A tálibok megerősítették, hogy amerikai állampolgárokat vettek őrizetbe

Az Afganisztánt kormányzó radikális iszlamista tálibok vasárnap megerősítették, hogy amerikai állampolgárokat vettek őrizetbe az ország törvényeinek megsértése címén.

Zabihullah Mudzsáhid, az afganisztáni tálib kormányzat szóvivője a TOLOnews helyi hírtelevízión közzétett videóüzenetében két amerikai állampolgárt említett, de személyazonosságukat, illetve a terhükre rótt pontos bűncselekményeket nem tárta fel. Ugyanakkor elmondta, megbeszélések folynak az amerikai kormánnyal az őrizetbe vettekről.

Hírdetés

Az Afganisztánban bebörtönzött külföldiek számáról nincsenek pontos információk. A korábban őrizetbe vett amerikai állampolgárok egyike Ryan Corbett, aki 2022 nyarán, vagyis egy évvel a szélsőségesek hatalomra kerülése után került a helyi hatóságok kezére. A CBS amerikai hírtelevízió nemrég arról számolt be, hogy Corbett felesége aggodalmát fejezte ki férje egészségi állapota miatt, miután egy "felkavaró" telefonhívást kapott tőle.

A tálibok 2021 augusztusában vették át a hatalmat Afganisztánban a nyugati erők kivonása és az afgán kormányzat összeomlása nyomán. Az új kabuli vezetés rendszerint nemzetbiztonsági, illetve a helyi törvények és szokások megsértésével indokolja külföldiek őrizetbevételét.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »