Megújult térrel, ünnepi beszédekkel, testvértelepülési találkozásokkal és a hagyományos perkői búcsúval ünnepelte augusztus 20-át Kézdiszentlélek közössége. A magyar államalapítás ünnepén a Szent István-szobornál kezdődött a megemlékezés, majd a résztvevők keresztaljákban indultak a Perkőre, ahol délben ünnepi szentmisével folytatódott a nap. Az ünnep egyszerre szólt a történelmi örökségről, a nemzeti összetartozásról, a közösség erejéről és arról a felelősségről, amelyet a jelen nemzedék visel szülőföldünk és közös jövőnk iránt.
Kézdiszentléleken az augusztus 20-i ünnepség ezúttal is a Szent István-szobornál kezdődött. A nemzeti ünnepre megújult a szobor körüli kis tér is, amely az elmúlt években a közösségi megemlékezések egyik fontos színterévé vált. A rendezvényen Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának képviseletében jelen volt dr. Balogh Attila Márton konzul, valamint Kézdiszentlélek több testvértelepülésének küldöttsége is. Helyi és anyaországi zarándokok is szép számban megtisztelték az eseményt.
Az ünnepi eseménynek különleges hangulatot adott, hogy a tér körül a kézdiszéki lovasok álltak sorfalat. A hagyomány és a jelen találkozását erősítette a kulturális műsor is: a Perkő alatti nagyközség testvértelepüléséről, Nyékládházáról érkezett az ünnepre fúvószenekar, az ő műsoruk és a helyi férfi dalárda előadása gazdagította a megemlékezést. Elhangzott a Szent István öröksége című költemény is.
Megmaradásunk rajtunk múlik
Az ünnepi beszédek sorában Balogh Tibor polgármester a magyar államalapítás örökségéről, a nemzeti összetartozásról és Kézdiszentlélek közösségének jövőjéről szólt. Beszédének egyik központi gondolataként azt járta körül, hogy a nemzethez való tartozást nem lehet pusztán országhatárokhoz kötni. A közös nyelv, történelem, kultúra, hagyomány és az egymás iránt érzett felelősség olyan kötelék, amely határokon átlépve is összekapcsolja a magyar közösségeket.
A polgármester külön kiemelte Kézdiszentlélek anyaországi testvértelepüléseit: Nyékládházát, Budapest XI. kerületét, Szentgált, Piliscsabát és Alsónyéket. Mint fogalmazott, ezek a kapcsolatok nem egyszerűen hivatalos megállapodások, hanem valódi emberi kötelékek. A személyes találkozások, közös ünnepek és együtt végzett munka teszik élővé az összetartozást.
Balogh Tibor ünnepi beszédében Szent István örökségét nem pusztán történelmi emlékként értelmezte, hanem olyan útmutatásként, amely a mai közösségek számára is érvényes. Arról beszélt, hogy a székelyföldi magyar közösségnek saját erejére, összetartására és értékeire kell támaszkodnia.
„Megmaradásunk elsősorban rajtunk múlik” – hangsúlyozta, arra emlékeztetve, hogy a rendszerek és politikai korszakok változhatnak, de a közösség identitásának megőrzése a helyben élők felelőssége. A magyarság és a székelység megmaradásának alapja az anyanyelv, a hit, a család, a hagyomány és a helyi értékek tisztelete.
Az ünnepség világi része a Szent István szobornál kezdődött
A Perkő üzenete
Az ünnep következő állomása a Perkő volt: a keresztalják a hegyre vezető úton a stációknál megállva imádkoztak, majd délben kezdetét vette a hagyományos ünnepi szentmise. A szertartást Péter Arthur marosvásárhelyi főesperes, korábbi kézdikővári plébános mutatta be a környék papságának koncelebrálásával. A házigazda Pál Ferenc kézdiszentléleki plébános volt.
Péter Arthur prédikációjában személyes emlékekkel kapcsolta össze a Perkőhöz és Kézdiszentlélekhez fűződő gondolatait. Felidézte, hogy már az 1990-es években megismerte a települést, amikor Csíksomlyón kapcsolatba került Bartók Albert ferences atyával, aki mindig szeretettel beszélt szülőfalujáról és a Perkőről.
A szónok Hankó Vilmos 19. század végi leírását is felidézte a háromszéki tájról, amelyet megművelt földek, aranykalászos mezők és hegyek ölelnek körül. A táj szépségében benne van az itt élő emberek szorgalma is. A székely ember nem egyszerűen a földön él, hanem a földből – idézte Nyírő József gondolatát –, hiszen az anyaföld biztosítja számára a mindennapi élet alapját.
A Perkő azonban nemcsak a föld és a munka szimbóluma. A hegy tetején álló, XIII. századi alapokra épült Szent István-kápolna a lelki felemelkedés jelképe is. A főesperes arra biztatta a zarándokokat, hogy ne csak testben, hanem lélekben is jöjjenek fel a hegyre.
Innen, a magasból különösen erősen érzékelhetővé válik, mit jelent a szülőföld. A gondosan megművelt földek, a falvak, a templomok és az utak mind arról tanúskodnak, hogy generációk munkája rakódott egymásra. Amit az ember ma lát, az nem magától lett ilyen: elődök dolgoztak rajta, családok éltek és haltak meg rajta, közösségek építették és őrizték.
Éppen ezért a szülőföld elvesztése nem egyik napról a másikra történik. Először a közösségi élet gyengül meg, aztán elköltöznek a fiatalok, csökken a gyermekek száma, bezárhatnak intézmények, és lassan az a hely is elveszítheti megtartó erejét, amely korábban természetes otthon volt. A föld ugyan megmarad, de ha nincs, aki megművelje, aki benépesítse, aki továbbadja a nyelvet, a hitet és a hagyományokat, akkor a szülőföld fokozatosan szűnő földdé válhat.
Vonulnak a hívők a felsőháromszékiek szent hegyére
Akikre felnézhet a közösség
Péter Arthur prédikációjának középpontjában az evangéliumi példázat állt a sziklára és homokra épített házról. Szerinte Szent István király olyan alapokra építette a magyar államot, amelyek nem bizonytalanok és mulandók, hanem szilárdak.
A Perkő régi elnevezését, a „Pereskő” jelentését is ehhez kapcsolta: a hagyomány szerint ez volt az a hely, ahol a székelyek igazságot kerestek. Az ünnepen azonban nem az egymással szembeni igazságot kell keresni, hanem azt az isteni igazságot, amelyre biztos alapként lehet építeni.
A főesperes hangsúlyozta, a kereszténység nem pusztán elméleti tudás. Nem elég hallgatni Isten szavát, azt a mindennapi életben is meg kell valósítani. A sziklára építő ember azért bölcs, mert felismeri az igazságot, és döntéseiben is aszerint cselekszik. A homokra építő ember ezzel szemben tudhatja, mi a helyes, mégsem követi azt.
A prédikáció egyik hangsúlyos témája a család és a gyermekvállalás kérdése volt. Péter Arthur a magyar közösségek demográfiai fogyására figyelmeztetett, és arra, hogy a jövőt azok a családok hordozzák, amelyekben új életek születnek. A magyar közösség fogyása szerinte olyan folyamat, amelyet nem lehet kizárólag gazdasági kérdésként kezelni. Ha nem születnek gyermekek, akkor előbb-utóbb maga a közösség válik fenntarthatatlanná.
Innen jutott el a szónok a vezetők felelősségéhez is. Feltette a kérdést: vajon mit szólna Szent István király, ha ma megjelenne az erdélyi vagy az anyaországi közéletben? A kérdés nem csupán politikusokra vonatkozott. Olyan vezetőkre van szükség – hangzott el –, akik nem a pillanatnyi politikai széljárást követik, hanem képesek hosszú távon gondolkodni. Akiknek van bátorságuk döntéseket hozni, vállalni a felelősséget, és akik saját életükkel is példát mutatnak. Olyan vezetőkre van szükség, akikre a közösség fel tud nézni, akikben egyszerre van jelen a bátorság, a tisztesség, a hit és a szolgálat szelleme.
Egy fogyó, kihívásokkal küzdő közösségnek nem pusztán menedzserekre van szüksége, hanem olyan emberekre, akik képesek irányt mutatni. Akik nem egymás ellenében próbálják megszerezni a közösség támogatását, hanem képesek összefogást teremteni. Akik nem rövid távú érdekekben gondolkodnak, hanem abban, hogy tíz, húsz vagy akár ötven év múlva is legyenek gyermekek, családok, templomok, működő közösségek és magyar szó ezen a vidéken.
A főesperes szerint ehhez „makacs kitartásra és megbonthatatlan összefogásra” van szükség. Kitartásra az értékek mellett, összefogásra a családokért, a gyermekvállalásért, a közösségért és a nemzeti érdekekért – mondotta.
A nemzeti ünnep délután a perkői nyeregben folytatódott, ahol a színpadon egymást váltották a fellépők, a programban őrtűzgyújtás is szerepelt.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
