Kiállítás
FOTÓPÁLYÁZAT-KIÁLLÍTÁS. A sepsiszentgyörgyi Tein Teaházban június 11-én, csütörtökön 18 órától megnyitják a Művészeti Népiskola Pillanat őrzői című negyedik fotópályázatának tárlatát, ahol a gyerek és felnőtt kategóriák legszebb alkotásai kerülnek bemutatásra.
VÉGZŐS MŰVÉSZHALLGATÓK BEMUTATKOZÓ DIPLOMAMUNKA-KIÁLLÍTÁSA. A Pécsi Tudományegyetem Képzőművészeti Kara Sepsiszentgyörgyi Képzőművészeti Intézete ötödéves festő- és szobrászművész szakos végzős hallgatóinak munkáiból ad ízelítőt, akik először tárják alkotásaikat a sepsiszentgyörgyi nagyközönség elé. A kiállításon látható művek városunk első egyetemi szintű művészképzésének során született hallgatói alkotások, valamint a záró mestermunkák. Finta Kincső, Székely Tímea festményeit, Kövér György plasztikáit tekintheti meg a látogató. A diplomakiállítás megnyitójára június 12-én, pénteken 18 órakor kerül sor, a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház kiállítótermében. A vendégeket Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója és Hegyi Csaba, a PTE Művészeti Kar dékánhelyettese köszönti. A kiállítást megnyitja Hubbes László Attila, a Sapientia EMTE és a PTE MK Sepsiszentgyörgyi Képzőművészeti Intézetének oktatója.
Mozi
MŰVÉSZ MOZI. A sepsiszentgyörgyi filmszínház mai műsora: 15.30-tól Birkakrimi (román feliratos), 16.30-tól Mumbo Jumbo hatalmas kalandja (magyarul beszélő), 17.30-tól Kill Bill – A teljes véres történet (román feliratos), 18 órától Michael (román feliratos), 20.15-től Star Wars. A mandalóri és Grogu (román feliratos).
NOSZTALGIAMOZI. A szépkorúaknak szóló Nosztalgiamozi következő vetítésére június 11-én, csütörtökön 11 órától kerül sor. A Mrs. Harris Párizsba megy című angol filmdrámát láthatja a közönség a Művész moziban. A vetítésre előzetes regisztráció szükséges azok számára, akik még nem regisztráltak a 0737 151 102-es telefonszámon.
Bábszínház
CIMBORÁK BÁBSZÍNHÁZ. Ma 18 órától a Csodaszarvas című bábelőadást játsszák (rendező: Fabók Mariann; korosztály: 6 éven felülieknek). Jegyfoglalás sms-ben a 0754 409 940-es telefonszámon vagy a [email protected] e-mail-címen. További részletek a cimborak.ro oldalon.
Konzuli nap
Az Eurotrans Alapítvány díjmentesen segíti a magyar állampolgárság igénylését, a szükséges fordításokat is biztosítva. A sepsiszentgyörgyi RMDSZ-székházban, a Martinovics Ignác utca 2. szám alatt július 11-én 10–13 óráig konzuli napot tartanak.
MindFormers – Creative Future
A MindFormers idén csatlakozik a New European Bauhaus kezdeményezéshez, ahhoz az európai mozgalomhoz, amely a fenntarthatóságot, a designgondolkodást és a közösségi szemléletet kapcsolja össze egy élhetőbb jövő érdekében. A kezdeményezés célja, hogy a zöld átállást ne csak fenntarthatóvá, hanem élvezhetővé, vonzóvá és mindenki számára elérhetővé tegye az épített környezetben és azon túl is. Június 10–11. között a sepsiszentgyörgyi cigarettagyárban közösen fedezik fel azokat az ötleteket és jövőbe mutató megoldásokat, amelyek egyszerre fenntarthatók, kreatívak és emberközeliek, miközben értékként tekintenek a helyi hagyományokra, kultúrákra és közösségek sokszínűségére. A kétnapos eseményen inspiráló előadók, interaktív műhelymunkák és zöldtechnológiai megoldások segítségével keresik a választ arra, hogyan lehet élhetőbb élettereket kialakítani, amelyek javítják a jóllétet és erősítik az összetartozás érzését. A MindFormers különkiadásában designerek, művészek, építészek, innovátorok, diákok és kíváncsi gondolkodók találkoznak, hogy együtt képzeljék el, hogyan élhetünk 2040-ben. Állandó programok: WieB Toys: Flexi & Fidget Expo ~ Touch & Play Corner–Kristó Kinga; kollázskiállítás – Duró Dani; Sóós Ági kiállítása.
Előadás Kovásznán
A Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontban június 10-én, szerdán 19 órától Szakrális énekekkel Mária országából Isten földi Paradicsomába, a dél-indiai Keralába címmel Kanalas Éva és Anil Kumar Raghavan hajóskapitány tart előadást.
Képernyő
TVR3. Ma 11 órától: Kohlhaas – 2025 végén mutatta be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata nagysikerű stúdiótermi előadását, a Kohlhaas című produkciót, Bélai Marcel rendezésében. ♦ Bányász Anna fotói – Már a jövő sem a régi… címet viseli a Pro Art Galériában, Biró Kata kurátor gondozása alatt elhelyezett fotótárlat, amelyet a „Gyergyószentmiklós, Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa” rendezvénysorozat részeként mutattak be. ♦ A Sebő-együttes koncertje Csíkban – Nemrég, 79 éves korában elhunyt Sebő Ferenc Kossuth-díjas énekes és dalszerző, a magyarországi táncházmozgalom egyik elindítója.
Egészségügyi előadás Kovásznán
Egészségügyi előadásra és az azt követő beszélgetésre várják az érdeklődőket Kovásznán a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthonban június 13-án, szombaton 10 órától. Vendég a Szeged mellett élő dr. Frányó Ildikó szakfőorvos, háziorvos, aki 40 éve dolgozik háziorvosként, 120 háziorvos szakfőorvosa, a Preventiv Team 2000 megalapítója; munkája során a Szegedi Orvostudományi Egyetemmel is együttműködött. A másik előadó Mittag I. Enikő természetgyógyász, életmód-tanácsadó, támogató és terapeuta, aki az egészségmegőrzés fontosságáról és a mindennapokban is alkalmazható szemléletről beszél majd. Az előadás témája: krónikus panaszok kiegészítő kezelése a keringés tükrében. Szó lesz többek között a keringésnek és a mikrokeringésnek a szervezet működésében, a regenerációban és az életminőség megőrzésében játszott szerepéről, közelítenek a sokakat érintő szív- és keringési problémákra, a cukorbetegségre, a neuropátiára, a krónikus gyulladásokra, a fájdalmakra, a mozgásszervi panaszokra, a lassabb regeneráció, fáradékonyság jelentette gondokra is. Dr. Frányó Ildikó bemutatja a BEMER fizikai érterápiával kapcsolatos orvosi tapasztalatait.
Előadás az életmódváltás alapjairól
A sepsiszentgyörgyi Kokojzában szerdán 17 órától Zsidó Szabolcs klinikai dietetikus és táplálkozási szakértő tart előadást Majd hétfőtől címmel az életmódváltás alapjairól. Az előadás során közérthetően, tudományos alapokra támaszkodva beszélgetnek az életmódváltás legfontosabb kérdéseiről. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött az esemény Facebook-oldalán.
Röviden
APRÓHIRDETÉS. Apróhirdetési és ügyfélszolgálati irodánk Sepsiszentgyörgyön a Mihai Viteazul tér 2. szám alatt hétfőtől csütörtökig 9–15, pénteken 9–13 óráig tart nyitva.
LOMTALANÍTÁS. A Tega Rt. ma és szerdán Gelencéről, csütörtökön Haralyból és Gelencéről, pénteken Kézdiszentkeresztről és Bélafalváról szállít el régi bútorokat, gumiabroncsokat, elektronikai hulladékokat.
IVÓVÍZ. Kovásznán ma 8 és 15 óra között a Tóth utcában nyomáscsökkenés lesz tapasztalható az ivóvízhálózatban. Oka a régi vasvezeték egy szakaszának kiiktatásához kapcsolódó munkálatok elvégzése.
GOMBAELLENŐRZÉS. A sepsiszentgyörgyi központi piacon szerdánként és péntekenként 8–10 óráig, vasárnap 9–11 óráig a László Kálmán Gombászegyesület tagjai megvizsgálják a begyűjtött gombákat.
Ügyelet
Sepsiszentgyörgyön ma 22–6 óráig a Mihai Viteazul téri Hygea gyógyszertár (0267 351 057) az éjszakai szolgálatos. Kézdivásárhelyen ma a Gábor Áron utcai Dr. Max patika (0752 168 734) tart nyitva.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »


