-e gyermeküket, vagy abortáltatják. Természetesen bizonyos korlátozásokat hoztak azért, hogy kontroll alatt tartsák a beavatkozásokat. Csak érdekességképpen említem meg itt, ahogy az adatokat figyeltem, feltűnt, hogy sokkal nagyobb arányban kislányokat vetetnek el. Ennek oka talán az lehet, hogy Japánban a fiúgyermekek tradicionálisan „értékesebbek”, mint a lányok (indokolhatja számukra ezt a háborús gondolkodás, vagy elvégzett munka mennyisége alapján való érték-meghatározás). Számunkra ez nagyon idegen, de talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy Japán ma az egyik olyan ország, amely a közeljövőben (10 éven belül) komoly demográfiai problémákkal kell, hogy szembenézzen. A társadalom elöregszik és a mostanság születendő gyermekek között bizonyos területeken akár a duplája is lehet a fiúk aránya a lányokhoz képest. Csak a saját véleményem, de ide pont beilleszthető, hogy a világháborúk esztelen néppusztításai egész évfolyamokat töröltek el. A fiúkat a fronton lőtték le, a lányokat lebombázták a levegőből (vagy halálra erőszakolták őket). Japánnak is kijutott a pusztulásból. Most látható, ahogy Európában is, úgy Japánban is hiányzik egy teljes generáció…
A Japán abortusztörvények alakulása szintén érdekes, hasonlóan az itthoni példához. Japán jelenleg a szabad abortuszok országai közé tartozik, vagyis a nők kérhetik azt, ha szociális nehézségeik vannak, egészségügyi kockázatot vállalnak, illetve ha erőszaktevés áldozatai. Hasonló a felállás, mint idehaza az 1998-as állapot beálltakor („válsághelyzet”). Japán azért nagyon érdekes a kérdés szempontjából, mert bár tradicionálisan abortuszellenességre számítunk, mégis a társadalom többsége elfogadja azt és semmi kivetnivalót nem lát benne. Hozzáteszem, Japán nagy népességű ország. 2018-tól viszont egyre több pro life megmozdulásról is lehet hallani-olvasni [49; 50; 51].
Az eddigiekkel szemben erős szélsőséget jelent Észak-Korea. Ez az ország csupán elméleti síkon és hivatalosan kifelé kürtölve opponálja a művi terhességmegszakítást, mivel „nem logikus, hogy csökkentsék a jövőbeni békés építőmunkát végző állampolgárok számát”. Magát a szexualitást is erősen kontrollálják, méghozzá állami szinten. Ugyanakkor köztudott tény, hogy a párt ellenségeit kasztrálják, útban lévő magzatjaikat pedig abortáltatják. Ez nem meglepő, hiszen ha belegondolunk, hazánkban is ugyanez ment az ’56-os forradalom leverése utáni megtorlási időszakban. Emellé még álljon itt az az állítás is, hogy, hogy Észak-Korea nagyon is „liberális” ezen a téren, ugyanis még a várandósság kései szakaszában is elvégezhető a beavatkozás, ha az nem kívánatos terhesség a párt szempontjából. Azok számára pedig, akik nem a párt ellenségei, ott vannak még az illegálisan elvégzett abortuszok, amelyek nagyságrendjéről, vagy valós számáról csak találgatások vannak az onnan elszökött polgárok több-kevésbé megbízható beszámolói alapján [52; 53].
Kína esetében valamivel megengedőbb a politika, mivel egy túlnépesedett országról van szó, ennek ellenére nincs szabad abortusz, bár kényszerített esetekről itt is tudni. A kínai álláspont szerint sokáig a „csak egy gyermek a jó gyermek” példa volt, azonban mára a milliós abortusz számok ott is akadályokat vetítenek előre. Összesen 400 millió abortuszt hajtottak végre Kínában az elmúlt 30 évben. ezeket kérésre, bemondásra is elvégezték, nem volt szükség sem szociális, sem pedig egészségügyi indoklásra. ez azonban idővel szépen lassan elvezetett odáig, hogy a demográfiai piramis kezdett megfordulni és az idősek felé kezdett eltolódni a túlsúly. A társadalom elöregszik, a mostani családokban pedig nem tud annyi gyermek születni, hogy az időseket (több százmillió emberről beszélünk) el tudják majd látni. Márpedig egy világhatalmi becsvággyal megáldott ország esetében ez komoly baj lesz 10-20 éven belül! A helyzetet tovább súlyosbítja, hogy amíg az egy gyermek program a vidéki fiúgyermekek születését még támogatta akkor is, ha azok másodikként érkeztek, a lányoknak ez már nem adatott meg, ők gyakorlatilag feleslegessé váltak, megdöntve ezzel a nemi egyensúlyt is az országban. Kínában komoly problémát jelent az, hogy férfiak egész tömegei nem tudnak megnősülni, mivel nincs elég nő az országban. Vannak olyan beszámolók, melyek szerint Észak-Koreából menekült nőket vesznek el, mások szegényebb országokból importálnak feleséget, ezek hitelességéről azonban nagyon nehéz meggyőződni és fenn is kell tartani a gyanút, hogy ezek egy része pusztán szenzációhajhászás. A jelenség azonban bizonyosan létezik. Ezzel együtt elmondható, hogy az abortuszpolitika egyre szigorodik, bemondásra már nem is hajtják végre, sőt 2019-ben felmerült a gondolat, hogy talán nem is kellene engedélyezni többé [54; 55; 56].
Mielőtt Ázsiát magunk mögött hagyjuk, érdemesnek tartom India megvizsgálását. Az új törvények (1971) legálissá tették az abortuszt a nők számára. Ezt ugyan 2008-ban felülvizsgálták, de lényegében teljesen szabad az abortusz az országban a terhesség 20. hetéig. A dolog érdekessége nem is ez, hanem hogy az ország sokáig a kínai példát követte az egy-két gyerek politikájával. Indiában még nem foglalkoznak azzal a ténnyel, hogy a társadalom elöregszik a folyamatosan csökkenő születési ráták mellett, mivel Indiában ez nem annyira kifejezett, mint Kínában. Ugyanakkor az indiai családok körében nem ritka, hogy a lánygyermekeket elhanyagolják. Részben emiatt a kislányok gyermekkori halandósága is magasabb, mint a fiúké. Ez nemiarány eltérésekhez vezet, amely bármelyik társadalmat súlyosan érintené, de Indiában a hagyományok tisztelete és a fiút szülő nők jobb megítélése miatt ez nemigen látszik, hogy bármerre is változna. A dolog „pikantériája”, hogy az elvégzett abortuszok között alig 20%-ot tesznek ki a fiúk és 80%-ot a lányok, illetve hogy a nők inkább választják az illegális magzatelhajtási módokat és a sarlatánok által végrehajtott beavatkozásokat, mint a sokkal biztonságosabb orvosi beavatkozást [57; 58].
Afrika az abortusztörvények és az abortuszok végrehajtása szerint nagyon diverz képet mutat. Ráadásul sok területről nincsenek információink, ezért nagyon nehéz az adatgyűjtés.
Ha Angola, Szudán, Közép-Afrikai Köztársaság, vagy Libéria neve felbukkan, nem feltétlenül a nagy demokrácia és szabadság jut eszünkbe. Az abortuszt ezek az országok hivatalosan tiltják, elsősorban vallási okokból, ugyanakkor a gyakorlatban szinte korlátlan szabadságot élveznek a szülők. Főleg az apák, de sok esetben az anyák is. Ezekben az országokban a megszületett gyermek sok esetben nincs biztonságban. A spártai módszerhez hasonlóan a feleslegeseket, vagy gyengéket halálra ítélik. Szudánban például még vannak olyan törzsek, amelyeknél a gyermek 4-5 éves koráig (amíg a törzs teljes jogú tagjai nem lesznek) nem illetik meg az élethez és a szabadsághoz való jogok. Szülei akármikor agyonverhetik, vagy száműzhetik a pusztába, ahol majdnem biztos, hogy éhen veszik. Ezekben a családokban egyébként is nagyon magas a gyerekek száma, nem ritka a 6-7 gyermek, így a nyolcadik kis érkező már nem számít értékesnek (talán a többi se). Az olyan országokra, mint a fenti példa is mutatja, egyébként is jellemző a politikai instabilitás. Gyakorlatilag a terhesség akármikor megszakítható, ráadásul jogi következmények nélkül, mivel a bizonyítás nehéz, olykor lehetetlen.
Az afrikai abortusz megemlítésekor sokszor brutális beavatkozásokra kell gondolnunk, mint az ókorban, vagy középkorban (mérgezés, ütlegelés). Mivel ezekben az országokban a nők eleve másod, vagy harmadrendű polgárok, sokszor maguk is átestek már csonkításon (csikló eltávolítása), így érthető, hogy miért nem számít egy megszületendő gyermek élete sem. Ezekben az országokban mindennapos (most főleg Libériára és Dél-Szudánra gondolok), hogy egy-egy falu népét megtizedelik, vagy kiirtják a rivális törzsek, bandák, frakciók. Ilyen kaotikus viszonyok között egyébként sem szerencsés a gyermekvállalás, de az ottaniak gondolkodásmódja gyökeresen eltér az ittenitől. A halál mindennapos, ezért az élőknek „sincs becsülete”… A nigériai nőkről már konkrétabb adataink vannak. A National Geographic felmérései alapján naponta ~27 nő hal bele az illegális abortuszokba. Nigéria hivatalosan szintén az abortuszt tiltó országok listáját gyarapítja, ugyanakkor a jogi ernyő alól „kilógó” feketén végrehajtott abortuszok száma aránylag magas, évi cirka 450 000 (ez nyilván extrapoláció). Az illegális beavatkozások száma nagyjából 4-5 amerikai dollárra rúg, ami ráadásul még fájdalmas és életveszélyes is. Nigéria egyedül akkor engedi az abortuszt, ha az anya élete veszélyben van, ezért ezek a különös eljárások sokszor pont arra irányulnak, hogy veszélyeztessék az anyát és magzatát. Így a klinikák már törvényesen vethetnek véget az abortusznak. Mondani sem kell, hogy ez a fajta „eljárás” etikátlan is, meg életveszélyes is…[59, 60].
Ha magunk mögött hagyjuk az Óvilágot, akkor Latin-Amerikába érkezve egy másféle végletet látva ütközünk elkeserítő helyzetbe. Az ottani országokban ugyanis szintén nagyon szigorúan korlátozott a művi abortuszok végrehajtása. A kórházakban csak az orvosilag indokolt eseteket végzik el, a többit visszautasítják. Ezekben az országokban évente 4,4 millió abortuszt hajtanak végre így is, azonban ezeket törvénytelenül. Ennek következményei végzetesek. Sok nő ezeken az illegális „abortuszklinikákon” leli halálát, mert nem megfelelőek a körülmények egy ilyen beavatkozáshoz. A sterilitást és az orvosi beavatkozásokat csak hírből ismerők által elvégzett „műtétek” és a házi megoldásokkal elvégzett abortuszok legalább olyan veszélyesek a nőre, mint a magzatra. Ez azonban nem elég visszatartó erő, ahogy régen is, most is megtalálják az emberek a megfelelő választ arra, ha nem kívánt terhességből gyermek érkezne…[62, 63, 64].
Az Amerikai Egyesült Államokban ezzel szemben valóságos abortuszháború zajlik. 2011-ben dömping volt idevágó rendeletekből, törvényekből. Több mint 80-at alkottak meg. A két oldal között (pro life vs pro choice) talán ebben az országban a legelkeseredettebb a vita. Ahogy az USA sokáig gazdaságilag a világ élén állt, úgy politikáját is sokan figyelték. Éppen ezért a nyomás is nagy a törvényhozókon. Ettől függetlenül (vagy tán épp emiatt) még mindig nem egységes az USA politikája ezen a téren. A legutóbbi 1-2 évet ha nézzük, hetente vannak tüntetések pro vagy kontra, de korábban is havi 1-2 tüntetés volt. Visszanézve az előző elnöki ciklusra, Trump elnök számos életvédő törvényt próbált keresztülvinni a törvényhozáson, valamint sok rendeletet is megalkotott. Biden elnök már fordítva gondolkodik, ő elődje munkásságát igyekszik lerombolni és úgy felépíteni a sajátját, a nőknek teljes szabadságot adva e téren. A szabados gondolkodás mindenesetre már most tükrözi az amerikai politikai elitet, hiszen most már olyan államok is vannak, ahol szinte a születés pillanatáig abortálható egy magzat. Ez természetesen társadalmi feszültségeket okoz, hiszen egyik fél sem tud egyik pillanatról a másikra úgy „győzni”, hogy a másik fél azonnal magáévá tegye annak gondolatvilágát. Most részletesebben nem is kívánok foglalkozni az amerikai abortusztörvényekkel, mert önmagukban kitennének egy cikksorozatot [65, 66, 67].
Zárásként két országot említsünk még meg. Az első Spanyolország, ahol a nők szabadon dönthetnek az abortuszról. Ennek ellenére a 2000-es évek első felében számos ellentüntetés volt, az élet védelmében. Az abortusz törvényi szigorítását ezek nem érték el, de a vidéki, hagyományosan konzervatív, katolikus spanyoloknál így is nagyságrendekkel kevesebb az abortusz, mint a nagyvárosokban (ahol érthetően a lakosságszám is magasabb). A vita itt is tart, egyelőre saját farkába harapó kígyóként [68, 69].
A második ország Lengyelország, amely éppen a közelmúltban (2020) hozott olyan abortusztörvényt, ami miatt a szélsőbaloldali aktivisták azóta is törnek-zúznak az országban. A lengyeleknél teljes tiltásra került az abortusz. Már csak azokat a magzatokat lehet elvetetni, amelyek veszélyeztetik az anya életét, és/vagy erőszaktevés következményei. Minden más esetben gyakorlatilag lehetetlenné tették. Lengyelországban kulturális polgárháború zajlik azóta, hiszen jelentősen megosztott a társadalom ebben a kérdésben. A női „jogvédő” szervezetek a nők szuverenitását és testükhöz való jogát vélik sérülni, míg más „csoportok” szerint a súlyos beteg gyermekek nevelése és gondozása nem csak családi, de gazdasági problémákat is okozhat. Mivel a vita folyamatosan eszkalálódik, már megrongáltak templomokat, szobrokat, stb. A saját véleményem szerint ez a tehetetlenség egy megnyilvánulása. A törvényt nem az Egyház hozta, még ha sugall is hasonlót. Az egyházellenes csoportok jó ürügyet találtak most arra, hogy a törést-zúzást a templomokba vigyék el. Lengyelország hagyományosan szintén keresztény-katolikus ország, amely konzervativizmusával már-már dacos hangot üt meg az EU-val szemben. Talán ez is csak egy üzenet a sok közül Brüsszel részére, hogy tartsa tiszteletben Kelet-Közép-Európa országainak szuverenitását… [70, 71, 72, 73].
A borítókép forrása: https://foreignpolicy.com/2020/05/04/coronavirus-africa-abortion-access/
Felhasznált irodalom
41] GREBELYNÉ KISS, Evelin. Az abortusz törvényi szabályozása és megítélése napjainkban= Statutory Regulation and Different Views of Abortion in Today’s World. POLGÁRI SZEMLE: GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FOLYÓIRAT, 2018, 14.1-3: 410-417.
42] BÉLA, Rex-Kiss; GYÖRGY, Szemere; RAFFAEL, Szabó. Adatok az újszülötttek nemi arányának alakulásához hazánkban 1946-1974. években. Demográfia, 1977, 20.1: 88-103.
43] ANDRÁS, Murai; ZSÓFIA, Tóth Eszter. Szex és szocializmus. Budapest: Libri, 2014.
44] www.ogyei.gov.hu/gyogyszeradatbazis/in-dex.php?action=show_details&item=34184 (2018.03.08.)
45] Magyarország Alaptörvénye, II. cikk, http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100425.ATV.
46] https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99200032.nm
47] http://abortusz.info/jogi-szabalyozas-gyakorlat.
48] 2012. évi C. törvény a Büntető törvénykönyvről 163. § Magzatelhajtás, https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=A1200100.TV&pagenum=2.
49] ANDRÁS, Klinger. Az abortuszok demográfiai vonatkozásai. Demografia, 1969, 12.4: 479-491.
50] F KISS, Gabriella. A halál arcai. A halál jogfogalma. ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNY, 2019, 60.2: 3-27.
51] https://hu.wikiqube.net/wiki/Abortion_in_Japan
52] GREBELYNÉ KISS, Evelin. Az abortusz törvényi szabályozása és megítélése napjainkban= Statutory Regulation and Different Views of Abortion in Today’s World. POLGÁRI SZEMLE: GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FOLYÓIRAT, 2018, 14.1-3: 410-417.
53] TUDOR, Daniel. Ask a North Korean: Defectors Talk about Their Lives Inside the World’s Most Secretive Nation. Tuttle Publishing, 2018.
54] BÉLA, HAJNAL. A társadalomkutatás néhány eredménye Kínában.
55] BÁLINT, HORVÁTH. A házassági verseny hatása a kínai lakossági megtakarítási rátára. MÓRA, 28.
56] ÉVA, Barnóczki Zsuzsa–Kante Awa–Szentirmai; ISTVÁN, Tarrósy. Kína elöregedő társadalma–Belső kihívások, lehetséges megoldások.
57] NÁNDOR, Zagyi. A nemiarány-eltolódás társadalmi és területi jellegzetességei Indiában. 2021.
58] https://hu.wikinew.wiki/wiki/Abortion_in_India
59] https://ng.24.hu/kultura/2010/03/25/afrika_arvai_es_halott_magzatai/
60] AGNES, Merki. Abortion from a Religious and Legal Point of View. PhD Tanulmanyok, 2016, 14: 73.
61] BLOFIELD, Merike; EWIG, Christina. The left turn and abortion politics in Latin America. Social Politics: International Studies in Gender, State & Society, 2017, 24.4: 481-510.
62] GALLI, Beatriz. Challenges and opportunities for access to legal and safe abortion in Latin America based on the scenarios in Brazil, Argentina, and Uruguay. Cadernos de saude publica, 2020, 36.
63] MADEIRA, Sofia; PILEGGI, Vicky; SOUZA, João Paulo. Abuse and disrespect in childbirth process and abortion situation in Latin America and the Caribbean—systematic review protocol. Systematic reviews, 2017, 6.1: 1-5.
64] AIKEN, Abigail RA, et al. Motivations and experiences of people seeking medication abortion online in the United States. Perspectives on sexual and reproductive health, 2018, 50.4: 157-163.
65] LIU, Sze Yan, et al. From Restrictions to Outright Challenges: Abortion Laws and Population Health. 2021.
66] LATT, Su Mon; MILNER, Allison; KAVANAGH, Anne. Abortion laws reform may reduce maternal mortality: an ecological study in 162 countries. BMC women’s health, 2019, 19.1: 1-9.
67] VILDA, Dovile, et al. State Abortion Policies and Maternal Death in the United States, 2015‒2018. American Journal of Public Health, 2021, 111.9: 1696-1704.
68] BANNINK, Anne; ALBALADEJO, Julián. The accountability interview revisited: De-constructing anti-abortion discourse in Spain. Cogent Arts & Humanities, 2018, 5.1: 1558491.
69] FERRER SERRET, Laia; SOLSONA PAIRÓ, Montserrat. The place of abortion in the pregnancy decision‐making process in young adult women in Catalonia, Spain. Sociology of health & illness, 2018, 40.6: 1087-1103.
70] MOLEK-KOZAKOWSKA, Katarzyna; WANKE, Michał. Reproductive rights or duties? The rhetoric of division in social media debates on abortion law in Poland. Social Movement Studies, 2019, 18.5: 566-585.
71] HUSSEIN, Julia, et al. Abortion in Poland: politics, progression and regression. 2018.
72] FUSZARA, Małzgorzata. Abortion and the Formation of the Public Sphere in Poland. Routledge, 2018.
73] WALKER, Shaun; DWORCZYK, Michał. Poland delays abortion ban as nationwide protests continue. The Guardian, 2020, 3.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
