Rozsnyó legkorábbi fennmaradt írásos emléke idén 730 éves. III. András király 1291. február 3-án kelt oklevelében került először említésre, melyben megbízza az egri káplánt, hogy jelöljék ki Rosnoubana község határait.
Az évfordulóra emlékezve kérdeztük Sylvia Holečkovát, a Rozsnyói Bányászati Múzeum történészét a város múltjáról és a rozsnyói céhekről.
Hogyan kezdődött a rozsnyói gazdasági élet?
A 12. és 13. században Rozsnyó városába és környékére német telepesek érkeztek, főleg Bajorországból, Türingiából és Szászországból. Meghatározó szerepet játszottak a bányászatban, kohászatban, valamint az iparos ágazatokban. Már ekkor is zajlott itt aranymosás, ezüst- és rézérc kitermelése. A 14. században a bányakitermelésben hatalmas fellendülés következett be. 15. század közepe táján a bányászat válságba került, a 15. és 16. század fordulóján azonban már ismét virágzott, főleg a gazdag érclelőhelyeknek és az új bányászati technikák bevezetésének köszönhetően. A 16. században Rozsnyón elsősorban aranyat, ezüstöt és rezet bányásztak, a század második felében pedig vasércet kezdtek kitermelni. A 17. század felétől újból hanyatlott a bányászat. A hanyatlás fő okai nem külső tényezők voltak, hanem elsősorban az arany-, ezüst- és rézérclelőhelyek kimerülése. A 17. és 18. században a vasérc- és antimonkitermelés felé fordultak. A vasércbányászat hirtelen fellendülése a városban a 19. század második felében következett be. A rozsnyói bányászati tevékenység európai színvonalú fejlettségét a rozsnyói bányászcéh létezése is igazolja.
A későbbiekben kik alkották a település lakosságát?
A 15-16. században Rozsnyón a lakosság jelentős részét a kézművesek alkották. A 16. század végéig a városban kizárólag a mindennapi élethez és a bányászathoz, kohászathoz szükséges mesterségek voltak jelen. Rövid időn belül azonban számos céhhel rendelkező várossá vált, és a 17. században Magyarország legjelentősebb iparos központjai közé tartozott. Az első rozsnyói céhek a bányászati tevékenység kiszolgáló egyesületeiként alakultak, tehát a bányászok igényeinek kielégítésével függtek össze. Ezek suszterek, mészárosok és kovácsok voltak, akik a bányászok tevékenységéhez szükséges legfontosabb termékeket állították elő. A 17. és 18. században Rozsnyón egyfolytában újabb céhek alakultak. Az artikulusokat többnyire más városokból, főleg Kassáról, Pozsonyból vagy Körmöcbányáról kölcsönözték. A céhek pontos számát nem lehet megállapítani. A céhek megalakultak, megszűntek, más céhekkel egyesültek, később ismét önállósodtak.
Milyen szokások, hagyományok voltak jellemzőek a céhek életére?
Egy ősrégi szokás szerint minden évben, a választások után a céhek bemutatkoztak az újonnan megválasztott városi tanácsnak és bírónak, és ebből az alkalomból megajándékozták őket az adott céh termékeivel, borral és pénzzel. 1697-ben 16 céh mutatkozott be, egy évvel később 15. 1700-ban 17 céhről volt szó, 1709-ben már 20 céh: sörfőzők, szabók, asztalosok, kalapkészítők, tímárok, gombkészítők, csizmadiák, aranyművesek, suszterek, takácsok, rézművesek, posztókészítők, késművesek, szatócsok, lakatosok, szűcsök, fazekasok, kovácsok, mészárosok és molnárok működtek. 1801-ben Rozsnyón 21 céh képviselte magát. A különböző történelmi korokban több mint negyvenféle iparos mesterség képviselői hoztak létre céheket. A legnagyobb jelentősége a hetivásárnak volt. Pénteken délután kezdődött, szombaton tíz óráig, ezután pedig a rozsnyóiaknak volt előjoguk vásárolni. Ennek az intézkedésnek az volt a célja, hogy a rozsnyói iparosok és vásárlók számára kedvezőbb feltételeket biztosítson a termékek és alapanyagok adásvételére, valamint lehetővé tegye a rozsnyói lakosság szélesebb rétegeinek a gabona és egyéb élelmiszer megvásárlását. Az árusítást a céhmesterek kezdték és fejezték be. A vásárokat a főtéren tartották, ahol az egyes céhek fából készült bódéi álltak az őrtorony körül. Rozsnyón a kézműveseken kívül kialakult a kereskedők egy csoportja is, akik kizárólag üzleteléssel foglalkoztak. A rozsnyói kereskedők többféle áruval kereskedtek, a legjelentősebb üzletág azonban, melyben Rozsnyó regionális jelentőséget szerzett, a vászonnal, mézzel és viasszal való kereskedés volt. A céhes élethez számos szokás, hagyomány kapcsolódott – bálok, szertartások, farsangi mulatságok és felvonulások. Ide tartoztak a nagy lakomák is, melyeken sokféle válogatott ételt és italt kínáltak. A költségeket az a személy állta, aki számára a vendégséget szervezték, vagy a céh pénztárából fizették.
Kik alkothattak céheket?
Legkevesebb 3 iparosmester alkothatott önálló céhet. Azok a mesterek, akiknek a városban nem volt saját céhük, rokon mesterség céhének tagjai lettek, vagy saját mesterségük más városban működő céhének tagjai. Ezt példázza a rozsnyói tímárok céhe, akik a kelmefestőkön kívül a dobsinai, rimaszombati, putnoki és miskolci tímárokat is egyesítették. A tagság a céhekben kötelező volt. Az egyes céhek artikulusai szerint, amelyek rendkívül szigorúak voltak, csak annak az iparosmesternek volt joga készíteni és meghatározott áron árusítani a termékeit, aki a céh tagja volt. Ezeknek az elveknek a megszegése szigorúan tilos volt és kontárságnak minősült. Tehát senki sem végezhette a másik mesterségét, csak azt, amit ő maga rendesen kitanult.
Hogyan különböztették meg a céheket egymástól?
A céhes életben, illetve a céh külső megjelenésénél céhjelvényeket használtak. Ezek közé tartozott a céhláda, céhbehívó tábla, pecsétnyomó, zászló, terítő, fából készült ferula, céhkancsók és edények, valamint a cégér. Általában ceremoniális szerepük volt, az egyházi szertartásokon, céhgyűléseken és mulatságokon használták őket. A legfontosabb és legjellegzetesebb elemeiknek a céhjelképeket tarthatjuk, melyek között nagyrészt a mesterség eszközei és termékei dominálnak, esetleg az adott mesterség védőszentjének attribútumai. A többféle iparosmesterséget egyesítő céhek esetében a céhes jelkép valamennyi mesterség termékét és munkaeszközét szimbolizáló kompozíció volt. Kialakításuk és művészi kidolgozásuk függött a készítés korszakától, a műhelytől, mestertől, de a cég vagyonosságától is.
Miért szűntek meg a céhek?
A céhek megszűnése és hanyatlásuk oka külső és belső hatásokon alapult, melyek a rozsnyói céhekre és céhességre is jellemzőek voltak. A külső hatások közül elsősorban a manufaktúrák kialakulását és fejlődését említhetjük, illetve általában a gyári termelés fejlődését. A legtöbb termelési ágazatban már nem emberi, hanem más erőket használtak a gépek és berendezések működtetésére, felhasználva az üzemanyag által termelt energiát és bevezetve a munkamegosztást. Mindezen szempontok összessége lehetővé tette, hogy a gyári termelés jobban lefedje a lakosság egyre növekvő szükségleteit. Rozsnyón két helyi manufaktúra volt ennek tanúja, a Markó-féle bőrfeldolgozó manufaktúra és a rozsnyói kőedénykészítő manufaktúra. A belső hatások elsősorban a céheken belüli különféle rossz szokások elterjedésén, a patriarchalizmus, barátság, összetartás elvesztésén, valamint a munkahelyi és társadalmi harmónia hanyatlásán alapultak, megerősítve a mesterek és legények különálló osztályainak kialakulásával. Mindkét hatás érvényes a rozsnyói céhek esetében is. A rozsnyói városi tanács 1784-ben kidolgozott egy rendeletet a jó mesterség elveinek betartása érdekében. Ezzel a rendelettel a városi tanács a saját hatáskörébe vonta Rozsnyó város céhes életét. A céheket Magyarországon hivatalosan 1872-ben az ipartörvény alapján szüntették meg. Azonban nem szűntek meg egyik napról a másikra, sok közülük ipari társasággá alakult át.
A Rozsnyói Bányászati Múzeumban céhládák, pecsétek, céhbehívó táblák, céhes kancsók és edények, valamint írásos anyagok maradtak fenn. A 300–500 éves értékes tárgyi anyag, melyet sikerült megmenteni a rozsnyói céhek működésének idejéből, a város egykori nagyon élénk és jelentős életét dokumentálja. Ma ez a viszonylag bőséges gyűjtemény nemcsak az egykori rozsnyói céhek sokrétű életének az emlékét jelenti, hanem jelentős forrásként szolgál a rozsnyói kézművesség történetének és céhes életének a megismeréséhez.
(Máté Gyöngyike/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
