A saját lányát tartóztatta le egy amerikai rendőr

A saját lányát tartóztatta le egy amerikai rendőr

Kábítószer-kereskedelem miatt tartóztatta le lányát a floridai seriff. A férfi úgy véli, hogy bármennyire is szomorú dologról van szó, senki sem lehet kivétel.

A Franklin megyei rendőr, Tony Smith egy április 19-ei nyilatkozatban erősítette meg, hogy lányát, Kristen Kentet metamfetamin-kereskedelem gyanújával vették őrizetbe – írta a Daily Mail-re hivatkozva a Hirado.

A lány letartóztatását megtervezett rendőrségi akció előzte meg.

Smith egységének emberei civilnek álcázva magukat kapcsolatba léptek helyi kábítószer-terjesztőkkel, akikkel vásárlást bonyolítottak le.

Hírdetés

A bevetésen a rendőrök először egy másik dílert tartóztattak le, akinek a kihallgatásakor kiderült, hogy a tényleges beszállító Smith lánya volt.

„Körülbelül 57 gramm metamfetamint adott el. Szörnyű helyzet ez, hiszen a családtagjaidat, a gyerekeidet sosem akarnád rács mögött látni. De mivel a metamfetamin nem tesz kivételt, mi sem tehetünk” – mondta Smith a helyi lapnak.

Kentet 14 gramm vagy annál nagyobb mennyiségű metamfetamin birtoklásával és kereskedelmével, valamint kokain birtoklásával vádolják. A másik árust, a 25 éves Bailey Adaire Leet szintén őrizetbe vették.

Mindkettőjüket a Franklin megyei börtönben tartották fogva, kedden azonban óvadék ellenében távozhattak az őrizetből és szabadlábon védekezhetnek.

„A kábítószer tönkreteszi a családokat. Itt van egy remek példa arra, hogy mit tesz a közösséggel, az emberi kapcsolatokkal és a barátainkkal. Szívszorító” – fogalmazott Smith, aki úgy véli, hogy lánya letartóztatása csupán egy újabb megálló a hosszú ideje tartó kábítószer elleni háborújában.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »