Gérecz Imre OSB liturgikus jegyzetét olvashatják.
Jézus nyilvános igehirdetése és fellépése megosztotta hallgatóit. Úgy beszélt, mint akiben maga Isten jött el népéhez. Egyesek ezért messiásként tekintettek rá, mások gyanakvással és idegenkedéssel. Sokan megbotránkoztak öntudatosságán. Ellenségei lejáratták (falánknak, borisszának, eunuchnak csúfolták). A közrend és a pax romana megzavaróját látták benne, pedig az a tűz, amit Jézus meggyújtani kívánt a szívekben, az Isten iránti radikális szeretet volt.
Jézus tudta, hogy tevékenysége ellenállásba ütközik, és sokak politikai-gazdasági érdekeit sérti.
Az Atyához való ragaszkodásával osztozott a kemény és kényelmetlen igazságot hirdető próféták sorsában: Jeremiáséban, de Mikeáséban is, aki szintén családokat szétszakító társadalmi helyzetről beszélt (Mik 7,6).
Hasonlóképpen, amikor a hitünket megvalljuk és következetesen megéljük, mi is közösséget vállalunk a kereszthalál gyalázatát értünk elszenvedett Krisztussal.
Vannak országok, ahol valós halálveszély fenyegeti azt, aki megtér és részesül a szentségekben. Ismerek olyanokat, akik a szüleikkel vagy a házastársukkal kerültek összeütközésbe, mert gyakorló keresztényként élnek. Mások arra panaszkodnak, hogy felnőtt gyermekeiknek és unokáiknak nem tudták átadni a hitet, és ez megkeseríti a családi kapcsolatokat.
Legyen-e egyházi esküvőnk, ha egyikünk nem hisz Istenben? Megkereszteljük-e a gyermekünket, vagy majd felnőttként ő eldönti, miben hisz? Erőltessük-e a bérmálkozást, ha kamasz gyermekünk nem jár templomba? Elmenjek-e a templomba egyedül, ha ezért otthon kigúnyolnak, de legalábbis furán néznek rám? És járjak-e misére, ha mindez csak formális szokásokat és elvárásokat jelent számomra, de nincs élő kapcsolatom Istennel?
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
