A szlovák szurkolók csalódottan távoznak Csehországból

A szlovák szurkolók csalódottan távoznak Csehországból

A szlovák szurkolók szinte hazai körülményeket alakítottak ki Špindlerův Mlýn-ben Petra Vlhovának a női alpesi sízők világkupa-sorozatának csehországi állomásán, de a legtöbben mégis csalódottak maradnak a hétvége után.

A szlovák klasszisnak ugyanis a szombati negyedik helyezés után a vasárnapi műlesiklás nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, s végül a második körben elkövetett hiba után csak a 13.helyen végzett.

Az olimpiai bajnok Vlhová ezzel elvesztette esélyét a műlesiklás kristálygömbjére is, amelyet a fenomenális Mikaela Shiffrin szerzett meg, immáron hetedszer.

Hírdetés

A szlovák sízőnek már több mint 200 pontos hátránya van amerikai ellenfelével szemben, aki ma viszont csak a második helyen végzett a műlesiklásban először diadalmaskodó német Lena Dürr mögött, aki az összetettben a harmadik.

Az biztos, a világbajnokság előtt Petra nem ilyen hétvégét képzelt el azon a pályán, ahol a szlovák szurkolók remek hangulatot teremtettek, de az idei szezonban eddig is változatos eredményeket hozott.

Januárban közel egy év után újra világkupa viadalt tudott nyerni, de nagy kérdés, mire lesz képes a februári világbajnokságon. Az amerikai idén újra régi formáját hozza, de Vlhová csúcsformában így is képes megszorongatni, ha pedig saját formájába lendül, akkor egy éremre biztosan van esélye.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »