Oldalunkon ismételten közzétesszük Mátéffy Atilla turkológus „A Turul-monda” című tudományos cikkét. Az igen érdekes írás, most kiemelten aktuális, amikor évszázados tabuk kezdenek meginogni, a magyar (ős)történelem legfrissebb tudományos igényű feldolgozásai nyomán. A cikkben figyelemreméltó párhuzamok csillannak fel a közép- és belső-ázsiai rokon népek közös eredetvilágából. Kiemelten a magyar, hun, oguz, kirgiz, burját, jakut és kazak népek közös gyökerű mondavilága mutat sok hasonlóságot.
A Turul-monda
A Turul-monda a magyarság mondakincsének egyik legrégebbi darabja; ismert “turulmonda” és “Emese álma” néven is. Érdemes felidéznünk két fennmaradt változatának magyar fordítását:
ÁLMOS, AZ ELSŐ VEZÉR
Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szcítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, és az ő születését álom jelezte előre, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent -, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők. De erről ne többet!”(1)
„KEZDŐDIK AZ ELŐBESZÉD A MÁSODIK BEJÖVETELRŐL ÉS A MAGYAROK SZERENCSÉS MEG SZERENCSÉTLEN DOLGAIRÓL
Rendben előadtuk tehát a hunok származását, szerencsés és szerencsétlen csatáikat, és hogy hányszor változtatták lakóhelyüket, hadd lássuk most, mikor tértek vissza újból Pannóniába, kik voltak a visszatérők kapitányai, mennyi volt a fegyverek száma – mindezt méltónak találtam belefoglalni kicsiny munkámba.
Az Úr megtestesülésétől számított hatszázhetvenhetedik évben, száznégy esztendővel Attila magyar király halála után, III. Constantinus császár és Zakariás pápa idejében – miképpen meg van írva a rómaiak krónikájában – a magyarok másodízben jöttek ki Szittyaországból ilyeténképpen: Ögyek fia Előd Szittyaországban Eunodubilia leánytól fiat nemzett, kinek neve lőn Álmos, annak okáért, mert anyjának álmában keselyűforma madár jelent meg, amikor terhes állapotban volt; méhéből rohanó víz fakadt, meggyarapodott, de nem a maga földjén; ebből azt jósolták, hogy ágyékából dicső királyok származnak. Miután a somnium a mi nyelvünkön álom, s ama fiú származását álom jövendölte meg, ezért nevezték Álmosnak, aki Előd, ez Ögyek, ez Ed, ez Csaba, ez Etele, ez Bendegúz, ez Torda, ez Szemény, ez Etej, ez Apos, ez Kodocsa, ez Berend, ez Zsolt, ez Bulcsú, ez Balog, ez Zombor, ez Zámor, ez Lél, ez Levente, ez Kölcse, ez Ompód, ez Miske, ez Mike, ez Beszter, ez Budli, ez Csanád, ez Bökény, ez Bondorfán, ez Farkas, ez Otmár, ez Kádár, ez Belér, ez Keár, ez Keve, ez Keled, ez Dama, ez Bor, ez Hunor, ez Nimród, ez Thána, ez Jáfet, ez Noé fia volt. Álmos nemzette Árpádot, Árpád nemzette Zoltánt, Zoltán nemzette Taksonyt.”(2)
Emese a magyar Turul dinasztia ősanyja
A néprajztudomány képviselői által a honfoglalás mondakörébe besorolt mondának nagy szakirodalma van, csak válogatva a magyar kutatók közül: Ipolyi Arnold, Sebestyén Gyula, Róheim Géza, Demény István Pál, Szabados György, török részről pedig Prof. Dr. Bahaeddin Ögel foglalkozott a mondacsoporttal. Mindannyian komoly eredményeket értek el az értelmezés, s a monda párhuzamainak feltárása tekintetében is.
Róheim Géza volt az egyik első alapos elemző.(3) Ő jelzi az összefüggéseket a Turul-monda és Szent István születésének mondája között; egyúttal az oguz Ertoğrul (1198-1281) és fia, Oszmán (1258-1326) több változatban fennmaradt mondája is több motivikai hasonlóságot mutat a magyar Turul-nemzetség totemisztikus eredetmondájával.(4) (Az nem folklorisztikai, hanem történelmi párhuzam az oguzok és a magyarok között, hogy az Oszmán uralkodóház névadójának apja, Ertoğrul Horaszánból vezeti ki népét a 13. században, míg a korábbi írásos források és kortárs beszámolók alapján a 11. században dolgozó andalúziai arab Al-Bakri (1014 k.-1094) szerint a magyarok szintén Horaszánból vándoroltak ki: “Ők [al-Unqalus, vagyis a magyarok (a latin ungarus szóból), akik „a törökök egyik fajtája”] Khoraszánból vándoroltak ki. Az iszlám ott elterjedt. Ezek a törökök [tk. magyarok] kiváltják a muszlimokat és a zsidókat, ha fogságba esnek a velük szomszédos tartományok valamelyikében.”)(5) Az oguz-oszmán monda szép filmes feldolgozását láthatjuk a Kuruluş című török filmben (22:27-27:11-nél látható a mondai jelenet).(6) Aki esetleg szeretne többet tudni Oszmán (Gázi) álmáról, az olvashat róla az interneten is.(7) Fontos kapcsolat Oszmán (más változatban az apja, Ertoğrul) és Emese története között, hogy mindketten álmukban látják nemzetségük megsokasodását. Szintén összekapacsolja a magyar és az oguz mondát az oszmán nemzetségalapító atyjának, Ertoğrulnak a neve, amely ugyanazt az ótörök(8) szót foglalja magába, mint az ősatya-szimbólum magyar ’túrul/turul”. A szó legelső ma ismert előfordulása Kasgari Mahmud (angol átírásban: Mahmud al-Kashgari) szótárában ( Dīwānu l-Luġat al-Turk) fordul elő ’toğrıl’ alakban 1072-1074-ből,(9) és egy közelebbről meg nem határozott, a szongornál nagyobb testű ragadozó madarat jelentett. De térjünk vissza magához a mondához. Akárcsak a magyar Turul-nemzetség (téves 19. századi elnevezéssel az Árpád-ház)(10) dinasztikus eredetmondájában, ugyancsak álom szerepel Kyros (Kürosz) perzsa királynak az ókori Ktesias-nál (Kr. e. 5-4. sz.) és Hérodotosznál (Kr. e. 5. sz.) fennmaradt történetében; a magyar, a perzsa és az oszmán-török történetek közötti párhuzam még a szőlőtőke/folyó/fa motívuma. Emese álmában „méhéből rohanó víz fakadt”, vagyis forrás, áradat, amelynek a szétterjedő fa (Oszmán/Ertoğrul), vagy szőlőtőke (Kürosz) motívuma felel meg a másik két történetben.
Rakamazi turul
További fontos összefüggés a hun/magyar és az oguz/oszmán monda szellemi háttere között, hogy az oguzok kánjának fejedelmi címere a kétfelé nyitott szárnyú turul.(11) Róheim így ír erről: “A czímerre való utalás továbbá a turulnak az Árpád-dinasztiával való kizárólagos kapcsolata kétségtelenné teszi, hogy a turulmondában egy igen ősi típusú, totemisztikus, konczepciós monda maradt reánk.” A totemisztikus hiedelmek a 9-10. századokban Kelet-Európában és Közép-Ázsiában már nem voltak a hitrendszert meghatározó elemek a szellemi műveltségben, ezért biztosak lehetünk abban, hogy a mondai mag évezredekkel korábban alakulhatott ki Belső-Ázsiában, s a szóbeli hagyományokban élt tovább mint survival(12) elem akkor is, amikor már nem tükrözött valós hiedelmeket. Mircea Eliade szerint a totemizmus gyakorlati hite már a szkíták kora előtt (Kr. e. I. évezred) kihalt, de a turulmonda (és az annál is korábbi eredetű műveltségi réteget képviselő Csodaszarvas-monda) világosan jelzi, hogy maradványai még a 9-10. századi magyarság körében is kimutathatóak voltak. A ’totemizmus’ szakkifejezés egy közösségnek, leggyakrabban egy nemzetségnek egy állatfajjal (ritkán növényfajjal) való kapcsolatát fejezi ki, s az adott nemzetség többnyire attól a fajtól származónak vallja magát. Gyakran egy totemállatról nevezték el a nemzetséget (pl. a belső-ázsiai eredetű kirgizeknél, akik körében élt olyan nemzetség, amelyet a magyar Turul-nemzetséghez hasonlóan egy sólyomtól eredeztettek).(13)
Egyebek mellett jakut, kirgiz és burját adatok is mutatják a magyar monda belső-ázsiai eredetét.(14) A sasforma ragadozómadár egész Belső-Ázsiában kiemelt mitológiai, hitéletbeli jelentőséggel bír. “A sas a nemzőképesség birtokosa, a nemzőerő szimbóluma. Ezért válik a turul az uralkodó nemzetség totemjévé, hiszen mindenek felett fontos, hogy az Árpádok háza el ne tűnjék és ezért ejti teherbe a turul Emesét, hogy megszülhesse a kor hősét. Ha pedig Sebestyénnel(15) Elődben a patrilineáris örökösödés heros eponymosát látjuk, akkor hozzátehetjük, hogy a turul a magyar mondában nem csak a nemzőképesség, hanem egyszersmind az atya és az atyák szimbóluma.”(16) Egy burját monda szerint a nyugati (jó) istenek a földre küldenek egy sast, hogy segítsen az embereknek. A sas egy fa alatt alvó asszonyhoz repült, s álmában teherbe ejtette. Később született gyermekük, Mörgön Hara lett aztán a legelső sámán, aki képessé vált messzire űzni a rontó lelkeket. Egy kazak mondában pedig egy uhu egy asszony fülébe súg, aki teherbe esik. Az uhut a kazakok mint ősüket tisztelik.(17) Uno Harva írja le, hogy az Amur-vidéki tunguz népek hitvilágában az ősanyjukat álmában tigris vagy medve ejtette teherbe.
Emese fia: Álmos (László Gyula)
Demény István Pál magyar folklorista, mondakutató szerint a Turul-monda ránk maradt alakjában kb. 820-997 k. keletkezhetett. Ennél is fontosabb, hogy minden bizonnyal több évezredes belső-ázsiai hagyományt őrzött meg, csupán a folklóralkotások alapvető jellegzetességét tükrözve aktualizálták Álmos születését vagy halálát követően. Demény István Pál igen mély anyagismeretről bizonyságot téve jegyezte le a következő mondatokat:
“Feltehetőleg helyesen értelmezi a mondát Dümmerth Dezső, aki azt írja, hogy Ügyek volt a vér szerinti apa, de Álmosba, mint a nemzetség minden nevezetesebb tagjába is, mintegy a nemzetségős lelke költözött.
Ismételten megírták a szakirodalomban, hogy a turulmonda meg az Attilától való származás hagyománya kölcsönösen kizárja egymást. Ez így is lenne a modern európai gondolkodás számára, de nincs így feltétlenül a népvándorlás kori keleti gondolkodás számára. Fentebb láthattuk, hogy Kézai éppen igazolni akarta az Attilától való leszármazást, amikor azonos címer használatáról írt Attilánál meg a honfoglaló magyaroknál. Ha a turul a nemzetségős lelkének a megjelenési formája – aki őse Attilának is –, és aki minden nevezetesebb utód fogantatásánál megjelenik, az Emese álma monda az Attila-genealógiát nemhogy cáfolná, de bizonyítja. (Nincs kizárva, hogy az Árpádok éppen ezért is hangoztatták.)”(18)
Az Emese álma mondában két fő motívum van: a csodás fogantatás és az álomban látott nagy folyó. Basziliosz bizánci császár (867-886) születésének mondája is tartalmazza ezeket a motívumokat. Visszatérve a legtöbb egyezést mutató oguz/oszmán mondaváltozatokhoz, ismét Demény István Pál nagyszerű elemzéséből idézünk:
“ egy másik változat szerint azonban nem Oszmán, hanem az apja, Er-Togrul (megh. 1284) látta az álmot. A régi névtelen krónika szerint: „Ertogrul elment Edebali sejkhez, aki híres tudós és álomfejtő volt, és így szólt hozzá:
– Ó, sejk, láttam, amint a kebeledből felemelkedett a hold, majd pedig behatolt az én kebelembe. Miután behatolt a kebelembe, a köldökömből egy fa nőtt ki, amely az árnyékát az egész világ fölé kiterjesztette. Az árnyéka alatt hegyek voltak, a hegyek lábánál folyók eredtek. Egyes emberek itták ezen folyók vizét, mások a kertjeiket öntözték vele. Akkor felébredtem. Ez az én álmom.
A sejk hosszasan gondolkodott az álom megfejtésén, és így szólt:
– Ifjú ember, neked fiad lesz, akit Oszmánnak fognak hívni, és aki sok háborút fog viselni a hitetlenek ellen. Jó hírt jelentek neked, mert a te nemzetségednek adatott a birodalom. Legyen ez áldásul. A fiad, Oszmán, feleségül fogja venni a lányomat. Ebből a házasságból majd számtalan utód származik, akik majd császárok lesznek (vagy: uralkodni fognak).”
Valamivel később pedig így ír:
“Van azonban egy-két egészen furcsa egyezés a magyar és az oszmán-török monda között. Az, hogy Álmos a Turul nemzetségből származik, Oszmán apjának a neve pedig Er-Togrul, talán csak véletlen, hiszen tudjuk, hogy Er-Togrul történeti személy volt. Ennél érdekesebb és nehezebben magyarázható azonban, hogy Ügek apósának neve, Eunedubelianus és Oszmán apósának neve, Edebali feltűnően hasonlít egymáshoz, főleg ha az előbbiből elhagyjuk az -anus latinos végződést, az Eun-t pedig önálló szónak értelmezzük (pl. a török ön ’nagy’ szónak), ami az Edubeli-nek csak jelzője.”
Végezetül nagy biztonsággal állapíthatjuk meg, hogy a magyar Turul-monda a Belső-Ázsiát is magába foglaló Közép-Eurázsiából ered, s leginkább a jakutok, a kirgizek és az oguz eredetű oszmánok eredetmondáival hozható párhuzamba. Még pontosabban fogalmazva, a hun eredetű magyar és az oguz eredetű oszmán-török mondaváltozatok ugyanabban a totemisztkus eredetű belső-ázsiai mondahagyományban gyökereznek.
Mátéffy Atilla
Turul szobor Budapesten (budai vár)
(1) Anonymus (fordította: Pais Dezső; http://mek.oszk.hu/02200/02245/02245.htm#4 – 2013.03.09.); 12. sz. vége
(2) Kálti Márk: Képes Krónika (fordította: Geréb László; http://mek.oszk.hu/10600/10642/10642.htm#11 – 2013.03.09); 1358 körül.
(3) Róheim 1917.
(4) Róheim 1917: 68.
(5) Mind a mai napig nem történt meg Al-Bakri e mondatainak történettudományi értékelése. Amennyiben az arab történetíró és földrajztudós helyes adatokat írt le (márpedig híreinek viszonylagos részletessége híradása hitelességét erősíti), úgy ennek valamikor a 7. sz. végén vagy még inkább a 8. században kellett megtörténnie, amikor Horaszánban az iszlám már megerősödött. Mivel a magyar törzsek ezen évszázadokban (6-9. sz. vége) a Fekete-tenger északkeleti területén és a Kaukázusban is éltek, így –véleményem szerint- csupán a magyar törzsek egy részének a kivándorlásáról lehet szó. A magyar törzsek 840-841-ben az arabokkal közös portyát szerveztek Észak-Kaukázusból a Kaukázuson keresztül déli irányban Örményország és Bizánc ellen (lsd.: Kuun Géza: Relationum Hung. I. 114. és nyomában Szádeczky Lajos 1989. 10.) A gyümölcsöző magyar-arab kapcsolatok minden bizonnyal már egy évszázaddal korábban, az Omájjádok (661-750) uralkodása idején Horaszánban elkezdődtek.
(6) Kuruluş (1985; rendező: Yücel Çakmaklı; forgatókönyv: Tarık Buğra http://www.youtube.com/watch?v=XQ7S3SN0bSI – 2013.03.09)
(7) Osman’s Dream (http://en.wikipedia.org/wiki/Osman’s_Dream – 2013.03.09)
(8) Ezen nyelvészeti besorolás miatt (ótörök) nem érdemes bárkinek is összevonnia a szemöldökét. Pusztán annyit fejez ki, hogy a „túrul/turul/tuğrıl/tuğrul” kifejezés ma ismert legrégebbi írásos előfordulása az ótörök korszak végéről, a 11. századból származik. Maga a szó nyilván régebbi a 11. századnál, de legelső, már kutatható írásos alakja az ótörök korból (8-11. sz.) adatolható.
(9) Clauson 1972: 472.
(10) Azért téves, mert maga a dinasztia (5/9. sz.-1301) soha nem használta ezt a megnevezést; téves továbbá azért, mert nem Árpád alapította a dinasztiát/nemzetséget.
(11) Róheim 1917: 80.
(12) survival: a tényleges hiedelmeket túlélő kulturális maradvány.
(13) A totemállatot megtestesítő bábukat, vagy képeket, ábrázolásokat ‘ongon’-nak nevezték Közép-Eurázsia-szerte. A totemizmusról és Közép-Eurázsia szellemi néprajzáról orosz szerzőktől olvashatóak részletes beszámolók: Zelenyin, D. K.: Kul’t ongonov v Sibiri. Moszkva, 1936; Potanyin, G. N.: Ocserki szevero-zapadnoj mongolii I-IV. Szentpétervár, 1881-1883.
(14) Ögel 1971, 1989, 2002: 585-599. (különösen az 594-599.)
(15) Sebestyén Gyula: A magyar honfoglalás mondái I-II. 1904-1905.
(16) Róheim 1917:
(17) Demény 1996. (http://epa.oszk.hu/00900/00979/00011/06demeny.htm – 2013.03.19.)
(18) Demény 1996. (http://epa.oszk.hu/00900/00979/00011/06demeny.htm – 2013.03.19.)
IRODALOM
CLAUSON, Sir Gerard
1972 An Etymological Dictionary of Pre-Thirteenth-Century Turkish. Oxford, At the Clarendon Press
DEMÉNY István Pál
1996 Emese álma. Erdélyi Múzeum, 58. kötet, 1-2. füzet. (http://epa.oszk.hu/00900/00979/00011/06demeny.htm – 2013.03.19.)
ÖGEL, Bahaeddin
1971, 1989, 2002 Türk mitolojisi I-II. Türk Tarih Kurumu, Ankara
RÓHEIM Géza
1917 A kazár nagyfejedelem és a turulmonda. Ethnographia, XXVIII. 58-99.
SZÁDECZKY Lajos
1898 A cserkeszekről. Erdélyi Múzeum, XV. kötet, I. füzet.
Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »
