A szekrényben hagyták az eldugott vagyont a rablógyilkosok

A Magyar Nemzet 1938. és 1965. december 8-án megjelent számaiból válogattunk.

Augusztus 25-ével új sorozatot indított az MNO. 1938-ban ezen a napon jelent meg a Magyar Nemzet első száma, ebből az alkalomból pedig múltidézésbe fogtunk. Keressék mindennap a 77, illetve 50 évvel ezelőtt megjelent cikkeket az MNO-n! Válogatásunkban riportok, publicisztikák, interjúk, hírek sorakoznak majd az adott napi számból, bepillantást engedve nemcsak a korba, de az azt bemutató Magyar Nemzet szellemiségébe is.

 

Elfogták a Ráday utcai rablógyilkosokat

A rendőrség alig háromnapi nyomozás után elfogta a Ráday utcai rablógyilkosság elkövetőit, Juhász Miklós 28 éves rovott múltú villanyszerelőt és Király István 28 éves rovott múltú fűszeressegédet. Beismerték, hogy szombat délután ők ölték meg özv. Erdős Józsefnét.

Mint ismeretes, hétfőn este a Ráday utca 17. számú házban lévő lakásában megfojtva találták Erdős József MÁV-pályafelvigyázó 63 éves özvegyét. A nyomozás során kiderült, hogy a magányosan élő özvegyasszony – akiről azt beszélték a környéken, hogy nagyobb összegű megtakarított pénze van – albérlőket tartott lakásában. A rendőrség a nyomozás első óráiban megállapította már, hogy utoljára egy magát Biró Miklósnak nevező fiatalember lakott szombaton délutánig a lakásban. De volt az ügynek egy másik gyanúsítottja is, egy szőke, vékony fiatalember, akit a házbeliek többször láttak megfordulni az öregasszony lakásában és aki szombat délután együtt távozott el a házból az állítólagos Biró Miklóssal.

A gyilkosságot követő helyszíni szemle során a detektívek a lakásban egy pár férficipőt találtak, de megtalálták Erdős Józsefné eldugott pénzét is, 700 pengőt, az egyik szekrényben, ruhacsomók között. A tulajdonképpeni nyom azonban, amelyen a rendőrség elindult, az a levél volt, amelyet a gyilkosság felfedezésének időpontjában találtak a lakásban. Ezt a levelet a postás dobta be, akkor, amikor a gyilkosság már megtörtént, a gyilkosok elszöktek és senki sem tartózkodott a lakásban. Ugyancsak segítségére volt a rendőrségnek azoknak a cselédlányoknak a vallomása, akik az utóbbi időben Erdős Józsefnét szolgálták. Így jutottak el kedden éjszaka a detektívek Rákoshegyre, a Német utca 67. sz. házba, ahol sikerült elfogni a gyilkosság egyik tettesét, az állítólagos Biró Miklós szőke barátját, Király Istvánt, aki a rablógyilkosság óta itt rejtőzködött, nővérénél. Amikor a detektívek rajtaütöttek a lakásban, Király öngyilkosságot akart elkövetni: konyhakéssel el akarta vágni a torkát. A detektívek azonban megakadályozták az öngyilkossági kísérletet s Király Istvánt bevitték a főkapitányságra, ahol azonnal megkezdték kihallgatását.

Ezzel egyidejűleg behozták a rendőrségre a pestvidéki fogházból Kadnicsek Annát, a titokzatos Biró vadházastársát, akinek levelét hétfőn este megtalálták a gyilkosság színhelyén. A bűnügyi nyilvántartóba vitték a leányt és megmutatták neki a rovott múltúak fényképét. Az egyikben Kadnicsek Anna felismerte vadházastársát. Kiderült, hogy az állítólagos Biró Miklós Juhász Miklós rovott múltú villanyszerelővel azonos, aki régi ismerőse a rendőrségnek.

Szerdán a délelőtti órákban azután a Géza utca 1. számú ház előtt elfogták Juhász Miklóst is. Kihallgatása során beismerte, hogy Királlyal együtt ő követte el a gyilkosságot. Szombaton délután becsalták Erdős Józsefnét albérleti szobájukba, ahol leütötték, két kezét összekötötték, majd egy törölközővel megfojtották.

– A szekrényben mindössze 90 pengőt találtunk – vallotta Juhész –, de elvittük azt a 20 pengőt is, amely az özvegyasszony fekete retiküljében volt.

Hírdetés

Király István Juhász vallomásával szemben azt mondotta, hogy csak 20 pengőt vittek el Erdősnétől. Hangoztatta, hogy Juhász Miklós volt a gyilkosság értelmi szerzője, ő csak rábeszélésre vett részt abban.

A kora délutáni órákban előzetes letartóztatásba helyezték Juhász Miklóst és Király Istvánt gyilkosság és rablás bűntette miatt. Kihallgatásuk még nem fejeződött be, a rendőrségnek tisztázni kell az ellentmondásokat, hogy pontos képet nyerjenek a bűntényről.

(1938. december 8., 13. oldal)

 

 

A ruhatisztító Ktsz újabb fiókokkal bővül

Tizenöt évvel ezelőtt alakult a Ruhatisztító Ktsz, amely az­óta nagyot fejlődött és egyre fontosabb szerepet tölt be. Gerő Árpád, a szövetkezet elnöke most sajtótájékoz­tatón ismertette a Ruha­tisztító Ktsz eddigi eredmé­nyeit és legközelebbi terveit. Ebben az évben megközelí­tően 35 millió forint forgal­mat bonyolítottak le és mun­kájuk 72 százaléka közvetlen a lakosságot szolgálja. Na­ponta ma már 6000 vegytisztítást és 130 mázsa fehérneműmosást végeznek. A szö­vetkezet 72 fióküzlettel ren­delkezik, számuk az idén tizennéggyel növekedett. Éven­te kereken egymillió inget mosnak és elvállalják az ott­hon mosott fehérnemű vasa­lását.

Amit a közönség egyébként a Patyolatnál jogosan kifogásol, a hosszú vállalási határidőket, azt a Ruhatisztító Ktsz-nél lényegesen sikerült csökkenteni. Rendesen a vegytisztítást hat napra, a mosást tíz napra vállalták, de az expresszmunkát két nap alatt végzik. Felvevőhelyet létesí­tettek a Bajza utcai garzon­házban, a lakók legnagyobb megelégedésére. Elhatározta a szövetkezet, hogy nagyüze­mekben is a helyszínen ve­szi át az ott dolgozók tisztítá­si megbízásait. Elsőnek a Landler Jenő Járműjavítóban vezetik be ezt a szolgáltatást és fokozatosan kiterjesztik más üzemekre is, sőt, az a terv, hogy vidékről is begyűj­tik a tisztítandó, holmikat. Vi­dékről egyéni megrendelése­ket is vállalnak.

A tanácsok lehetővé tették, hogy a szövetkezet a jövő évben újabb nyolc fiókot nyit­hasson.

G. J. (1965. december 8., 3. oldal)

 

Válogatta: Bittner Levente
Észrevétele, javaslata van? Ossza meg velünk, írjon a [email protected] címre!


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »