Lake Placid, az 1932-es olimpia házigazdája, szinte a záróünnepség óta mindent megtett azért, hogy újra olimpiát rendezhessen.
Ötször pályázott (1948, 1952, 1956, 1968, 1976), de csak 1980-ban volt sikeres, amikor nem volt ellenfele…
A sok probléma közül is a legtöbb bajt az olimpiai falu okozta. Az ötvenmillió dolláros beruházást a helyi büntetés-végrehajtás fizette, ugyanis az olimpia után börtönné alakították át. A háromszor három méteres szobák kettő–négy sportolónak szorítottak helyet, nem csoda, hogy több ország vezetői tiltakoztak a körülmények miatt.
A megnyitó napján kiderült, hogy a 3000 lakosú hegyi falucska nem bírja el a rá nehezedő hatalmas forgalmat. A megnyitóra a botrányos közlekedés miatt a két legnagyobb küldöttség, az amerikai és a szovjet késve érkezett meg. Az olimpia alatt végig közlekedési káosz uralkodott, a nézők folyamatosan elkéstek a versenyekről, mert vagy dugóban álltak, vagy az idevezényelt buszsofőrök egyszerűen eltévedtek.
Az olimpia legnagyobb sztárja a hazaiak gyorskorcsolyázója, Eric Heiden volt. A 21 éves egyetemistának négy évvel korábban egy hetedik volt a legjobb helyezése, 1977-ben azonban általános elképedést kiváltva összetett világbajnok lett. Ezt még kétszer megismételte és toronymagas esélyesként érkezett Lake Placidbe. Arról azonban ő sem volt meggyőződve, hogy mind az öt számot megnyeri. Az utolsó távon, tízezer méteren aztán világrekorddal tette teljessé kivételes teljesítményét. Heiden lett az első férfi, aki öt aranyig jutott a téli olimpiákon és az első az egész olimpiai mozgalomban, aki öt egyéni győzelmet tudott aratni egy olimpián (az 1972-ben hétszeres bajnok Mark Spitz ugyanis három sikerét váltó tagjaként érte el).
Lake Placid-ban egyetlen botrányos történet borzolta a kedélyeket és annak épp két magyar sportoló (vagyis a teljes magyar küldöttség) látta a kárát. A jégtáncban a kűr előtt a Natalija Linicsuk, Gyennagyij Karponoszov kettős állt az élen a Regőczy Krisztina, Sallay András magyar páros előtt. Regőczyék azonban nagyobb átéléssel, szebben adták elő kűrjüket, az amerikai közönség győztesként ünnepelte őket. A bírók azonban máshogyan döntöttek. Négyen Linicsukékat, négyen Regőczyéket látták jobbnak, a brit bíró nem tudott különbséget tenni közöttük. Így az összesített helyezések döntöttek, 13:14 arányban a szovjetek javára, mivel a szovjet pontozónál a magyarok csak a harmadikok voltak. Később azonban kiderült, valójában minden a brit pontozón múlt, ő ugyanis a szovjeteknek kedvező háttéralkut kötött, hogy a feltörekvő, 1984-ben aztán aranyérmes Torvill, Dean párosnak egyengesse az útját. Szerény vigasz Regőczyéknek, hogy az olimpiát követő dortmundi világbajnokságon már felállhattak a dobogó legfelső fokára.
Hatalmas meglepetésre a csupa egyetemistából álló amerikai hokiválogatott letaszította trónjáról a szovjet csapatot. 1956 és 1992 között csupán kétszer nem a szbornaja nyerte a tornát, és mindkétszer az Egyesült Államok okozott meglepetést hazai pályán (húsz évvel korábban Squaw Valley-ban is sikerült ez). A szovjetek a csoportjukban hibátlanok voltak, az amerikaiak ellenben döntetlent játszottak a svédekkel. Az elődöntőben a nézők hihetetlen drámának lehettek a szemtanúi: a szovjetek háromszor is vezettek, az USA mindannyiszor egyenlített, majd a végén Mike Eruzione megszerezte a győztes gólt. A hihetetlen mérkőzésről „Csoda a jégen” címmel film is készült, az orosz sajtó viszont a meccs másnapján egy sort sem írt a vereségről…
A fináléban is remekeltek a lelkes tengerentúliak, 4:2-re verték a finneket. „Hisznek a csodákban?” – kérdezte az ABC kommentátora, Al Michaels, majd maga így adta meg a választ: „Igeeeen!” A világpolitikai helyzet (Afganisztán szovjet megszállása) miatt a korongozók diadala egy átlag amerikai polgár számára még Heiden parádéjánál is többet ért.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
