Berhidai Piusz OFM tartományfőnök vezeti a nagyböjti konferenciabeszédeket idén Budapesten, a Ferenciek terei Alkantarai Szent Péter-templomban (pesti belvárosi ferences templom), A ferences lelkiség pillérei címmel. Negyedik alkalommal, március 30-án, nagyböjt negyedik, laetare (örvendezés) vasárnapján Minoritás címmel tartott előadást.
Az esemény ezúttal is vesperással kezdődött. Ezt követően a tartományfőnök mutatott be koncelebrált szentmisét.
A szertartás után tartott konferenciabeszédének kezdetén Berhidai Piusz felolvasta Assisi Szent Ferencnek A Boldogságos Szűz üdvözlése című imádságát: „Üdvözlégy, Úrnőnk, szentséges Királynénk, Istennek szent szülője, Mária, ki szűz lévén templommá lettél, és választottja a szentséges mennyei Atyának. Ő szentelt meg téged legszentebb szeretett Fiával és a vigasztaló Szentlélekkel. Minden kegyelem teljessége és minden jóság lakozott és lakozik tebenned. Üdvözlégy te, Isten palotája. Üdvözlégy te, az ő lakozó sátra. Üdvözlégy te, az ő lakóháza. Üdvözlégy te, az ő palástja. Üdvözlégy te, az ő szolgálója. Üdvözlégy te, az ő anyja. Legyetek üdvözölve ti, szent erények mind, kik a Szentlélek kegyelméből és megvilágosításából a hívek lelkébe ereszkedtek, hogy a hitetleneket Istenben hívő emberekké formáljátok át. Ámen.”
A tartományfőnök kiemelte: Ferenc úgy tekintett önmaga hivatására, mint amelyben Jézusnak és az ő édesanyjának, Máriának a szegénységét utánozza. A minoritás, vagyis az a magatartásmód, amelyet Ferenc az evangéliumból sajátít el, jelenti a ferences attitűdöt:
Berhidai Piusz OFM felidézte: évtizedekkel ezelőtt Kárpátalján járt, tapasztaltabb rendtársai bevonták a szolgálatba. Nem volt minden zökkenőmentes, de egy dolgot egész életére megjegyzett: Istenről tanítani nem lehet úgy, hogy „azt hiszem, csak én tanítok, én adok valamit”. Szent Ferenc azt mondja a szegényekről, vagy a bármilyen szempontból kisebbekről: ők a mi tanítóink. Amikor megajándékozottként rácsodálkozunk valakinek a hitére, Istenhez való ragaszkodására.
Az előadó emlékeztetett rá: az elmúlt év végén elöljárójuk, a miniszter generális, Massimo testvér levelet írt rendtársainak, amelyben buzdít, int. A levélben kifejtette: a minoritás nagyon erősen összefügg azzal, hogy közösségben élnek, kisebb testvérekként. „Jól tudjuk, hogy a másikkal való kapcsolatomban magammal is találkozhatom. Innen kiindulva fedezzük fel magunkat mint kapcsolatban lévő személyeket. Innen tudjuk elmélyíteni és megélni testvéri identitásunkat, magunk között és másokkal. Engedjük, hogy a kapcsolatok megérintsenek és megsebezzenek bennünket, ne maradjunk bezárva egyfajta emberi és lelki autizmusba, amely árt nekünk és nem hagy minket növekedni. Az első iskola, amely segít kisebbekké válni, az a közösség. Szent Ferenc arra emlékeztet bennünket, hogy fogadjuk egymást ajándékként, maradjunk egymásra utalva, kölcsönös engedelmességben. Ez a tulajdonnélküliség életünk egyik aspektusa, amely Szent Ferenc számára magának Krisztusnak az életmódját tükrözi. Ezzel a hívással, a tulajdonnélküliségre való meghívással az Úr mindent nekünk adott. Utolsók lehetünk, ami mindenkinek lehetővé teszi, hogy mindenkivel kapcsolatba lépjünk, anélkül, hogy valakivel is versenyeznénk.”
Berhidai Piusz szerint
Az identitás és rendi karizma úgy szilárdult meg Ferenc és az első testvérek életében, hogy először még csak, kivonulva Assisiből, bűnbánatot gyakoroltak, assisi bűnbánókként definiálták magukat, majd megtapasztalva a testvériséget, szegény testvérekként. Fokozatosan találtak rá arra az életformára, amelyet végül Ferenc így rögzített: kisebb testvéreknek lenni. A ferencesek nevében mindmáig ez van: kisebb testvérek rendje.
„Igyekszünk beletanulni mindabba, amit ez jelent: alázatba, egyszerűségbe, szegénységbe, evangéliumi örömbe” – mondta az előadó. Hozzáfűzte: összefügg persze a kifejezés a Ferenc korabeli társadalommal is. A 13. században a Ferencet körülvevő társadalom alapvetően két rétegre oszlott: a maiores (nagyobbak) csoportjára, ők voltak a tehetősebbek, akik beleszülettek vagy pénzzel megszereztek egy magasabb társadalmi pozíciót, kiváltságokat, jólétet, hatalmat; velük szemben voltak a minores (kisebbek), a társadalmi rang nélküliek, szegények, akiknek keményen meg kellett dolgozniuk a megélhetésért. Helyzetük kiszolgáltatott volt. Ebben a korban az emberek – elsősorban Itáliában – rátaláltak a kölcsönösségre, a testvéri mivolt jelentőségére. Testvérületek, érdekszövetségek jöttek létre.
Berhidai Piusz megvilágította: az evangéliumból fakadó, Ferencre jellemző attitűd magával hozza azt, hogy szabad akarok lenni az anyagiaktól, de ez nem jelenti a felelősségvállalástól való menekülést. A minoritás Ferenc írásaiban olyan kifejezésekkel kapcsolódik össze, mint a szegénység, amelyet ő maga is szent szegénységnek nevez, sőt úrnőnek szólít. Utal ezzel korának trubadúrkultúrájára: a megközelíthetetlen és mérhetetlenül tisztelt úrnőt, az áhított szerelmet dicsőítve zengi a költő. Milyen érdekes, hogy
Ferenc kedvenc kifejezései közül a tulajdonnélküliségről a szónok kifejtette: nála ez egyrészt az élet minden területére kiterjedő önkéntes vállalás, „szegény akarok lenni”. A Regulákban is ez szerepel, megtartani az evangéliumot engedelmességben és tisztaságban. Ám ez a tulajdonnélküliség nem merül ki forintosítható szegénységben – sokkal több és mélyebb annál, hitből fakadó. Jó észrevenni Ferenc írásaiban az ezzel kapcsolatos teológiai alapot, amelyre ő rátalál.
Honnan is jön ez a szegénység? Sokan hangoztatják: valljuk be, hogy nem jó a szegénység. A mindennapi életben kell a pénz, szeretjük a jólétet, könnyen hozzászokunk. Miért van akkor, hogy Ferenc a tulajdonnélküliséget ajánlja, mégpedig minden életállapotú hívőt meghív erre? Az evangéliumot olvasva Ferenc felismeri, hogy Jézus és az ő édesanyja egyszerű életet élt közöttünk. A meg nem erősített Regulában, amelyben arra biztatja a testvéreket, hogy merjenek adományokból élni, ha úgy hozza a helyzet, így ír: „Minden testvér igyekezzék követni a mi Urunk, Jézus Krisztus alázatosságát, szegénységét, és emlékezzen arra, hogy nekünk az egész világból semmit nem szükséges birtokolnunk. És örülnünk kell, amikor alacsony sorsúak és megvetettek, szegények és félkegyelműek, betegek, leprások és útszéli kéregetők közt forgolódnak. És ha a szükség úgy hozza, menjenek alamizsnát gyűjteni, ne szégyelljék magukat, hanem inkább emlékezzenek arra, hogy
Ez az, amit a ferencesek minden korszakban megpróbálnak újra definiálni, hogy „a mostani helyzetünkben, környezetünkben ki az a kisebb, akit észre kell vegyek, akit talán mások nem vesznek észre, aki mellé oda kell állnom. Betegek, leprások, kéregetők” – mondta a ferences tartományfőnök.
Ferenc rácsodálkozik, hogy Jézusnak milyen az életmódja, és elkezdi utánozni. Az is világossá válik számára, hogy ezzel belép abba a dinamikába, amely az evangélium dinamikája, a megváltás, vagyis az üdvtörténet dinamikája, amelyet Szent Pál úgy fogalmaz meg: „Krisztus, bár gazdag volt, értetek szegénnyé lett, hogy szegénysége által meggazdagodjatok” (2Kor 8,9). Ferenc számára ez azt jelenti: szeretetből odaadom magam.
Végezetül Berhidai Piusz OFM ezúttal is a Naphimnuszból idézett: „Dicsérjétek és áldjátok az én Uramat, és mondjatok neki köszönetet. És szolgáljátok őt nagy alázatossággal.”
A nagyböjti konferenciabeszédek ötödik, utolsó időpontja:
április 6., vasárnap 18.30 – Evangelizáció és misszió
Fotó: Lambert Attila (archív, az első, március 6-ai konferenciabeszédről)
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
