A tojások helyett az aranyláncot markolta meg egy kiskunmajsai nő

A tojások helyett az aranyláncot markolta meg egy kiskunmajsai nő

A kiskunmajsai gyanúsított tojásvásárlás címén jelent meg a sértettnél, majd ki akarta tépni a nyakából az aranyláncát.

A Kiskunmajsai Rendőrőrs nyomozást folytatott kifosztás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 23 éves helyi nővel szemben.

Hírdetés

A rendelkezésre álló adatok szerint 2018. május 3-án 15 óra körül a gyanúsított tojásvásárlás ürügyén jelent meg egy kiskunmajsai háznál. Miután becsengetett, a sértett a lakása ablakát kinyitotta és azon kikönyökölt. A nő ekkor az asszony nyakláncát megmarkolta és megpróbálta eltulajdonítani, ám a sértett az ablakot a gyanúsított karjára csukta. A keze így beszorult, ezért a láncot nem tudta magával vinni. A történtek után az elkövető elmenekült a helyszínről.

A kiskunmajsai nyomozók néhány óra alatt beazonosították és elfogták a 23 éves helyi nőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A rendőrök a nyomozást a napokban befejezték, és a keletkezett iratokat kifosztás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal küldték meg a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek.

(Police)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »