A Szentmihály Szekere Vándorszínház előadása a Reviczky Házban

A Szentmihály Szekere Vándorszínház előadása a Reviczky Házban

1956 – „Nemzetünk legtisztább áldozása” címmel a Reviczky Társulás nagytermének színpadán a Szentmihály Szekere Vándorszínház mutatta be repertoárjuk egyik darabját, mellyel megemlékeztünk az 56-os hősökről. Az estet Ševeček Judit, a Reviczky Társulás titkára nyitotta meg.

Az előadás alatt a termet áthatotta az 1956-os forradalom ifjainak szelleme, s így a közönség is át- és megélhette az akkori eseményeket. Az előadók komolyzenével, operarészletekkel, színészi tehetséggel, szavalattal kápráztatták el, helyenként nevettették, illetve hatották meg a lévai közönséget. Felcsendültek Puskás Máté zongoraművész-hallgató előadásában Liszt és Bach művei is, melyek után Walter Ferenc, a Magyar Állami Operaház magánénekese kiváló hangját hallhattuk, s mellette Rezsnyik Bálint mutatta be színészi tehetségét.

A közönség vastapssal díjazta az előadókat. Az előadás után Ürge László, a Reviczky Társulás zenei szakosztályának vezetője megköszönte a művészeknek a színvonalas előadást, majd visszaemlékezett arra, hogy ő miként élte meg 1956-ot.

Társulásunk szeretettel várja vissza a vándorszínház minden tagját, hogy egy újabb művészi élményben lehessen részünk.

Walter Ferenc operaénekes, művészeti vezető így vall a színházról: „Vándorszínházunk 2009-ben alakult, azóta több, mint ötszáz előadásunk volt az ország különböző részein, és a határon túl.

Hírdetés

Előadásainkkal szeretnénk a valóságon alapuló, a valós indítékokat feltáró világismereti és történelmi, valamint önismereti műveltséget adni, hogy korunk kihívásaiban jobban helyt tudjunk állni, egy szélesebb horizontról szemléljük és jobban megértsük a körülöttünk lévő világot, mindezt a mai kornak megfelelő művészi alkotások és művészi eszközök által.

Vándorszínházként működve mindenki számára elérhetővé szeretnénk tenni előadásainkat a Kárpát-medence magyarok által lakott helyein. Kiemelten fontosnak tartjuk a kapcsolattartást a határon túli magyarsággal, így is erősítve a nemzet összetartozását, összetartását.

Célunk az emberek kulturáltságának és igényszintjének emelése a művészi alkotások fent említett értékek mentén való megjelenítésével. Nemzeti ünnepeinkhez és a magyar történelemhez kapcsolódó előadásainkkal szeretnénk hozzájárulni a magyarságtudat, a nemzeti identitás erősítéséhez, ünnepeink átélésének segítésével. Fontosnak tartjuk mindezen értékek mentén az ifjúság tanítását, nevelését, fiatal művészek bevonását – szereplőként is – produkcióinkba.

A színház és a pódium műfaját, valamint a zenés és prózai színházat ötvözve előadásaink formája rendhagyó, tartalmukban pedig újszerű megközelítések jelennek meg. Műsoraink szinte bármilyen adottságú helyszínen megvalósíthatóak.”

 (Ševeček Judit/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »