Otto von Bismarck, a Német Birodalom kancellárja, mesteri manipulátor volt, aki politikai és médiakampányt indított William Gladstone brit miniszterelnök ellen. Ez a háttérben zajló, mégis sorsfordító konfliktus a 19. század egyik legkifinomultabb külpolitikai beavatkozása volt.
Bismarck gyanakvása: az angol-orosz tengely rémképe
A német „vaskancellár”, Otto von Bismarck régi ellenfelének tekintette Gladstone-t. A koppenhágai találkozó híre megerősítette Bismarck régi félelmét egy lehetséges angol-orosz szövetségről. Ettől kezdve minden eszközt bevetett annak érdekében, hogy lejárassa és elmozdítsa a brit miniszterelnököt.
Egykor szövetségesek, később ellenségek
A két vezető kapcsolata nem volt mindig ellenséges. Az 1870-es évek elején Bismarck és Gladstone több kérdésben – például a politikai katolicizmus elleni fellépésben – egyetértett. Azonban Gladstone visszatérése a politikába 1876-ban, és az Oroszországhoz való közeledése, illetve a Habsburgokkal szembeni fellépése végleg elidegenítette őket egymástól.
Gladstone 1880-as választási győzelme után Bismarck aktív lejáratókampányt indított. Titkos levelekben riogatta a külföldi udvarokat a brit liberális kormány tevékenységének veszélyeivel. A sajtót is bevetette: cikkeket jelentetett meg a német és brit újságokban, manipulálta a közvéleményt, sőt saját lapokat vásárolt fel.
Bár Bismarck elutasította a gyarmati kalandokat, mégis tudatosan kezdett területi követeléseket megfogalmazni, csupán azért, hogy Gladstone-t válaszút elé állítsa: vagy elveihez marad hű, vagy gyakorlati kompromisszumokat köt, mindkét esetben veszítve politikai tekintélyéből.
A tory szövetséges: Randolph Churchill ajánlatai
A német beavatkozás nem volt egyoldalú. Randolph Churchill, a brit konzervatívok befolyásos politikusa, több ízben is arra kérte Bismarckot, hogy segítsen a Gladstone-kormány megbuktatásában – például az Egyiptom-konferencia szabotálásával.
A liberális Daily News ugyan felfedte Bismarck manipulációit 1884 decemberében, de ez már kevés volt. 1885 márciusában Gladstone lemondott, miután költségvetését leszavazták. Lemondását nemcsak politikai kudarcai, hanem a Bismarck által generált külső és belső nyomás is kikényszerítette.
Bismarck elérte célját, de az angol közvéleményben maradandó rossz érzéseket keltett. Bár azt hangoztatta, hogy csak a liberális kormánnyal szemben lépett fel, sok brit ezt a nemzeti szuverenitás elleni támadásként élte meg. A vaskancellár beavatkozása a brit politikába árnyékot vetett a német-angol kapcsolatokra a későbbi évtizedekben is.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
