A rendőrök vetettek véget a nagy turnénak: Balatontól Hajdúszoboszlóig vert át szállodákat egy férfi

A rendőrök vetettek véget a nagy turnénak: Balatontól Hajdúszoboszlóig vert át szállodákat egy férfi

A rendőrök vetettek véget a nagy turnénak: Balatontól Hajdúszoboszlóig vert át szállodákat egy férfi

Csalás bűntett miatt emeltek vádat azzal a 47 éves szolnoki férfivel szemben, aki körbeturnézta az ország különböző szálláshelyeit, evett, ivott, aludt – és sehol sem fizetett. 

Hírdetés

A férfi 2018 áprilisában Cegléden kezdte a csalássorozatot, ahol négy nap tartózkodás után egy 42 000 forintos kifizetetlen számlát hagyott hátra

Aztán célba vette a Balatont, és ott indult be csak igazán: összesen öt hotelben szállt meg — Szántódon, Zamárdiban, Balatonlellén, Balatonmáriafürdőn és Balatonalmádiban.

A legnagyobb kárt Balatonlellén okozta, ahol a szobaár, a félpanziós ellátás és a büféfogyasztás után 143 000 forintos számlát hozott össze, de ezt sem fizette ki. 

A nagy turné Kelet-Magyarországon folytatódott: Hajdúszoboszlón lépett le egy szálláshelyről fizetés nélkül, majd végül egy szolnoki panzióban szállt meg. Itt azonban résen volt a recepciós, aki rendszeresen figyelte a rendőrség körözési híreit, és felismerte a férfit, akit a rendőrök a panzióban elfogták és őrizetbe vették. 

A Somogy Megyei ügyészség közleménye szerint a férfi a szállások elfoglalásakor általában azzal verte át az alkalmazottakat, hogy egy ügyeit intéző Svédországban élő üzletembernek adta ki magát, akinél csak olyan valuta – jellemzően cseh és svéd korona – van, amiben a fizetést a szállodák nem fogadták el. Ezután megígérte, hogy beváltja a pénzt forintra, és kifizeti a számlát, de ez nem már nem történt meg.  

Az ügyészség a vádlottal szemben börtön fokozatú szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, amennyiben a bűnösségét az előkészítő tárgyaláson beismeri, a bíróság a szabadságvesztés tartamát 2 év és 2 hónapban állapítsa meg.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »