A Slovensko mindent elkövet, hogy ne Pellegrini legyen az államfő

A Slovensko mindent elkövet, hogy ne Pellegrini legyen az államfő

A Slovensko mozgalom mindent megtesz annak érdekében, hogy ne Peter Pellegrini (Hlas-SD) nyerje az államfőválasztást – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Igor Matovič, a mozgalom elnöke.

Azt továbbra sem árulta el, indítanak-e saját jelöltet és milyen kampányt fognak folytatni.

Szerinte Pellegrini pont ilyen elnök lenne, és felidézte állítólagos korrupciós ügyét egy állami megrendeléssel kapcsolatban, továbbá azt, hogy nem tudja igazolni a vagyona eredetét és pártjának finanszírozását.

Hírdetés

Matovič továbbra is azt vallja, szükség lenne egy konzervatív női jelöltre az államfőválasztáson, és elárulta, hogy megszólította Erika Jurinovát, Zsolna megye elnökét, aki viszont egyelőre „sikeresen ellenáll” neki.

Hozzátette, csak kitaláció, hogy a felesége indulna az államfőválasztáson. Ivan Korčokot az egyik megfelelő jelöltnek tekinti, de reméli, lesz más is, akit a konzervatív választók is elfogadnak.

Pellegrini korábban közölte, hogy pénteken jelenti be hivatalosan az indulását, a Hlas-SD elnöksége ezt már megszavazta.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »