A külpolitikai szakértő foglalkozása nem egy közismert szakma. Nógrádi György nevét azonban azok is ismerik, akiket egyáltalán nem érdekelnek a globális folyamatok. A jelenség okairól, az ügynökvádról és a lejáratásról, könyvekről és teljesítményről beszélgettünk az ismert szakemberrel. Interjú korlátok és tiltott kérdések nélkül.
Ritkán kérdezik meg a barátaim, kivel készítek interjút, de mikor elárultam, hogy Nógrádi Györgyhöz jövök, mindenki azonnal képben volt. Azért ez egy külpolitikai szakértő esetében ritkaság. Bulváros a kérdés, de muszáj feltennem: mi a titka, tanár úr?
Ez nagyon egyszerű. Az, hogy imádom, amit csinálok. Mind a mai napig naponta legalább két órát olvasok. Baromi jó könyvek vannak. Németül, oroszul beszélek, felnőtt fejjel megtanultam angolul is. Elvégeztem a német vezérkari akadémia egy kurzusát, elvégeztem a NATO legmagasabb iskoláját. Nem jövök el úgy otthonról, hogy ne nézném meg, éjjel mi történt a világban. Anélkül nem lehet létezni. Járom az országot egész évben, bár most a Covid miatt nyilván kevesebbet mozgok. A Felvidéken például voltam előadást tartani. Ugyanazt mondom az Akadémián és ugyanazt egy lakossági fórumon, ahol talán érettségije sincs mindenkinek. Nincs két véleményem. Ezt szerintem becsülik az emberek. Ez lehet az egyik dolog. A másik talán, hogy mind a mai napig nagyon szeretem, amit csinálok. Hetvenegy éves vagyok, egészséges, élvezem az életet. Óriási mázli, hogy a munkám a hobbim is!
Akkor nem is volt soha kérdés, hogy külpolitikai, biztonságpolitikai területen helyezkedik el.
Nem, mert gyerekkorom óta ez érdekelt. Kamaszkoromban elolvastam az összes rendelkezésre álló történelemkönyvet. Egyetemistaként az egyetemi könyvtárból ami érdekelt, kiloptam, aztán kifizettem a büntetést. Sosem csináltam ebből titkot, megírtam az egyik könyvemben is. Otthon is van 4-5 ezer könyvem, ezek döntő része egyébként memoár. Imádtam, amit tanultam. Egyetemistakén csak akkor nem nyertem meg a havi politikai vetélkedőt, amikor nem indultam. Nyilván az emberek egy részének nem tetszik, hogy így beszélek, de mit tegyek, ez az igazság. Sokan szeretnek, néhányan kifejezetten utálnak. Ez így rendben van. (közben csörög a telefon) Elnézést kérek, fel kellett vennem. Ez az egyik miniszter titkára volt. Lesz egy találkozónk a miniszter úrral.
Jólesik, ha ilyen helyekről hívják?
Nem ritkaság ez, előfordul. Alaposan fel kell készülnöm, ez a lényeg. Egy miniszternek nagyjából 5-10 perce van, tudom, hogy mit kell elmondanom, és elmondom. Ilyen egyszerű. Bocsánat, folytassuk!
Az utálóinál hagytuk abba azt hiszem, bár nem úgy tűnik, mintha különösebben érdekelnék önt.
Őszintén? Fütyülök rá! (nevet) Húsz éve még talán érdekelt, ma már nem. Mindig azt mondom az ilyen embereknek, csinálják utánam. Reggel üljenek be az autóba, vezessenek le 1388 kilométert Hamburgig, aludjanak egyet, aztán tartsák meg az ötórás előadást németül, fejből. Baromi egyszerű, csinálják csak utánam! 2015-ben én voltam az első, aki arról beszélt, kerítést kell építeni a határon. Addig imádott a sajtó, utána mindenféle marhaság jelent meg rólam, hogy szélhámos vagyok, nincs egyetemi diplomám és hasonlók. Megírták például, hogy könnyű volt nekem a szociban, hiszen Nógrádi Sándor, a Partizánszövetség elnöke a nagyapám volt. Szegénykét nem hogy nem ismertem, életemben nem is láttam. Néhány éve megírták, hogy az egyetem honlapján található életrajzom szerint nincs is diplomám. Kértem az újságírót, mutassa meg, milyen életrajzról beszél. Nem találta meg az interneten. Informatikusokkal kerestettem meg utólag, tele volt zagyvaságokkal. Ennyi idő távlatából már nem is érdekel, ki tölthette fel. Egy ideig foglalkoztat ez, aztán túlteszem magam rajta, és megírom a következő könyvemben.
Voltak itt azért komolyabb dolgok is. Ügynökvádak és hasonlók…
Az ügynökvádas dolog, az baromi jó volt. Leírták például, hogy alkoholista vagyok. Életemben nem ittam. Leírták, hogy nyolcvanban nagydoktoráltam, miközben ’97-ben szereztem meg a professzori címet. Leírták, hogy a kedvenceim a luxusautók, amikor azokban az években, amikor az állítólagos okirat készült, csak Trabantjaim voltak. Tele volt az egész ténybeli baromságokkal, de ettől még nehezen dolgoztam fel. Nagyon megviselt. Ennél már csak azt utálom jobban, amikor a nejemet bántják miattam. Az egyik újság megírta, hogy a feleségem a magyar kormány pénzéből fizette az olaszországi kiállítását, miközben az egészet mi álltuk. Felhívtam a főszerkesztőt, mondom neki, rólam írhattok, amit akartok, de a nejemről ne közöljetek már hazugságokat. Köszönte szépen a korrekciót, majd lehoztak egy újabb cikket, hogy a feleségemnek a magyar állam fizette a kiállítását. Azóta nem is álltam velük szóba. Gyűlölöm, amikor valaki készakarva árt a másiknak, az ilyesmit nem tudom megbocsátani.
Az ügynökvádakat nem vitte perre?
Az 1956-os Intézetnek akkor írtam egy hivatalos levelet, hogy a leírtak nem stimmelnek. Lehozták ezt a levelet, majd odaírták, hogy nem azt írtam le, hogy ügynök nem voltam, csak azt, hogy a leírtak nem stimmelnek, így még simán lehetek ügynök. Mondtam, kiváló, soha többet nem állok velük szóba. Azóta se beszéltünk!
Muszáj megkérdeznem, sose akarták beszervezni?
Ez egy állati érdekes dolog. ’88-tól tanultam Németországban, előadásokat tartottam, én voltam a második magyar, akit a NATO-hoz meghívtak, Horn Gyula volt az első. Az első voltam, aki előadást tartott egy Bundeswehr-dandárnál. Mégsem akartak soha beszervezni, baromi korrektek voltak, különleges közeg volt.
Magyarország?
Az is különleges közeg volt!
Nem erre gondoltam.
Tudom! (nevet) Amikor végeztem, 1972-ben, egyetlen vágyam volt, be akartam kerülni valahogy a külügybe. Bementem, közölték velem, nem dolgozhatok a külügynél, mert az egyik nagybátyám az Egyesült Államokban él. Azt hittem, összedől a világ. Ezek után hívott az ország egyik legértelmesebb embere, Balázs Jóska, a Külügyi Intézet akkori igazgatóhelyettese, menjek hozzá dolgozni. Oda már nem akartam, meg voltam sértve. Az egyetem után a MALÉV-nél dolgoztam, utáltam, szörnyű hely volt. Később a Hazafias Népfronthoz kerültem külügyi referensként, a szocialista világ volt a szakterületem. Bő egy évig bírtam, aztán 1975-ben elkezdtem tanítani, nagyon szeretem máig, soha nem is lett belőlem diplomata.
Ez nem válasz az egyébként még fel sem tett kérdésemre. A magyar titkosszolgálatok sem próbálták beszervezni?
A magyar titkosszolgálattal mindig volt kapcsolatom, sosem tagadtam. Most is van. Rendszeresen találkozom titkosszolgálati vezetőkkel, de sem most, sem régebben nem akartak beszervezni. Sem a CIA, sem az FSZB. Már kezd is dühíteni. Micsoda dolog ez? Bástya elvtársat már meg sem akarják ölni?!
Gondolkodott azon, mi állhatott a támadások mögött?
Bizonyos körök utálnak. Ebben nincs semmi meglepő, huszonéves korom óta a felszínen vagyok. Baromi irritáló dolog sokaknak, hogy kimondom, én pénzért dolgozom. Még fiatalon eldöntöttem, hogy ha választanom kell, jól szeretnék-e élni vagy nagy tudós akarok lenni, én az előbbit választom. Letettem a kisdoktorit, kandidátus vagyok, professzori kinevezést kaptam, de ettől még most is úgy érzem, a tudomány nagy része szélhámosság. Nem csak nálunk, a világon mindenütt. A PhD-dolgozatok nagy része csak azért készül el, mert szükségét érzik, nem tudásvágyból.
Ön is ezért írta?
Nem, én pénzért. (nevet) Apám egyetem után nagyon szerette volna, ha megírom a doktorim. Mondom neki, apa ez egy baromság, mire ő, gondoltam, hogy ezt fogod mondani, tudok valakit, aki ötezerért megírja neked. Hát, ötezerért én is meg tudom írni. Két nap alatt meg is írtam. Máig nem tudom, mit kell egy doktori disszertáción három évet ülni.
Az ilyen mondatok miatt csak megkapja időnként, hogy nagyképű?
Persze, de fütyülök rá. A véleményem attól még ugyanaz marad. Emlékszem, egyszer egy miniszterrel szerepeltem egy fórumon. Ő kapott ötvenezret érte, én 250 ezret. Azt mondták, nehogy megmondd neki, mennyit kaptál. Eszem ágában sem volt! Ez a világ így működik.
Erről azért sokan nem szeretnek beszélni.
Baromi egyszerű, ahogy az előbb mondtam, bárki megpróbálhatja utánam csinálni. Egész életemben reggeltől estig dolgoztam. Most is! Imádtam, élveztem, de rengeteg meló volt. Százezer kilométert vezettem évente. Csinálják utánam, aztán lehet dumálni!
A könyvírást még nem is említette.
Ah, igen! (nevet) Épp ma délután adom le az új kötet kéziratát.
Memoár lesz?
Nem egészen. Fele elmélet, fele sztorik. Ha ez megvan, utána át kell gondolnom a továbbiakat. Két könyv is van a fejemben. Az egyik, hogy megírjam az NSZK vezető tisztségviselőinek (kancellárok, védelmi miniszterek, külügyminiszterek) az életét. A másik egy régebbi ötlet. Még a kilencvenes években írtam egy könyvet Talleyrandról (francia külügyminiszter, aki XVI. Lajostól a forradalmi kormányokon és Napóleonon át Lajos Fülöpig irányította a francia diplomáciát – a szerk. megj.). Most tervezek írni egy sokkal jobbat, az egy 120 oldalas könyvecske volt! Nógrádi-memoárt viszont nincs értelme írni, mert rengeteg dolgot nem mondhatok el.
Ilyen magas labdát muszáj lecsapnom!
Nem lehet megírni például az ember barátnőit. Azok ma már nagymamák, 65-70 éves asszonyok. Nem lehet megírni nagyon sok négyszemközti beszélgetést sem. Azok nem arról szóltak, hogy néhány évvel vagy évtizeddel később tízezrek elolvassák. Viszont a lényeget, a folyamatokat meg lehet írni. Meg is fogom.
Belpolitika lesz benne?
Nem, az soha nem érdekelt igazán.
A könnyebb utat választotta?
Nem erről van szó. Sosem láttam értelmét, hogy magyar belpolitikával foglalkozzak. Nem akartam pozíciót, pedig hívtak államtitkárnak is, rektornak is. Nem vagyok rá alkalmas.
Szokatlan ez a szerénység.
Köszönöm! (nevet) Nem tudnék alkalmatlan emberekkel dolgozni, s amíg nem én választom meg a munkatársaimat, addig ezt nagyon nehéz kikerülni.
Beszéljünk akkor geopolitikáról. Milyen lesz a koronavírus utáni világ?
Megint a memoárokhoz kell visszatérnem. Akárhányat olvastam, egy dolog mindben közös volt: az a tanulság, hogy az emberiség egész egyszerűen nem tanul. Szerintem most sem fog. Tudom, hogy mindenki arról beszél, a vírus után más lesz a helyzet. Igen, amíg nem jön egy újabb betegség. Nézzük meg, mit mondott az összes vezető 1945 után: soha többé háborút! Öt évvel később már Koreában ölték egymást az emberek. Szerintem a vírus után is ugyanott folytatjuk, ahol abbahagytuk, ugyanazokat a hibákat követjük el. Nem hiszem, hogy az emberiség valaha megváltozna, a saját tömegénél fogva megy előre a folyamat. Mindegy, hogy hány áldozat lesz, a lényegen nem fog változtatni.
Politikai átrendeződés várható?
Számomra most két kérdés van. Az egyik, ki lesz az Egyesült Államok elnöke. Minden jel szerint Biden. Elmondhatom, mert nem vagyok politikus, mennyire felfoghatatlan, hogy az amerikai választásokon egy 74 és egy 78 éves pali állt rajthoz. Trumpot négy éve nem azért választották meg, mert annyira szerették volna. Sokkal inkább annyira gyűlölték Hillary Clintont. Most viszont, ha nem jön a koronavírus, Trump simán behúzta volna ezt is. Logikailag tehát Biden elnök lesz, de hogy mennyi ideig, nem lehet tudni. Ha visszalép, ki lesz az utódja? Logikailag Harris, de ezt sem lehet biztosra megmondani. A másik nagy kérdés, hogy ki lesz Merkel után a jövő év nyarán a következő német kancellár. Egész nap nézem a német televíziókat, de egyelőre nem lehet megmondani azt sem, ki lesz januárban a CDU új elnöke. Három jelölt van, abból kettő alkalmatlan, koncepció nélküli. Ebben mondjuk semmi különös nincs, a világpolitika tele van alkalmatlan emberekkel. A harmadik jelöltet viszont, Friedrich Merzet gyűlölik. Fontos kérdések ezek, hiszen a német belpolitikai folyamatok alapvetően határozzák meg a magyar politikát is. Nekünk még mindig a németek a fő partnereink, a tőkéjük még fontosabb, mint az amerikai.
Európánál és Németországnál maradva, mi a véleménye a jogállamisági vitáról?
Az események nagy része, mint mindig, most is fű alatt történik. Ezt fontos megérteni! Mit miért csinál Brüsszel, és mikor, milyen kompromisszumokra hajlandó. Ez a két lényegi kérdés. Ha a magyarok és a lengyelek kitartanak, rendben van. Ha együtt tudunk maradni, jók az esélyeink egy kompromisszumra. Többre nem, de világos, hogy az Orbán-kormány is erre törekszik.
A Nógrádi Györggyel készített interjúnk után néhány nappal jött a hír, hogy Magyarország és Lengyelország megegyezett a jogállamisági kérdésben az EU soros elnökségét betöltő Németországgal.
(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2020/51. számában)
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
