A szegénység egyre súlyosabb problémává válik

A szegénység egyre súlyosabb problémává válik

A gyermekszegénység elleni küzdelem komoly kihívást jelent Szlovákiában. Ez volt a legfontosabb témája annak a szakmai konferenciának, melynek színhelye az Eperjesi Egyetem (PU) volt. A konferencia szervezője a Gyermekjogi Biztos Hivatala (ÚKPD), célja pedig a helyzet felmérése és a szegénység enyhítése megoldásainak keresése volt. A rendezvényről Svetlana Pavlovičová, a gyermekjogi biztos szakmai tanácsadója tájékoztatott, aki elmondta, hogy a konferencia első évfolyama 16 ezen a területen dolgozó neves szakembert hozott össze.

Jozef Mikloško gyermekjogi biztos rámutatott, hogy a szegénység megosztja a családokat, és különösen a gyermekeket és fejlődésüket érinti súlyosan. Társadalmi kirekesztéshez és gyakran zaklatáshoz, bántalmazáshoz vezet, ami nemcsak szociális, hanem pszichológiai problémákkal is jár.

„Célunk széleskörű szakmai vita indítása a témában, majd annak elérése, hogy az állam konkrét lépéseket tegyen a szegénység rendszerszintű megoldására. Meg kell állapítanom, hogy kevés élethelyzet járul hozzá annyira a gyermekjogok megsértéséhez, mint a szegénység. Tönkreteszi a családokat, számtalan egészségügyi, higiénés, lelki egészségi problémát és agressziót okoz, ezért

A konferenciának több mint 140 résztvevője volt, további 100 személy pedig online kísérte figyelemmel. Elsősorban az önkormányzatoknak, szakintézmények képviselőinek, valamint a szociális szolgáltatásokat nyújtó és igénybe vevő érintetteknek, illetve a civil szervezeteknek, gyermek- és családközpontok képviselőinek szánták.

Hírdetés

„A részvétel tanúskodik a téma fontosságáról és komolyságáról, amely az egész társadalmat érinti, különösen a járvány nehéz évei és az azt követő inflációs válság következtében” – hangsúlyozta Pavlovičová.

A jelenlévők foglalkoztak az energiaszegénység, a lakhatás elvesztése által fenyegetett családok, a Szlovák Katolikus Karitász, a Szlovákiai Élelmiszerbank, valamint a szociális terepmunka témájával is.

Az egyik első lépés a Gyermekjogi Biztos Hivatala és az Eperjesi Egyetem közötti kölcsönös együttműködésről szóló memorandum aláírása volt, melyben kifejezésre juttatták további együttműködési szándékukat, különösen az előadói és oktatási tevékenység, a tudományos projektek, a szakértőkkel való együttműködés és a jövőbeni rendezvények közös szervezése terén.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »