"A vértanúk vágya teljesült, hiszen a haza él"- az aradi vértanúkra emlékeztek Dunaszerdahelyen – VIDEÓVAL

"A vértanúk vágya teljesült, hiszen a haza él"- az aradi vértanúkra emlékeztek Dunaszerdahelyen – VIDEÓVAL

1849. október 6-án végezték ki a szabadságharc tizenhárom honvédtisztjét, illetve gróf Batthyány Lajos egykori miniszterelnököt. Az aradi vértanúk kíméletlen meggyilkolásáról a magyarság évről évre nemzeti gyásznap keretében emlékezik meg. A  Dunaszerdahely város önkormányzata által szervezett rendezvényen a felvidéki magyar politika és közélet számos szereplőjén kívül Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is részt vett.

Az ünnepi megemlékezés nyitányaként Bittera Szofi Iman előadásában a Szózat hangzott el, majd ezt követően Fischer Emma szavalatát hallhatták az egybegyűltek.

Bíró Éva, az ünnepi megemlékezés konferansziéja rövid történelmi összefoglalójában elmondta, hogy ezen a napon az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tragikus záróakkordjára emlékezünk, amely a magyarság számára máig meghatározó fontosságú.

Életük és haláluk példaként szolgál, hiszen egyikük sem csak önmagában és önmagáért élt

Ezt követően Dunaszerdahely város polgármestere, Hájos Zoltán szólt az emlékezőkhöz. Ünnepi köszöntőjében hangsúlyozta, hogy bár a forradalom és szabadságharc elbukott, de nemzetünk szabadság iránti vágya tovább él.

Bár nemzetünk történelme során többször megbotlott, de mindig talpra állt. S a botlást követően mindig jött olyan időszak, amelyre nemzetünk minden tagja büszke lehet. – hangsúlyozta.

Rendkívül fontosnak tartja, hogy évről évre megemlékezzünk hősi halottainkról, hiszen ezzel jelezzük azt kifelé és magunknak is, hogy az összetartozás szempontjából fontosak vagyunk egymásnak.

Van okunk nemcsak a gyásszal a szívünkben, hanem a reménységgel is előre tekinteni a mai napon is

Potápi Árpád János a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára segített felidézni az aradi vértanúk emlékét. Kiemelte, hogy a kivégzettek és a honvédok között szép számmal voltak olyanok is, akik nem magyarnak születtek, a nyelvet is csak alig vagy törve beszélték. 

Hírdetés

az aradi hősök példája is megmutatja, hogy a magyarság nem alapvetően származás kérdése, hanem egy sorsközösséghez tartozás tudata. – mondta.

Hangsúlyozta, hogy a vértanúk a nemzet életében a magvetés szolgálatát teljesítették s ebből a magból mára gyümölcsöző fa lett.

Történelmünk során az elnyomó hatalmak, végül olyan terheknek bizonyultak, amelyektől inkább nőtt a magyarság nemzettudata.

Az ünnepi megemlékezést a dunaszerdahelyi Egészségügyi Középiskola kultúrműsora zárta, majd az egybegyűltek elhelyezték a koszorúkat a szabadságharc tiszteletére emelt emlékmű tövében.

Az alábbi videókban megtekinthetik Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Hájos Zoltán polgármester úr ünnepi beszédét:

 

 


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »