A Jobbik az a párt, amely a legelképesztőbb metamorfózison ment keresztül legmegdöbbentőbb gyorsasággal – nyilatkozta az Eleminek adott interjújában Borbély Zsolt Attila, az egykori radikális párt nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, aki összességében aggasztónak látja a mai magyar belpolitikát, kezdve az „új-SZDSZ”-el, azaz talán az LMP-t leszámítva az összes balliberális párt, melyek mind az ő szellemi nyomvonalukban haladnak. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke a Fideszt sem kímélte, megítélése szerint a kormány felelőssége elvitathatatlan abban, hogy a kultúrára fordított milliárdok nemzetellenes szellemi műhelyeknél landolnak. – Az irány, amit a Mi Hazánk képvisel, összességében jó. Szükség van egy nemzeti pártra, mely a Fidesztől jobbra áll. Nemzeti létkérdéssé nőhet az, hogy sikerül-e megszólítani a nemzeti radikális tábort, melynek jelentős része nem csatlakozott a Fideszhez – hangsúlyozta portálnak az erdélyi közíró, politológus, aki a Magyar Sziget sajtóklub-beszélgetésének vendége lesz.
– Nemrégiben emlékeztek Kárpát-medence-szerte a trianoni békediktátum 100. évfordulójára, hogyan élte meg a dátumot, egyáltalán, mit kell ez jelentsen a ma élők számára?
– Kezdjük a kérdés első részével, a szubjektív megéléssel, ami szorosan összefügg a családi hátteremmel. 1968-ban születtem Temesváron. Sem apám, sem anyám nem töltötte még be a huszadik életévét akkoron. Ennek jómagam csak előnyét élvezhettem, egyrészt soha nem lázadtam szüleim ellen, s így nemzeti-keresztény értékrendjüket mindenféle vargabetű nélkül vettem át fokozatosan, ahogy az embernek tizenévesen kialakul a világszemlélete, másrészt nemcsak ismertem mind a négy nagyszülőmet, de felnőtt voltam midőn az első, édesapám apja eltávozott közülünk. Ő volt talán a legkeményebb, megjárta a második világháború lövészárkait. Ismertem három dédszülőmet, az ő testvéreik közül további négyet, akik közül az egyik, egy kőkemény, idős hölgy, Pápaffy Sarolta, aki élete végéig képesítése alatt dolgozott, mert nem tette le az esküt a román államra, legalább annyival hozzájárult szellemi-erkölcsi nevelésemhez, mint egy átlagos nagyszülő. A dédszülők generációjához tartozók mind megélték Trianont, és ez erősen rányomta bélyegét a világképükre.
A mi családunkban az elvesztett magyarlakta területek visszanyerése iránti vágy – vagy, ahogy a magyarság ügyével nem rokonszenvezők mondják, az „irredenta nosztalgia” – természetes volt.
Gyermekkoromban nemcsak szilveszterkor figyeltünk a magyar időszámításra, dédnagyapám húgai életük végéig úgy beszéltek a román időszámításról, mint valami ideiglenes ránk kényszerített abszurdumról. „Valójában még csak hét óra van” – lehetett hallani tőlük, midőn a román tévé azt jelezte, hogy eljött este 8 óra. Persze az időszámítás a legkevesebb, ez csak egy apró és szimbolikus kérdés. De az is szóba került nem egyszer családi körben, hogy mi mindent tett a román hatalom ellenünk Trianon után, a birtokelkobzások, az iskola- és egyetembezárások, a véleményterror s még sorolhatnám. Aki megélte Ceausescu Romániáját, az másképp olvasta George Orwell klasszikusát, az 1984-et, és kellő felháborodással figyeli azt, ami most Nyugat-Európában történik, ahol egyes esetekben durvább a „gondolatbűn” megtorlása, mint volt „Románia Aranykorában” a hivatalos propaganda által a „Kárpátok Géniuszának” nevezett vezető ideje alatt. Hogy mást ne mondjak, azt tudtuk, hogy bármikor ránk törhet a titkosrendőrség, a Securitate, hogy kirámolhatják a könyvtárunkat, hogy bármelyikünket bevihetik és akár agyon is verhetik, de az szóba sem került, hogy netán állami gondozásba vegyenek engem vagy öcsémet, azért mert szüleink másképpen gondolkodnak, mint a pártállam ideológusai. Márpedig ma Nyugaton ez zajlik „gyermekvédelem” címszó alatt, néhány eset a média ingerküszöbét is megérintette, mint például a norvégiai Bodnariu család ügye. Úgy nőttem fel, hogy már kora kamaszként belém oltották, hogy tenni kell az elnyomás ellen, küzdeni kell a magyar megmaradásért, nemzeti közösségünk minél nagyobb fokú önállóságáért.
– Ilyen személyes történetek okán önnek sokkal személyesebb Trianon, mint esetleg másoknak.
– Mindebből kikövetkeztethető a századik évforduló megélése. S, hogy a közösség miként kellene megélje ennek súlyát. Ehhez azonban nem adottak a feltételek.
Az elmúlt tíz évben sok minden történt ezen a téren, de messze vagyunk attól, hogy a nemzeti összetartozás gondolata és érzése áthassa a teljes magyar társadalmat.
Nem csoda, hiszen 1945 után a fokozatosan kiépülő kommunista terrorállam mindent megtett azért, hogy kiölje a magyarságból a nemzeti öntudatot, majd a szocialista vezető klikk kiegészülve a magukat szabaddemokratáknak mondó ideológiai kommandóval kozmopolita liberális zászló alatt folytatta a korábban a proletár internacionalizmus égisze alatt végzett romboló munkát.
– Kicsit szűkebb pátriájára visszatérve, hogyan látja manapság az erdélyi magyarság kilátásait?
– Az erdélyi magyarság problémái többrétűek. A külső tényezők közismertek, tudjuk, hogy Románia a Magyar Szent Korona országainak jelentős részét elfoglalva már 1918-19-ben nekilátott az 1923-ban alkotmányszinten rögzített célprogram, az egységes, homogén román nemzeti állam megvalósításának. A belső tényezők kevésbé ismertek. Az erdélyi magyarság politikai érdekképviseletének monopóliumát 2003-ig birtokló RMDSZ vezetése 1996-tól önfeladó politikát folytat, főszabály szerint kifelé legitimálja a magyarellenes román politikát. Az 1996 előtt csak Iliescuék által zsolozsmázott hazug propagandafordulat, mely szerint „modellértékű” a román kisebbségpolitika RMDSZ-es segédlettel eljutott oda, hogy a világ vezető nagyhatalmának akkori elnöke, Bill Clinton is átvegye. Holott az RMDSZ feladata az lett volna, hogy minden erővel nemzetköziesítse Erdély ügyét, hogy nemzetközi rendezést erőltessen ki.
– Ön szerint lesz székely autonómia?
– Ha meglesz a kellő közösségi kitartás és kedvező politikai csillagállás, akkor igen. 2005. szeptember 26-a előtt ott volt a lehetőség, amit a Gyurcsány-kormány karöltve a komprádor RMDSZ-vezetéssel eljátszott. Ekkor adta a magyar parlament beleegyezését Románia EU-s csatlakozásához, anélkül, hogy ennek megkérte volna az árát. Szokás nemzeti radikális körökben a Fidesz felelősségét is emlegetni e dátum kapcsán. Nem értve egyet azzal, ahogy a Fidesz akkor szavazott, jelezném, hogy Gyurcsányék a határozatot mindenképpen áterőltették volna a parlamenten. Lehet vitatkozni a Fidesz akkori hozzáállásának taktikai, illetve stratégiai helyességén, de a politikai felelősség a kormányt terheli (viszont azóta is csak Ukrajna ellen látszik komolyan vehető igyekezet, ha magyargyűlölet ellen kell fellépni – a szerk.).
– Mint a Jobbik korábbi, nemzetpolitikai kabinetjének vezetője, hogyan látja az egykor szebb napokat megélt pártot? Milyen esélyei lehetnek 2022-ben?
– A Jobbik az a párt, amely a legelképesztőbb metamorfózison ment keresztül legmegdöbbentőbb gyorsasággal. Antiglobalista pártból lett globalista, nemzeti pártból lett vegytiszta nemzetárulók engedelmes partnere, a fiatalság nemzeti szellemben történő szocializációjának fontos hatótényezőjéből a nemzeteket a földről eltüntetni igyekvő háttérhatalom hazai lerakatának szövetségese. Sorolhatnám a 2016 óta nevükhöz fűződő nemzetárulásokat, a kvótaügyi népszavazás idején képviselt állásponttól, az ugyanezen ügyben a kormány által benyújtott alkotmánymódosítás elbuktatásán, a CEU és Soros melletti ismételt kiálláson át a magát antifasisztának mondó magyar- és kereszténygyűlölő csürhével való közös tüntetésig, de a sornak nem lenne vége. Hadd emeljek ide egy olyan esetet, ami alá nemzetpolitikai, nemzetstratégiai szinten nem lehet süllyedni. Egykori barátom, Gyöngyösi Márton a magyar lét legfontosabb kérdésében, a népszaporulat ügyében meghirdetett kormányzati csomagot az SZDSZ legmilitánsabb, leginkább magyargyűlölő stílusában gyalázta. Szerinte „a kormány számára a magyar fiatal egy szaporítani való haszonállat, amit ha kitömnek hitellel, akkor produkálja a szükséges gyermekszámokat.” Ezt még a ballib táboron belül is csak legelvetemültebbek, a Tordai Bence-félék engedik meg maguknak. A Jobbiknak sikerült leküzdeni magát értékrendjének feladásával egy komoly középpártból egy küszöb körül tanyázó kis párttá. Ez a társaság, melynek politikája nemzeti elemeket nyomokban sem tartalmaz, megérdemelné, hogy kibukjon a törvényhozásból 2022-ben.
– Lát erre reális esélyt?
– Van ennek esélye, ha önállóan indulnak.
– Mindezen túlmenően mi a véleménye a magyarországi politikai helyzetről?
– Ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor azt mondanám, hogy aggasztó. Egyik oldalról ott a kormány. Nem kétséges, követ el hibákat és mulasztásokat, főként a kulturális finanszírozás és a nemzeti öntudatformálás terén. Mint azt Szakács Árpád Kinek a kulturális diktatúrája? című remekbe szabott cikksorozata is adatolta, továbbra is kormány- és nemzetellenes szellemi műhelyeknél landolnak iszonyatos összegek, így a könyvterjesztésben és könyvkiadásban, hogy finoman fogalmazzunk, nem a magyar nemzeti erők a dominánsak. A Petőfi Rádió 2010-től 2018-ig egy esetben sem sugárzott dalt például az Ismerős Arcok nevű zenekartól, miközben a liberális nihil együtteseit futtatta. Azért említem épp az Ismerős Arcokat, mivel más nemzeti zenekarok esetében felvethetők „szalonképességi” szempontok. De ez esetben ürügy sincs a mellőzésre. A példák még sorolhatók. Ugyanakkor az is tagadhatatlan, hogy a ma fenyegető legnagyobb veszély, Európa iszlamizálódásának kérdésében a kormány következetes és helyes álláspontot képvisel. Felveszi emellett a harcot a „politikai korrektségnek” nevezett közkreténséggel, megálljt igyekszik parancsolni ezen belül a genderlobbi nyomulásának (a nagy igyekezet a keresztény kormányzás közben az örökbefogadás lehetőségét tekintve nem látsziklásd a hazafiak tüntetésének betiltása – a szerk.), a családvédelmi intézkedései mellett a harcot a „politikai korrektségnek” nevezett közkreténséggel, megálljt igyekszik parancsolni ezen belül a genderlobbi nyomulásának (mint a homokosok örökbefogadásának lehetősége – a szerk.) is példamutatóak. A kormánnyal szemben ma már semmiféle nemzeti baloldali erő nincs. Az 1994-es MSZP vezetésben még volt annyi nemzeti töltet, hogy megvédte az OTP-t Soros Györgytől. A mai ellenzékben nem lenne ilyen szándék. Az SZDSZ 2010-ben eltűnt, de itt van helyette egy egész sor „új-SZDSZ”. A Momentum, a DK, az MSZP, a Párbeszéd egy az egyben az ő szellemi nyomvonalukban halad. Az LMP vezetőjében van egy cseppnyi közösségi felelősség és cseppnyi racionalitás, de pártja nem sokban különbözik az előbbiektől. A hajdani nemzeti párt, a Jobbik pedig azon dolgozik, hogy lehetőleg ne ríjon ki ebből a tömegből, ne riassza el a baloldali szavazókat, tudatosan kerüli a nemzeti témákat.
Ez a nemzetellenes, baloldali konglomerátum pedig nem áll meggyőzően távol az 50 százaléktól, hatalmas nemzetközi háttérre támaszkodhat, a közösségi médiában erőteljesen hiszterizálja a közhangulatot, főként álhírekkel és mocskolódással. Láthatjuk Budapesten, mi történik, ha ezek nyernek.
Az ország eladósítása, a közpénz haveroknak való kitalicskázása, a megmaradt nemzeti szuverenitás feloldása az Egyesült Európai Államokban, a nemzetépítés megállítása minden fronton. Gondoljunk abba bele, hogy ugyanazok nyitnák ki a határokat a hódító szándékkal érkező, felsőbbrendűségi tudattal átitatott, alkalmazkodást a befogadóktól elváró iszlám betolakodók előtt, akik 2004-ben az erdélyi magyarok beözönlésével fenyegettek! Ezeknek semmi nem drága, ha Magyarország megszüntetése a cél. Képzeljük el, mekkora magyargyűlölet lakozhat azokban, akik inkább nevelnék unokáikat iszlám terrorban, ahol napirenden vannak a késelések, a nemi erőszak, a rablás, csak hogy ne létezzen már olyan állam, mely magyar hazának nevezhető.
– De vajon van-e harmadik pólus?
– E két erőcsoport között, értelemszerűen a kormányhoz közelebb áll a Mi Hazánk, mely a korábbi Jobbik szellemiségét képviseli. Ha sikerül egy ütőképes, tíz százalék feletti pártot felépíteni, akkor e szervezet biztosíthatja a parlamentben a jelenleg billegni látszó nemzeti többséget.
– Manapság mi a fő tevékenységi területe, mi köti le idejét?
– A sajtóbeli rovataim gondozása, belső elemzések megírása, különféle nemzetstratégiai témájú előadások megtartása mellett leginkább az összesítés, eddigi írásaim kötetekbe rendezése valamint apám, Borbély Imre szellemi hagyatékának gondozása. 2013 óta a szerkesztetteket és megírtakat egybe számolva tizenegy könyvem jelent meg, továbbá négy van megjelenés előtt. Számomra öröm és megtiszteltetés, hogy ezek jelentős részének kiadója a Kárpátia Stúdió, mely Raffay Ernő szabadkőműves köteteit is jegyzi. Annak meg külön pikantériája van, hogy lábjegyzetelt tanulmányaim tavaly az RMDSZ-közeli Kriterion kiadónál jelentek meg, miközben e tanulmányok jelentős része azzal foglalkozik, hogy mit rontott el az RMDSZ nemzetpolitikai szempontból. Ehhez persze szükséges volt a kiadó igazgatójának, H. Szabó Gyulának a személyes bátorsága és kockázatvállalása. Ezúton is kifejezem messzemenő elismerésem ezért.
– Úgy tudjuk, augusztus végén a Magyar Szigeten tartandó sajtóklub-beszélgetés vendége lesz. Miért vállalta el, és miképpen látja a nemzeti radikális tábor helyzetét, esélyeit? Képes lehet a Jobbik által korábban betöltött teret kitölteni a Mi Hazánk?
– Számomra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy eleget teszek e meghívásnak. Nem állíthatom, hogy a Mi Hazánk minden megnyilvánulásával egyetértek, de az irány, amit a párt képvisel, összességében jó. Ugyanakkor szükség van egy nemzeti pártra, mely a Fidesztől jobbra áll. Nemzeti létkérdéssé nőhet az, hogy sikerül-e megszólítani a nemzeti radikális tábort, melynek jelentős része nem csatlakozott a Fideszhez. Ők vagy otthon maradnak vagy még mindig a Jobbik tudati szemellenzőjét hordják. Rendszeres élményem volt 2018 táján, hogy olyanok románoztak le, gázoltak becsületembe mindenféle rágalommal pusztán azért, mert rámutattam a Jobbik 2016 óta elkövetett sorozatos nemzetárulásaira, akiknek a közösségi oldalán ugyanazok a szimbólumok sorakoznak, mint az én lelkemben: Árpád-sávos zászló, turul, Nagy-Magyarország, Wass Albert-idézetek. Tehát sikerült a Vona által tévútra vitt párt táborának jelentős részét megvezetni, gondolkodásukat eltéríteni. Elgondolkodtató, hogy amikor a Kárpátia közzétette az „Egyszerűen senkik vagytok” című dalát, mely az ellenzéki nemzetárulók legismertebbjeit állította pellengérre teljes joggal, alatta nagyságrendileg ugyanannyi tetszésnyilvánítást láthattunk, mint nemtetszés-nyilvánítást. Tehát e dal nagyjából megfelezte a Kárpátia több százezres táborát.
E tábor fele felvállalhatónak tartja a neo-Jobbik vegytisztán nemzetáruló SZDSZ-típusú politikáját. (erős állítás, és az arányokon lehet is vitatkozni, de azt már elérték a Vona-éra utáni Jobbik-vezetések, hogy egy részük, csak vállalhatónak tartsa a Jobbikot, de inkább más pártokra, mint az exjobbikos elnökségi taggal is rendelkező Momentumra szavazzon… – a szerk.) Ezeket az embereket vissza kellene vinni a nemzeti oldalra. Ez lenne a Mi Hazánk elsőrendű feladata.
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
