A Puskásban fogadja Törökországot a Rossi-legénység

A Puskásban fogadja Törökországot a Rossi-legénység

Marco Rossi szerint riválisaink játékerejüket tekintve nagyjából ugyanolyan erősek, mint Eb-csoportellenfeleink.

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor január végén az M4 Sportnak adott interjúban árulta el a válogatott kontinenstornáig tartó programját. Akkor elmondta, a júniusi európa-bajnokság előtt Szoboszlaiék Törökország, Koszovó, Írország és Málta ellen képnek pályára.

Mostanra a négy találkozóból a három ellenfél és az ellenük játszandó mérkőzések helyszínei és időpontjai már biztosak.

Az idei első felkészülési mérkőzését március 22-én játssza Marco Rossi együttese a szintén Eb-résztvevő Törökország ellen a Puskás Arénában. A szintén olasz Vicenzo Montella által irányított török együttes jelenleg ugyan tíz hellyel mögöttünk, a 37. helyen áll a világranglistán, ez azonban jócskán csalóka lehet az erőviszonyok tekintetében, hiszen a törökök tavaly megverték Horvátországot és Németországot is.

Március 26-án Koszovó ellen lép pályára a válogatott szintén hazai pályán. A koszovói válogatott ugyan nem jutott ki az Európa-bajnokságra, azonban egy selejtezőcsoportban szerepelt Eb-csoportellenfelünkkel, Svájccal, amely sem hazai pályán (2-2), sem idegenben (1-1) nem tudta legyőzni.

Hírdetés

Az Európa-bajnokságot megelőző utolsó előtti felkészülési ellenfelünk Írország lesz, mellyel Dublinban, az Európa Liga döntőjének is otthont adó ötvenezres befogadó képességű Aviva Stadionban mérkőzik meg a magyar válogatott június 4-én. Az írek sem Eb-résztvevők és jelenleg a világranglista 60. helyén állnak, azonban Eb-csoportellenfelünkhöz, Skóciához nagyon hasonló stílusú futballt játszanak, így ez a mérkőzés kitűnően fogja szolgálni a felkészülést harmadik csoportmeccsünkre.

„Az ellenfelek kiválasztásánál azt is figyelembe kellett vennünk, hogy egyáltalán mely csapatok elérhetőek egy-egy felkészülési mérkőzésre és közülük ki az, aki akar is játszani velünk. A most említett három ellenfél közül egyértelműen Törökország a legerősebb: egységes és jó csapata van topbajnokságokban játszó játékosokkal. Játékerejüket tekintve nagyjából ugyanolyan erősek, mint Eb-csoportellenfeleink közül Svájc vagy Skócia. Koszovó és Írország ugyan némileg gyengébbnek mondható, de velük kapcsolatban részünkről nem a taktikai szempontokon, a játékrendszeren volt a hangsúly, hanem azon, hogy fizikális focit játszanak, amivel a már említett két Eb-ellenfelünk esetében a kontinenstornán is találkozni fogunk, így ez a két mérkőzés is ideálisan járul majd hozzá a felkészülésünkhöz” – fogalmazott Marco Rossi szövetségi kapitány az mlsz.hu-nak.

A mieink: Sallai Roland, Callum Styles, Nagy Ádám és Kerkez Milos, hátsó sor b-j: Dibusz Dénes kapus, Willi Orbán, Szalai Attila, Loic Nego, Varga Barnabás, Lang Ádám és Szoboszlai Dominik az Európa-bajnoki selejtezõ G csoportjában játszott Szerbia – Magyarország mérkõzés előtt. MTI/Czeglédi Zsolt

A szövetségi kapitány korábban már elmondta, hogy ha minden a tervek szerint alakul, akkor Dárdai Márton márciusban a keret tagja lesz, nagy változásokat azonban nem tervez a meghívandó labdarúgók tekintetében. Az olasz szakember elmondta, most is csak olyan játékosokat fognak meghívni, akik teljességgel passzolnak a csapatba és segítségére lehetnek a válogatottnak. Nagy változásokra azonban ne számítson senki, hiszen tavaly és tavaly előtt is azért értünk el jó eredményeket, mert csak minimális változások voltak a keretben.

A mérkőzések kezdési időpontjairól, illetve az Eb előtti utolsó – Málta elleni – felkészülési mérkőzésről még zajlanak a tárgyalások, melyek várhatóan rövidesen lezárulnak. Amint ez megtörténik tájékoztatni fogjuk róluk a közvéleményt.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »