A spanyol külügyérnek is egyre kínosabb venezuelai elvtársai rendszere

Az Európai Unió szólítsa fel Nicolás Maduro hivatalban lévő venezuelai elnököt szabad választások kiírására, és amennyiben ezt nem teljesíti, ismerje el Juan Guaidót az ország ideiglenes elnökét – jelentette be Josep Borrell spanyol külügyminiszter pénteken, a kormány ülését követő sajtótájékoztatón.

Szerinte ehhez az uniónak észszerű határidőt kellene szabnia, a választások szabadságát pedig nemzetközi megfigyelőknek is igazolniuk kellene.

Josep Borrell hangsúlyozta: az ideiglenes elnök elismerése is a szabad választások megrendezésének célját szolgálná. „Azt akarjuk, hogy a venezuelaiak döntsenek” – jelentette ki.

Spanyolország egységes és közös uniós fellépést tart szükségesnek a venezuelai krízis rendezésében.

Vizsgálatot követel az ENSZ-főbiztos

Az ENSZ emberi jogi főbiztosa, Michelle Bachelet pénteken független vizsgálat lefolytatását kérte azon információk ügyében, hogy a venezuelai biztonsági erők vagy az azzal szövetséges milícia túlzott erőszakot alkalmaztak. Bachelet azokra a jelentésekre hivatkozott, melyek szerint ezen a héten legkevesebb 20 embert öltek meg Venezuelában.

Az emberi jogi főbiztos elmondta azt is, hogy jelentések szerint több mint 350 embert vettek őrizetbe tüntetéseken, mióta szerdán Caracasban Juan Guaidó, az ellenzéki többségű parlament elnöke Venezuela ideiglenes elnökévé nyilvánította magát a hivatalban lévő államfő, Nicolás Maduro elleni tüntetésen.

Hírdetés

A helyzet gyorsan ellenőrizhetetlenné válhat

„Rendkívül aggaszt, hogy a venezuelai helyzet gyorsan ellenőrizhetetlenné válik, melynek katasztrofális következményei lehetnek” – áll Bachelet Genfben kiadott közleményében. Az ENSZ emberi jogi főbiztosa közleményében hangsúlyozta, hogy minden sebesülést vagy halált okozó incidenst független és pártatlan vizsgálatnak kell alávetni, hogy kiderüljön, a hatóságok túlzott erőszakot használtak, vagy valamilyen fegyveres csoport által elkövetett bűncselekményről van-e szó.

Bachelet – egykori chilei államfő – felszólította a venezuelai politikai vezetőket, hogy folytassanak megbeszéléseket a dél-amerikai országban uralkodó társadalmi, politikai és gazdasági válság miatt kialakult rendkívül feszült légkör enyhítésére. Venezuelában jelenleg milliók élnek rossz körülmények között az országban elhatalmasodó problémák miatt.

Egyelőre nem nő a menekülők száma

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) megfigyelés alatt tartja a helyzetet, egyelőre nem tapasztalták az emberek külföldre áramlásának fokozódását. Az országban egyre súlyosbodó válság miatt már több mint hárommillió ember menekült el. Az ENSZ figyelmeztetett arra is, hogy további kétmillió venezuelai hagyhatja el hazáját 2019 folyamán. Az UNHCR szóvivője, Liz Throssell elmondta, készülnek arra, hogy változás állhat be a kivándorlási helyzetben, de egyelőre a népesség mozgása a tavaly óta állandósult szinten alakul: naponta mintegy ötezer ember hagyja el Venezuelát. Sokan Kolumbián keresztül Peruba vagy Ecuadorba mennek.

A szinte kizárólag kőolajat és származékait exportáló szocialista Venezuela gazdasága az elmúlt években gyakorlatilag összeomlott, az infláció elszabadult, sok helyen leállt a termelés, a boltok polcai kiürültek. Ezzel párhuzamosan súlyos politikai válság alakult ki, miután az ellenzék a legutóbbi választáson többségbe került a parlamentben, de a testület jogköreit Nicolás Maduro elnök és a hozzá hű állami szervek fokozatosan szinte teljesen felszámolták.

(MTI nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »