Zeykfalvi Zeyk Domokos az egyik legősibb erdélyi nemesi családba született Marosvásárhelyen 1816-ban. Születésének pontos dátuma nem ismert, a marosvásárhelyi református egyház keresztelési anyakönyve szerint keresztelőjét 1816. június 19-én tartották. 175 évvel ezelőtt, 1849. július 31-én, 33 éves korában halt hősi halált a segesvári csatában.
Apja, Zeyk Dániel a Marosvásárhelyen székelő Királyi Tábla ülnöke volt. Tanulmányait Kolozsváron, Nagyenyeden és a Magyaróvári Gazdasági Felsőbb Magántanintézetben, illetve a Berlini Egyetem filozófia karán végezte. 1844-ben hazatért, megnősült, felesége vette báró Kemény Júliát és Marosvásárhelyen gazdálkodóként telepedett le. Két gyermekük született, Simon és Gábor.
1848. október 16-án részt vett az agyagfalvi székely nemzeti gyűlésen, majd belépett a székely haderőbe, és a csíkgyergyói dandár segédtisztje lett. Miután Bem erdélyi hadserege felszabadította Marosvásárhelyt, a 15. (Mátyás) huszárezredben Mikes Kelemen ezredes parancsőrtisztjeként szolgált.
Május 19-én Bem a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályával tüntette ki.
A segesvári ütközetet megelőzően, Székelykeresztúron együtt töltötte az estét Petőfi és Zeyk, a „lant mestere” és a „kard mestere”, ahogyan honvédtársai nevezték a költőt és a századost.
Gróf Haller József (jogász, királybíró, szabadságharcos) szerint ő volt az a lovas, aki a magyar sereg menekülésekor a költőt kengyelvasába emelve vitte. A visszavonulás során mindketten életüket vesztették. Zeyk Domokos halálának körülményeit
Lengyel József orvosdoktor a következőképpen írta le a Vasárnapi Ujság 1871. január 27-ei számában:„Zeyk Domokos eleste is, kit multkor Miklósnak tévedésből irtam volt, értesülésein szerint, másformán történt. Ha jól emlékszem, ezt Dézsi Sándor urtól hallottam, kinek azt báró Heydte (őrnagy) beszélte el egy alkalommal. Elmondom, mert érdekes, és halála nagy nevéhez méltó. Elmondom, ahogy hallottam, különösen azért, mert szeretem hinni, hogy ha már megtörtént, az így és nem másképen esett. Már a csata bevégzödött, a dsidások – és nem kozákok– az üldözésből már tértek vissza, mikor Lüders orosz tábornok fényes táborkar kíséretében kijött Fejéregyházán felül a kis-buni-ut és ország-ut szögellésénél levő dombra, honnan a völgy területe mind alá, mind felfelé belátható. Míg itt állottak, szemcsövét a tábornok a fejéregyházi tanorok közepe felé irányozza, hol egy huszár nagy sárga telivér lován száguld. A szállongó, s őt megtámadó dsidásokat egyenkint levágja, s néha 3-4 közöl is egykettő megsebzése, s a többiek megszalasztása által kivágja. Már átugratott a tanoroksánczán, a táborkartól alig volt 100 lépésre, mikor egy fiatal tiszt a táborkarból kiugrat, Zeyket megtámadja. Ez hatalmas pallosszerü kardjával első vágásra homlokán olyat vág, hogy koponyafedél és sisak messzeugrott. Mikor ezt Lüders látta, szemét táborkarán végig jártatta, mintegy kérdezve, ha látták-e e hatalmas vágást? azonnal parancsot adott, hogy e huszárt ne bántsák, hanem fogják el élve. Ezen parancsszóra egész dsida-erdő fogta körül Zeyket, de ő minden megadási felszólitásra vágással felelt. Ez támadóit felbőszité. Lovát és őt is már több dsida átfúrta. Végerejét megfeszité ekkor, pisztolyát elővonta s magát főbe lőtte. Állitólag Lüders Heydtehoz fordult, s ezt mondotta volna: „Schade, einguter Soldat!” Itt megjegyzem ezuttal, hogy báróHeydte épen e hely környékére tette azon helyet, hol Petőfit elesve látta volna. Ezen hely megfelel annak, hol magam is elestét gyanítom.”
A segesvári csata az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik jelentős csatája volt. 1849. július 31-én Segesvár környékén a Bem tábornok vezette magyar csapatok vereséget szenvedtek az Alekszandr Nyikolajevics Lüders tábornok vezette orosz és az Eduard Clam-Gallas tábornok irányította osztrák hadseregtől.
A területet néhai Haller József vásárolta meg, kerítette körbe és gondozta haláláig. 1888 nyarán Somogyi Albert helybeli birtokos vezetésével bizottság alakult azzal a céllal, hogy emléket állítson a szabadságharc hőseinek.
Az összegyűlt pénzből Köllő Miklós szobrászművésztől rendelték meg Zeyk Domokos reliefképét, amit ércbe öntöttek. Az oszlop tervét Kertész Károly budapesti építész készítette el, a hét és fél méter magas emlékművet a Nagy testvérek kolozsvári kőfaragó vállalata kivitelezte bácstoroki kőből. Mindezt 1901 októberében Zeyk Domokos özvegyének a jelenlétében leplezték le nagyszámú zarándokot vonzó ünnepélyen – számolt be az eseményről a Magyar Polgár 1901. július 26-i száma.
Köllő Miklós bronzreliefje a díszes emlékmű elülső homlokzatára került, míg a hátoldalon hat honvéd márványba vésett neve, a következő felirat alatt: „BEM dicső tábornok hadvezérlete alatt 1849. július 31-én vívott csatában elesett vitéz honvédek emlékére.”
Még van egy versfelirat a talapzat főnézetén, éspedig Bajza József még jóval az 1849-es események előtt (1934-ben) írt Apotheosis versének egyik versszaka:
„Nyugosznak ők, a hősfiak,
Dúló csaták után,
Nyugosznak ők, sírjok felett
Zöldell bokor, virány.”
Az 1901. október 20-án felavatott héjjasfalvi emlékmű nyolc méter magas obeliszken levő Zeyk-dombormű alatt ez a vers idézi a magyar szabadságharc honvédszázadosa, Zeyk Domokos hősiességét, nemzetéhez való hűségét:
„Kozákok ezre közre fogta,
Hogy élve ejtsék foglyul őt,
Ő küzd, magát meg nem adva,
Aztán saját szívébe lőtt.”
Forrás: Wikipédia, Nemzeti Névtár.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
