A vakcináknak kellene a lakosokhoz mennie, nem pedig fordítva

A vakcináknak kellene a lakosokhoz mennie, nem pedig fordítva

Ondrej Lunter, a Besztercebányai kerület alelnöke szerint az államnak változtatnia kellene oltási-stratégiáján, és ügyelnie kellene az adott régiók sajátosságaira, akkor nem lennének ekkora regionális különbségek a védőoltás iránti igény terén.

Gyakran elhangzik az az állítás, hogy egyes szlovákiai régiókban/kerületekben nincs olyan érdeklődés a védőoltás iránt. Ennek hatására indult el a vakcinaturizmus is, amikor főként a főváros környékén élő lakosok több száz kilométereket voltak képesek utazni távoli kerületekbe, csak azért, hogy beoltassák magukat vagy családtagjaikat.

Ennek kapcsán Ondrej Lunter, a Besztercebányai kerület alelnöke a Denník N-nek adott interjúban jelentette ki, hogy csalódott Pozsony főpolgármesterében, Matúš Vallóban, illetve Juraj Droba, Pozsony megyefőnökében.

Szégyenletesnek nevezte, hogy Vallo és Droba a vakcinák átszállítását kérte a Besztercebányai kerületből Pozsonyba, arra hivatkozva, hogy a fővárosban nagyobb az igény a védőoltásra.

Lunter már akkor is hangsúlyozta, ahelyett, hogy a vakcinákat utaztatják Szlovákián keresztül, inkább azon kellene elgondolkozni, mi az oka annak, hogy egyes régiókban az oltóanyagok felhasználatlanul állnak.

Legújabban Ondrej Lunter az Aktuality.sk vendége volt, ahol elmondta, a védőoltás iránti érdeklődés terén a Besztercebányai kerületben még mindig sok az olyan lakos, akik tétováznak beoltassák-e magukat, avagy sem.

Ondrej Lunter szerint ennek több társadalmi-gazdasági tényezője is van. Egyik ilyen faktor, hogy az emberek többsége még mindig nem rendelkezik kellő mennyiségű információval ahhoz, hogy az oltás mellett döntsenek.

Mindezt azzal lehetne orvosolni, hogy saját tapasztalatok vagy akár médiakampányokon keresztül juttatnák el a hiányzó információkat az érintett közösségekben. A Besztercebányai kerületben sok olyan lakos él, akikhez személyesen kéne kimenni és megszólítani őket azzal kapcsolatban, hogy a védőoltás igenis fontos.

A helyi lakosok ugyanis gyakran éppen az információhiány miatt tartanak a védőoltástól.

A Besztercebányai kerületben ezért különös hangsúlyt fektetnek az információs kampányokra.

Megszólítják az egyes falvak polgármestereit, akik a hangosbemondókban értesítik a lakosokat, hogy a községbe mobil orvoscsapat érkezik. Egyben a falvak lelkészeit is megkérik arra, hogy az istentiszteletek keretében is tegyenek említést a szakmai csapat érkezéséről, és a védőoltás fontosságáról.

Ezután a csapatok ellátogatnak ezekbe a falvakba, ahol a lakosok kérdéseket tehetnek fel nekik. A polgármesterek jelezték, mindig több az érdeklődés a lakosok körében az ilyen jellegű akciók iránt, amelyek következtében növekedett a lakosok körében a beoltottak száma.

Sok helyi lakos maga tanúsította, hogy éppen ezeknek a beszélgetéseknek köszönhetően oltatta be magát, és másképp nem ment volna el. Különösen fontos tehát a személyes kapcsolat a szakemberekkel, orvosokkal, akiknek a lakosok kérdéseket tehetnek fel.

Hírdetés

Besztercebányai kerület alelnöke ugyanakkor kiemelte,

nem elég a jelenleg működő hat mobilcsoportjuk, akik ezt a terepmunkát végzik. Szükség lenne legalább nyolcvan ilyen csoportra Szlovákia szerte. Ha ez megtörténne,

Lunter szerint nyár közepén sikerülhetne a lakosság akár 70%-nak a beoltása, ami már elegendő a kollektív immunitás kialakítására.

Lunter elmondta, Szlovákia oltási stratégiájának kialakításánál fontos ügyelni az adott régiók sajátosságaira. Egyes körzetekben sokkal hatékonyabb eredményeket lehetne elérni, ha az oltóanyagok érkeznének a lakosokhoz, és nem pedig fordítva. A besztercebányai kerületben vannak ugyanis olyan csoportok, akik éppen azért nincsenek még beoltva, mert nem tudnak hogyan eljutni a távoli oltóközpontokba.

Mint ismertette,

a nagykapacitású oltóközpontok arra lettek kialakítva, hogy nagyon rövid időn belül minél több személyt lehessen beoltani. Ezek a központok azonban csak egy bizonyos csoport számára alkalmasak. Olyanoknak, akik mobilisak és akiknek nincs problémája hozzájutni a kellő információkhoz.

Szlovákia lakosságának nagy része ilyen, de ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk azokról a lakosokról sem, akiknek mindez gondot jelenthet.

Más a helyzet Pozsonyban és más a Besztercebányai kerületben – magyarázta. Ez utóbbit főként falusi régiók alkotják, ahol fontos lenne az idősebb, illetve a szociálisan kirekesztett lakosok után személyesen is kimenni és megszólítani őket.

Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy ezek a lakosok gyakran anyagi okok miatt sem tudnak felutazni a távoli nagykapacitású oltóközpontokba.    

Luntertól azt is kérdezték, hogy ha véleménye szerint inkább a vakcinák érkezzenek a lakosokhoz, nem pedig fordítva, miért zavarja, hogy Pozsonyba szállították Közép-Szlovákiából a felhasználatlan oltóanyagokat, ahol viszont magasabb volt az igény a védőoltásra?

Lunter erre egy példával válaszolt:

vajon mit szólnának a szlovákiai lakosok ahhoz, ha Szlovákiából elszállítanák a vakcinák Angliába arra hivatkozva, hogy mi nálunk nincs olyan igény a védőoltásra, mint más külföldi államokba? Több mint valószínű, hogy sokaknak ez nem tetszene. Nos, ugyanez a helyzet van Pozsony és Közép-Szlovákia között is.

Epidemiológiai szempontból különösen fontos, hogy Szlovákia minden részében egységesen érjük el a 70%-os beoltottságot. Ha pedig e téren különbségek vannak az egyes régiók között, fel kell tennünk a kérdést, miért alakulhattak ki ezek a különbségek? – hangsúlyozta Lunter.

Besztercebányai kerület régiói kiterjedtebbek, ahol sok közösség információhiánnyal küzd. Sokkal alacsonyabb itt azon személyek száma, akik a szociális hálókon keresztül tudják figyelni az információskampányt, mivel jelenleg csak ezen a felületen sikerült a kampány valamilyen módon elindítani.

Ezekben a főként falusi közegekben sok az olyan idős ember, akiknek igenis problémát jelent beutazni a távoli oltóközpontokba. Ellentétben a Pozsonyban lakó idős emberekkel, akiknek gyakran csak fel kell ülniük a villamosra és máris az oltóközpontban vannak. Fontos lenne ezért dolgozni azon, hogy ezek a különbségek megszűnjenek a régiók között.

A Besztercebányai kerület vezetősége Szlovákiában elsőként érték el azt, hogy nyolc oltóközpontot alakítottak ki, ami a legtöbb a szlovákiai kerületek viszonyában.

A többi kerület leginkább a nagy kerületi városokban igyekezett 1-2 nagykapacitású oltóközpontot biztosítani. A Besztercebányai kerület célja volt ezzel a vakcinákat minél hozzáférhetőbbé tenni lakosaik számára.

Forrás: Aktuality.sk, Denník N


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »