Száznegyven éve, 1882. június 6-án kapott szabadalmat az amerikai Henry Seely találmányára, a háziasszonyok életét megkönnyítő villanyvasalóra.
A vasaló sokáig nem tartozott az alapvető háztartási eszközök közé, ráadásul kezelése is sok időt és fáradságot igényelt. Maga a vasalás, ez az időt rabló és monoton tevékenység azonban évezredek óta része a nők életének, hiszen az emberek mindig szerettek frissen vasalt ruhában járni.
A régi időkben valószínűleg sima követ, üvegdarabot vagy tehénállkapcsot használtak vasaláskor, mivel ekkor még a nyomás volt az egyetlen eszköz arra, hogy a ruhanemű redőit kisimítsák.
A hőt csak az 1600-as évek végétől kezdték erre a célra felhasználni, amikor forgalomba kerültek a fémből készült vasalók. A doboz alakú, egyik végén kúp alakban végződő, nyéllel ellátott vasalók közül a legegyszerűbbeket a tűzhelyen melegítették fel használat előtt. Akadt azonban olyan is, amelynek hátuljára nyílást vágtak, és a vasaló belsejébe felforrósított tömör fémgolyót helyeztek, amely az egész szerkezetet felmelegítette. A kibocsátott hőt a vasaló talpa mérsékelte, és a vasalást végző sem égette meg magát olyan könnyen.
Az 1800-as évek nagy ipari forradalmáig a vasalt ruhák viselése a gazdagok kiváltsága volt.
A nagyon drága, nem egyszer művészien díszített vasalókat csak a jómódúak engedhették meg maguknak, akik természetesen nem maguk végezték a munkát, hanem vasalónőt alkalmaztak. A vasaló előállítása idővel egyre olcsóbb lett, és lassan mindennapi fogyasztási eszközzé kezdett válni. A következő nagy lépést az jelentette, amikor – természetesen – egy nő, az amerikai Mary Potts 1871-ben feltalálta a levehető fogantyút, majd 1892-ben egy újabb asszony, az afroamerikai Sarah Boone szabadalmaztatta a vasalódeszkát.
Az igazi áttörés az elektromos vasaló feltalálásával következett be. Az új technológiával való kísérletezés egy időben zajlott Franciaországban, Amerikában és Nagy-Britanniában. A verseny még áldozatot is követelt, az egyik feltalálóval felrobbant vasalója végzett.
A találmány azonban lassan terjedt. Az elektromos áramot ugyanis akkoriban világításra használták, így az adapterrel ellátott vasalót csak a mennyezetről lelógó izzófoglalathoz lehetett csatlakoztatni. Ehhez viszont el kellett távolítani a villanykörtét, a vasalás ráadásul drága mulatság is volt, öt perc alatt használtak el annyi áramot, mint az égő egy óra alatt.
Az áramszolgáltató cégek csak 1910 után jöttek rá arra, mennyivel több bevételre tehetnek szert, ha napközben is szolgáltatnak áramot a háztartásoknak.
Ez fordulópontot jelentett a vasalás és az elektromos háztartási gépek piacán, az 1930-as évek közepén már az amerikai háztartások több mint felében volt vasaló. Mr. Seely ma már rá sem ismerne találmányára, amely gyors ütemben tökéletesedett tovább.
Feltalálták a hőszabályozót, ezután már nem melegedett túl a vasaló és nem is égett szét, zsugorodott össze alatta a ruha, majd a gőzölős vasalót, az ebbe töltött víz felforrósodva gőz formájában távozik a talp nyílásain. Magyarországon az 1900-as évek első éveitől gyártanak elektromos vasalókat, az 1960-as évektől hőfokszabályozós, 1980-tól gőzölögtetős kivitelben is.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
