A vírust laborban állították elő és a tüneteket az 5G okozza – FELMÉRÉS

A vírust laborban állították elő és a tüneteket az 5G okozza – FELMÉRÉS

Szlovákia lakosságának majdnem fele úgy véli, hogy az új koronavírust valószínűleg laboratóriumban állították elő. Az emberek 38,6 százaléka egyetért azzal az állítással, miszerint a vírus okozta haláleseteket mesterségesen túlértékelik. A Szlovák Tudományos Akadémia (SAS) Szociológiai Intézetének COVID-19 járványa (HODYSE 2020) során végzett felméréséről tájékoztatott az Akadémia  szóvivője, Monika Tináková.

A kutatás során arra kérték az embereket, hogy fejtsék ki véleményüket a jelenlegi járvánnyal kapcsolatos hét összeesküvés-elméletről.

A válaszadók közel egyharmada (32,2%) egyetértett abban, hogy a jelenlegi járvány csak egy része a kötelező oltásokig vezető globális erőfeszítéseknek.

A válaszadók valamivel több mint ötöde (21,9 százalék),  értett egyet azzal az állítással, miszerint

a koronavírus elleni oltás az emberek becsippelésének az előkészülete.

A legkevesebb válaszadó (csak 7,5 százalék) értett egyet abban, hogy

a koronavírus betegségre utaló tünetek valójában csak az 5G hálózatok sugárzásának következménye.

Viszonylag kevés válaszadó (15,2 százalék) értett egyet abban, hogy

Hírdetés

nincs bizonyíték a koronavírus létezésére.

Kutatások szerint a nők valamivel többen értenek egyet a koronavírus körüli konspirációkkal, mint a férfiak, és valamivel kevesebben a fiatalabb, 39 év alatti válaszadók. A koronavírus-összeesküvések elutasítása az Akadémia szerint növekszik a magasabb képzettségnél.  A pozsonyi és kassai válaszadók lényegesen kevésbé értenek egyet az ilyen összeesküvésekkel.

– mondta Tináková. Ugyanakkor kevésbé érzik azt, hogy őket a jelenlegi koronavírus-járvány fenyegetné.

A koronavírus-konspirációk elfogadók egyben kevésbé tartják be a járványellenes intézkedéseket is.  

Azok a válaszadók, akik egyetértenek az összeesküvés-elméletekkel, alacsonyabb hajlandóságot mutatnak a koronavírus elleni oltásra, és ellenzik akár a kötelező, akár az önkéntes oltást más betegségek ellen.

A politikai beállítottság területén, azok a válaszadók, akik inkább az összeesküvések mellett állnak, inkább konzervatívak, mint liberálisak, inkább egy erős vezető mellett állnak ki, akinek nem aggódnak a választások miatt, ugyanakkor rosszabbnak értékelik a jelenlegi demokratikus politikai rendszert.

A jelenlegi ellenzék szavazói (és a nem szavazók is) inkább hajlamosak a konspirációk elfogadására, mint a kormánypártok szavazói.

 

A koronavírus-konspirációk elfogadása az Akadémia szerint szintén szorosan kapcsolódik az általánosabb összeesküvés-elméletek elfogadásához, például ahhoz a meggyőződéshez, hogy életünk nagy részét titkos helyekről szóló összeesküvések uralják.

A kutatást a Focus ügynökség végezte november 3. és 10. között, 1021 válaszadó megkérdezésével.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »