A Szövetség szerint Szlovákiában is egységes védettségi igazolványra van szükség

A Szövetség szerint Szlovákiában is egységes védettségi igazolványra van szükség

„Tanuljunk a múltból és készüljünk fel a jövőre – káosz helyett legyen rend!” – volt a Szövetség mai pozsonyi sajtótájékoztatójának témája. A Magyar Közösség Pártját Forró Krisztián pártelnök, a Most-Hidat Balódi László (Nemeshódos polgármestere), az Összefogást pedig Agócs Gergely királyrévi polgármester képviselte.

Forró Krisztián a járványhelyzettel kapcsolatban emlékeztetett arra a mondásra, hogy „Bízzunk a legjobbakban, de készüljünk fel a legrosszabbra is”. Sajnálattal állapította meg, hogy

Az MKP elnöke szerint nem szabad várnunk az Európai Unióra, haladéktalanul egységes védettségi igazolvány bevezetésére van szükség Szlovákiában is, mint ahogy az Magyarországon is bevált.

Hírdetés

Balódi László köszönetét tolmácsolta az önkormányzatoknak azért a segítségért, melyet a tömeges tesztelések során nyújtottak. Úgy gondolja, a többi sportág képviselőit is megilleti a versenyszerű sportolás lehetősége, nincs mire várni.

Agócs Gergely szintén az önkormányzatok szerepét hangsúlyozta a koronavírus-járvány elleni harcban.

(O.N./Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »