A szuperelnöki rendszert és a halálbüntetést is eltörölnék a kazahsztáni alkotmányozó népszavazáson

Kazahsztánban alkotmányozó népszavazást tartanak vasárnap, s ezzel lezárják az országot harminc évig vezető Nurszultan Nazarbajev volt elnök korszakát. A szavazóhelyiségek reggel héttől este nyolcig vannak nyitva.

Kaszim-Zsomart Tokajev jelenlegi kazah elnök a múlt hónapban tett javaslatot a referendum kiírására az alkotmány megváltoztatása érdekében. A tervek szerint az alaptörvény mintegy egyharmadát módosítanák.

Az egyik javaslat szerint a vezetők rokonai nem tölthetnének be fontos kormányzati tisztségeket.

Tokajev emellett átalakítaná a Nazarbajev teljhatalmát bebetonozó "szuperelnöki" rendszert, és áttérne az elnöki rendszerre. Egyúttal indítványozta, hogy a jelenlegi, pártlistákon alapuló arányos választási rendszer helyett vegyes, arányos-többségi választási rendszerre térjenek át a parlamenti (alsóházi) választásokon. Javasolta, hogy iktassák törvénybe az elnök tagságának megszüntetését az ország kormánypártjában a hivatali ideje alatt, akárcsak azt, hogy legyen ismét alkotmánybírósága az országnak, és töröljék el a halálbüntetést.

Hírdetés

A közép-ázsiai egykori szovjet tagköztársaságban idén januárban zavargások törtek ki az üzemanyagként használt cseppfolyósított gáz hatósági árának megemelése miatt. Az összecsapásokban legalább kétszázharmincan vesztették életüket. Az elégedetlenséget a hivatalban lévő államfő csak külső, orosz segítséggel tudta megfékezni. Tokajev külföldi kapcsolatokkal rendelkező banditákat és terroristákat tett felelőssé a történtekért.

A most 81 éves Nurszultan Nazarbajev korábbi államfő 1990-től tekintélyelvű rendszert tartott fenn 2019-ig, amikor átadta a hatalmat Tokajevnek. A hatalom átadása után is megtartott azonban egy sor kulcsfontosságú tisztséget saját maga és a rokonai számára. Tokajev azonban a januári belpolitikai válság nyomán kiterjesztette hatalmát Nazarbajev, illetve rokonai és hívei kárára, akik sorra elveszítették pozícióikat. Február elején rendeletet hozott elődje jogköreinek megnyirbálására, és vizsgálat indult Nazarbajev egyik családtagja ellen.

Nurszultan Nazarbajev január óta szinte egyáltalán nem jelent meg a nyilvánosság előtt, de egy hétfői interjúban a reform megszavazására szólította fel a kazahokat.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »