A romániai lakosság alig 30 százaléka akarja beoltatni magát koronavírus ellen

A romániai lakosság alig 30 százaléka akarja beoltatni magát koronavírus ellen

A romániai lakosság alig 30 százaléka mondja azt, hogy igényelni fogja a jövő év első felében a koronavírus elleni vakcinát az oltási kampány keretében – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató által készített felmérés eredményeiből.
A válaszadók 29 elutasítja az oltást, szintén 29 százalékra rúg azoknak az aránya, akik még nem döntöttek a témában, 10 százalék nem tudja megmondani, 2 százalék nem tudja vagy nem válaszolt.

A felmérés szerint a lakosság 38 százaléka általában véve oltáspárti, 20 százalék ellenzi a vakcinákat, 25 százaléknak nincs kikristályosodott hozzáállása, vagy nem érdekli a téma, 17 százalék nem tudja vagy nem válaszolt.

A válaszadók többsége – 47 százalék – azt mondta, aggódik a koronavírus-járvány alakulása miatt, és 16 százalékos azoknak az aránya, akik nagyon aggódnak. 11 százalék pedig kissé vagy egyáltalán nem aggódik.


72 százalék gondolja eközben azt, hogy karácsonykor nem kell bezárni a templomokat, 17 százalék pedig ennek az ellenkezőjéről van meggyőződve.

A lakosság 70 százaléka elutasítja az általános vesztegzárat, és mindössze 16 százalék támogatná.

Hírdetés

A megkérdezettek alig 11 százaléka válaszolta azt, hogy van olyan családtagja – házastárs, szülő, gyermek –, aki elkapta a koronavírust, ám 50 százalék azt mondja, hogy nem tudja vagy nem válaszol. 39 százalék szögezte le határozottan, hogy nem volt koronavírusos eset a családban.

A válaszadók 51 százaléka különben a politikumot és az állami intézményeket tartja felelősnek a magas esetszámért.


Az Avangarde december 10–20. között, 900 személy telefonos megkérdezésével készítette a közvélemény-kutatást, a hibaküszöb 3,2 százalék.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »