A Magyar Nemzeti Filmalap 2019. május 9-én tette közzé a honlapján a történelmi filmes pályázatának részletesebb eredményeit. Az érdeklődők egy-egy mondatnyi leírás alapján megtudhatják a 14 filmterv lényegét, amelyet a 404 pályamunka közül a Filmalap által kijelölt zsűri egyenként 2,5 millió forintos támogatással fejlesztésre érdemesnek talált…
A beharangozó szerint ezek a filmtervek „a magyar történelem legizgalmasabb korszakaiban játszódnak, történelmünk legnagyobb alakjai körül forognak és sorsfordító pillanatokat idéznek meg.”
Végigolvasva az alapötleteket, a három állításból csak egy állja meg a helyét, egy magyarázatra szorul, a harmadiknak pedig az ellenkezője igaz. Ezek a történetek valóban a magyar történelem legizgalmasabb korszakaiban játszódnak, de nem a történelmi fordulatok fő okait és felelőseit idézik meg, hanem kisebb figurákat emelnek ki, akik csak elszenvedik a történelmi változásokat. A ravaszul megfogalmazott „történelmünk legnagyobb alakjai körül forognak” igaz, de még rá is irányítja a figyelmet arra, hogy a történetek nem a történelmet befolyásoló személyiségekről szólnak, hanem csak körülöttük forognak. A harmadik öntömjénező megállapításnak pedig épp az ellenkezője igaz, hiszen a filmtervek nem a sorsfordító pillanatokat idézik meg, hanem ezek előtti, melletti, utáni mozzanatokat, amikor nem kell az események valódi okairól és felelőseiről beszélni.
Akárhogy magyarázza a a bizonyítványát a Filmalap, itt a történelem dekonstrukciójáról van szó. Azzal, hogy a történetek főszereplőivé jelentéktelen, ismeretlen vagy kitalált figurákat tesznek meg, elterelik a figyelmet a valódi sorsdöntő eseményekről, és a néző semmivel se tud meg többet általuk a magyar történelemről, mint korábban. Sőt, a történelem margóján játszódó epizódok jelentéktelenné, nevetségessé teszik a történelmet, és inkább a feminizmus, az anarchia, a bűntudatipar és a relativizmus propagandafilmjeiként fognak működni.
Az önértékelő tájékoztató ilyen szavakkal leplezi a valós szándékait.: „A történetek múltunk olyan nagy hatású személyiségei körül forognak mint a Báthoryak, Petőfi Sándor, Mátyás király, Bem, Balassi Bálint, Bartók Béla vagy 1848-49 és 1956 hősei.” Igen, valóban ezek a történetek nagy hatású személyiségek körül forognak, de azért Bartók Béla művész volt és nem történelemformáló, Petőfi Sándor pedig csak Szendrey Júlia férjeként idéztetik meg, utólag és áttételesen, ahogy a többi történelmi személyiség is. Nézzük a részleteket.
Bartók
„Forgatókönyvírók: Horváth Áron, Petrik András A filmterv Bartók életének négy különböző időszakából, négy művének előadásán keresztül mutatja be a világhírű magyar zeneszerzőt és műveinek jelentőségét.”
Régóta adós a magyar filmszakma egy Bartók Béláról forgatott játékfilmmel. Ezidáig idehaza csak dokumentumfilmek készültek, tisztelet is érte az alkotóknak. Gaál István Gyökerek (2000) és Sipos József Bartók (2017) című filmjét kell kiemelnem. 1964-ben Ken Russell is forgatott Bartókról egy tévéfilmet (Bartók), ami azonban idehaza nem ismert. Állítólag készült nagy zeneszerzőnkről egy külföldön egy játékfilm is, de még nem sikerült kinyomoznom és megtekintenem.
Egy Bartók-film, mint már említettem, nem elsősorban történelmi lesz, hiszen világhírű zeneszerzőnk művész volt, nem a politikát irányító, befolyásoló személyiség. Kulturális szempontból lehet értékes a darab, ha elkészül. Én jóhiszemű vagyok, és remélem, hogy valóban Bartók négy műve és azok hatásai lesznek a középpontban, nem pedig például a személyiség dekonstruálása a művész nőügyein keresztül – akár okkal, akár ok nélkül.
Erdélyi menyegző
„Forgatókönyvírók: Fazekas Máté Bence, Roy Chowdhury, Ugron Zsolna 1608-at írunk. Az erdélyi fejedelem húga, Báthory Anna merészen szembeszáll a kor és bátyja elvárásaival.”
Ez a filmterv Ugron Zsolna mákonyos lektűrjét veszi alapjául, és ebben sem a magyar nemzet egészét érintő és érdeklő történelmi sorsfordító eseményekről van szó, hanem egy visszavetített feminista tanmeséről. Báthory Gábor valóban egy ellentmondásos, megosztó fejedelem volt, de őt jobban el kellene helyezni a tizenötéves háború időszakában és az utána következő években. Miért nem Bethlen Gáborról terveztek filmet, ha már ezt a korszakot jelölték ki? Báthory Anna feltehetően koncepciós perek áldozata lett, de ennél vannak fontosabb témák is. A jelenséget Juraj Jakubisko szlovák rendező már feldolgozta 2008-ben Báthory Erzsébet kapcsán: Báthory.
Feleségek felesége
„Forgatókönyvírók: Tallián Mariann, Pacskovszky József Szendrey Júlia megrázó sorsán keresztül betekintést kaphatunk Petőfi Sándorral kötött házasságának időszakába, majd özvegységének megpróbáltatásaiba. Egy nő a XIX. században, aki a szabadságért küzd.”
Szendrey Júliáról már forgattak egy tévéfilmet 2005-ben Krúdy Gyula pletyka-jellegű írásai kapcsán: Stambuch – Júlia asszony titkos éjszakái (Mészáros Péter). Lehet, hogy a film rehabilitálni fogja Petőfi Sándor feleségét, de a „szabadságért küzdés” feltehetően szintén csak egy újabb, visszavetített feminista tanmese.
Hadilányok
„Forgatókönyvírók: Szabó Róbert Csaba, Hellebrandt Gábor, Bergendy Péter A Mátyás király seregét kísérő nők véletlenül csöppenek bele a történelem alakításába. A történet fordulatos, izgalmas karakterekkel mutatja be Mátyás uralkodásának egy meghatározó korszakát.”
Már a leírásban kilóg a lóláb. Mátyás király csak a háttérben jelenik meg – esetleg elcsábít néhány tucatnyi nőt, mert ugye, semmi mással nem foglalkozott az uralkodása alatt –, és a hős nők a fronton (vagy az ágyban – az alapötletből nem derül ki), megmentik a hazát. Jó, én is tudom, hogy Eger várában a nők is beálltak a várvédők közé a harmincszoros ostromló török sereg ellen, és Arany János is megénekelte a csatában férfiúi álruhában hősként küzdő Rozgonyinét, de a 14 kiválasztott filmterv között feltűnően sok a feminista propaganda.
A halhatatlan kapitány
„Forgatókönyvíró: Vészits Andrea Egy fordulatokban gazdag történet az 1848-49-es szabadságharc idején, melyben a főhősnő halott férje irataival belép Bem seregébe, hogy a világszabadságért harcolva tovább éltesse férje nevét.”
A pályázók és a bírálók még a látszatra és az arányokra sem vigyáztak. Bem József, a vitéz és eredményes tábornok feltűnik valahol a háttérben, de azért a filmből megtudjuk, hogy az ő egyik halhatatlan kapitánya valójában nő volt. Miért nem magáról Bemről készítettek filmet? Ha 1948–1849 hősei közül valaki, akkor ő megérdemelt volna egy játékfilmet központi szereppel. Lehetne kissé ellensúlyozni a Bem-képet a Föltámadott a tenger – Petőfi és Bem (1953) című filmből. Azóta jelentek meg a lengyel főtisztről újabb történeti munkák, például Kovács István Bem tábornok – Az örök remények hőse (2014) című monográfiája.
Kezdetek és végzetek
„Forgatókönyvírók: dr. Csáji László Koppány, Török Zita (dramaturg) Romantikus kalandfilm Balassi Bálint életének fordulatokban bővelkedő sárospataki epizódjáról.”
Balassi Bálint életéről már készült játékfilm: Szép magyar komédia (1970). Banovich Tamás filmje értékes munka, bár az is csak a túlságosan kapkodó, felelőtlenül hősködő és nővadász költőt állítja előtérbe. Az alapötlet alapján a Kezdetek és végzetek szintén csak a zűrös Balassit akarja megmutatni. Erre utal az, hogy a filmterv a sárospataki epizódot emeli ki, amikor feleségül veszi unokahúgát, Dobó Krisztinát, és elfoglalja a sárospataki várat, mindezekből pedig évekig tartó pereskedésbe keveredik. Szomorú lenne, ha Balassi élete a filmes emlékezet alapján csak ennyiből állna. Mindenesetre a Filmalap által díjazott pályázó ezt kívánja kiemelni, megmutatni, mint reprezentatív képet.
Láthatatlanok
„Forgatókönyvíró: Cs. Nagy Sándor Az 1956-os forradalom leverése után a forradalmárok egy csoportja a Mecsekben folytatja a harcot a szabadságért.”
A pártállami, majd az annak szerves folytatásaként fellépő kultúrmarxista és liberális művészetpolitika előszeretettel mutatja be a nagy történelmi események utáni értelmetlen gerillaharcokat. Az ilyen történetekkel a művek azt kívánják sugallni, hogy a szabadságharc értelmetlen és esélytelen volt, és lám-lám, csak a megszállott bolondok folytatják a harcot, mintha korábban is csak az ilyenek szegültek volna szembe az ávósokkal és a szovjetekkel. A megközelítés részben az 1956-os forradalom és szabadságharc filmes értelmezésére is jellemző, de 1848-ra fokozottabban.
A magyar tenger kalózai
„Forgatókönyvírók: Szigel Gábor, Maruszki Balázs Történet az 1630-as évekből, amiben egy kényszerűségből kalóznak állt csapat próbál boldogulni a török sajkák és végvári naszádok kereszttüzében, az Oszmán és Habsburg birodalmak közötti határt jelentő Balatonon.”
Ez is egy jellegzetes relativizáló történet. Nem azt emeli ki, hogy milyen kegyetlen volt a török uralom alatti másfél évszázad, és milyen pótolhatatlan anyagi, emberi, szellemi veszteségekkel járt a magyar nemzetre nézve, hanem kiválaszt egy semleges és semlegessé fikcionált csapatot, akik, szegények, immár kalózokká lettek kényszerűségből, és egyaránt szenvednek a törökök, illetve a magyar végvári vitézek kereszttüzében.
Paripa
„Forgatókönyvírók: Fülöp Péter, Lengyel Balázs, Lovas Balázs Családi film, melynek hőse egy csikó, „aki” az 1848-49-es szabadságharc leverése után osztrák fogságba kerül.”
Semmi se hatékonyabb relativizálás, mint az, ha nem is egy ember, hanem egy állat sorsa kerül a középpontba az „1848–49-es szabadságharc leverése után” jut az ellenség fogságába. Ez a 48-as film se a győztes ozorai vagy pákozdi csatát emeli ki, vagy a Görgei Artúr által vezetett sikeres tavaszi hadjáratot, hanem máris a szabadságharc bukása után vagyunk, és nem is a nemzet vagy a nemzetnek egy hőse sorsáért kell aggódnunk, hanem egy semleges „személyért”, egy lóért.
Az 1848–1849-es szabadságharc az utóbbi években csak egy gerillafilmben jelent meg, amelynek még a címe is Guerilla (2019). Nem azt állítom, hogy nincs olyan gerillatörténet, aminek nincs az adott történelmi eseményre és a mára nézve tanulsága, de feltűnő, hogy az 1970-es évektől mind a mai napig csak az elvakult, elbukott, a végén jól megbüntetett „hős” kerül a középpontba. Lásd még: például au Élve vagy halva (1979, Rényi Tamás) és a Szirmok, virágok, koszorúk (1984, Lugossy László).
Partvonalon
„Forgatókönyvírók: Tősér Ádám, Kis-Szabó Márk Megrendítő erejű történet egy magyar válogatott labdarúgóról, aki a Rákosi-diktatúra legsötétebb éveiben szabadon akart élni.”
Nem állítom,, hogy nem lehet és nem érdemes filmet készíteni egy magyar válogatott labdarúgóról, akinek megpróbáltatásain keresztül meg lehet mutatni a Rákosi-diktatúra kegyetlenségeit, de miért nem Rákosi a történetben konkrétan megjelenő (negatív) főhős? Valaki forgatott-e már játékfilmet Rákosiról az 1957-es A nagyrozsdási eset (Kalmár László) és az 1959-es A megfelelő ember (Révész György) óta? És ha már labdarúgás, akkor az 1956-as A csodacsatár (Keleti Márton) óta? Miért nem egy meg nem nevezett focista a főhős? Miért nem Puskás Ferenc vagy Kocsis Sándor? Az igazi hősöket és témákat ma is „partvonalra” helyezik. Ebből is látszik, hogy nem a magyar szellemiség jut érvényre, nem a magyar többség által támogatott réteg van hatalmon a kultúrpolitikában és a filmgyártásban.
Rabló és pandúr
„Forgatókönyvírók: Móray Gábor, Dési András Izgalmas történet a dualizmus korából az utolsó nógrádi betyárról, aki 21 év börtön után tisztességesen akar élni. A sors úgy hozza, hogy egy látogatás során Erzsébet királyné védelmére kel.”
A megjavult bűnöző története nem hiányozhat egy ilyen kultúrmarxista válogatásból. A liberális arcpoétika szerint minden szélsőséget, bűnözőt, idegent, anarchista kisebbségit, vagy épp nemi identitását provokatívan és szabadon megválasztó figurát tolnak előtérben, hogy a tényleges háttérhatalmi idegen elit mássága ne tűnjön fel. De feltűnik, a propagandisztikus érzékenyítés ellenére. A filmterv egyértelműen relativizálja a betyárt és a betyári filozófiát is. Az igazi betyár nem megélhetési bűnöző, hanem a hatalommal, az idegen hatalommal szemben álló törvényen kívüli. Aki megélhetési bűnöző volt, és vissza karai illeszkedni az idegen hatalom által ellenőrzött társadalomba, azt inkább kapcabetyárnak nevezték. A kettőt nagyon jól meg tudták korábban különböztetni, ma inkább elmosnák a különbséget épp az ilyen filmekkel Az egy nagyon árulkodó mozzanat hogy a betyár épp a hatalom egyik fő képviselőjét, Erzsébet királynét menti meg. Tudom, hogy Ferenc József felesége népszerű volt a magyarok körében, és egy ilyen képzettársítással el lehet adni a betyár betyártalanítását. Aki viszont képben van a betyárokat és a korabeli történelmet illetően, az látja, hogy relativizálás és hiteltelenítés történik.
Ránk szakad az ég
„Forgatókönyvírók: Rainer-Micsinyei Nóra, Horváth János Egy család és egy rendszer szétesésének története 1989-ből, izgalmas, újszerű gyermeki szemszögön keresztül.”
Nem elég, hogy ismét csak a kisember szemszögéből akarnak mesélni egy fontos történelmi eseményről, eseménysorozatról, mint a rendszerváltás, de mindez még kiegészül a gyermeki nézőponttal. A gyermeki nézőpont is lehet produktív (lásd például a Budakeszi srácok, 2006, Erdőss Pál című 1956-os filmjét) , de a film alapötlete szerint erős a gyanú, hogy az alkotók a gyermeki szemüvegen keresztül azt hagynak ki, amit akarnak, és ott relativizálnak, ahol akarnak. A rendszerváltással kapcsolatban a politikai elit felelősségét kellene hatékonyan megpiszkálni. Erre ezidáig csak Az ügynökök a paradicsomba mennek (2010, Dézsy Zoltán) tett egy bátrabb kísérletet.
Rosseb bakák
„Forgatókönyvírók: Gorka-Focht Máté, Veres Attila, Szabó Pálma Humanista háborús dráma az első világháború ikonikus harcszínterén, Doberdónál, ahol hőseink átélik a háború poklát.”
A cím, a „Rosseb bakák” és a „humanista háborús dráma” erősen utal arra, hogy nem az első világháborús bakák valódi hősiességéről lesz benne szó. Különben nem viccelnék el a címet, és nem épp a humanizmust emelnék ki, a relativizáás gyanújával (hogy maga a háború a rossz és minkét fél, tehát mi, magyarok is egykutya vagyunk az ellenséggel), amikor a frontra vezényelt katonák a hazájukért élethalálharcokat vívtak a velük szembenállókkal. Mikor készül egy valódi, a vitézséget valóban komoly hangvételben bemutató film a nagy háborúról? A vezető politikusokról, akik a döntésekért felelősek, a főtisztekről, de akár a névtelen kisemberekről, akik végigharcolták a világégés poklait, mint például a nagyapám, aki harminchét és fél hónapot töltött a fronton, számtalan ütközetben vett részt, és bátorságát tucatnyi kitüntetéssel ismerték el?
Vesztegzár
„Forgatókönyvíró: Baráth Katalin Izgalmas krimi a Trianon előtti hónapokból, amelyben egy magyar és egy szerb rendőr kénytelen együtt nyomozni egy szövevényes bűnügyben.”
Megint itt van a bicskanyitogató relativizálás, amikor Trianon kapcsán nem a nagyhatalmi furkósbot és a kisantat ügyködéseit boncolgatja a téma a hazai balos és szabadkőműves áruló vezetők felelősségével együtt, hanem egy „szövevényes bűnügy” kerül a középpontba, és egy térfélre kerül a magyar és a szerb nyomozó. A Filmalap mindenről hagy filmet készíteni, csak a téma ködösítse el a való eseményeket és a valódi felelősöket.
Nekem az első világháború játékfilmes feldolgozásai közül a relativizálós és ál-pacifista Fábián Bélin találkozása Istennel (1980, Fábri Zoltán), a történelemhamisító Redl ezredes (1985, Szabó István) és a Napszállta (2018, Nemes László) című filmek, illetve az anarchista mozi jut eszembe, amelynek a címe is az Anarchisták (1999, Tóth Tamás). Az utóbbiban a budapesti, Gavrilo nevű pizzafutárnak az első világháborút formális kirobbantó Gavrilo Princip a példaképe. Van, amit nem lenne illendő tréfálkozni, és illendő lenne az első világháborúról, illetve Trianonról komoly és lényegi filmet készíteni. Nem úgy, mint Köbli Norbert, aki a bírálóbizottság tagja volt, és korábban kijelentette egy interjúban, hogy írt egy vígjátékot Trianonról. Még szerencse, hogy azzal nem indult a pályázaton, mert még megnyerte volna, és leforgatták volna.
Összegzés
Nem igaz tehát, hogy a történelmi filmes pályázaton olyan filmterveket emeltek volna ki, és a forgatókönyv-fejlesztéssel indítottal el a megvalósulás útján, amelyek „a nagyközönség számára befogadható módon idézik meg a magyar történelem eseményeit, sorsfordító pillanatait és alakjait”. Ezek a filmtervek maszatolásra, relativizálásra utalnak, és ha elkészülnek, akkor gyaníthatóan nem a nemzeti öntudatot fogják erősíteni, hanem jelentéktelenné, nevetségessé teszik a történelmet, és a feminizmus, az anarchia, a bűntudatipar és a relativizmus propagandafilmjeiként kerülnek majd a vászonra. Tudomásom van róla, hogy a többi 390 filmterv között voltak valódi sorfordító eseményeket és valódi hősöket bemutató alapötletek is. Csak a pozsonyi csatával kapcsolatban két pályamunkáról tudok, Hanczár Jánosé és Skultéti Péteré, amelyek nem kerültek a legjobbak közé.
Ezt az áldatlan helyzetet sürgősen orvosolni kell. A Filmalap már az eddigi, közel egy évtizedes tevékenységével és Az utolsó bástya című, Hunyadi Jánosról tervezett filmtervvel végleg eljátszotta az emberek bizalmát. A nemzeti történelem és kultúra szempontjából ellenséges tevékenységüket igazolja és fokozza a történelmi filmes pályázat végeredménye. Ideje más szellemiségű bizottságnak, más alkotóknak, más filmterveknek átadni a stafétát. A magyar nézőknek joguk van a demokrácia (=néphatalom) értelmében hiteles és lényegi történelmi feldolgozásokhoz, a dicső és a tragikus helyzetek, fordulatok valódi okainak és felelőseinek a megmutatásához, a nemzeti öntudatukat erősítő filmekhez.
Deák-Sárosi László
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
