Az most már történelmi tény, hogy a marxista-leninista eszme által megszületett tervgazdaság 70 év kísérletezgetés után kimúlt, már hogyne múlt volna ki, amikor egy fikció szülte „szocialista embertípus” volt a premisszája. Micsoda hülyeség, hogy mindenki adjon képességei szerint és mindenki vegyen szükségletei szerint a képzeletbeli nagy kalapból, miközben az Ember egy önző állat. Viszont 70 évet azért mégiscsak kihúzott, és ki tudja, ha nincs hidegháború, tán még mindig húzná.
Legyünk igazságosak! Gorbacsov nem egy lángész, pedig a mainstream média azt csinált belőle. A világ nem lenne ilyen katasztrofális helyzetben, ha a hajdan volt Szovjet Uniónak lett volna néhány okos lépése a 80-as években. Lássuk csak: 1) Felhagy az ideológiai terjeszkedéssel és nem megy bele az Afganisztáni háborúba. 2) Az „ideiglenesen” kelet-európai országokban tartott csapatait haza vitte volna, és hagyta volna, hogy boldoguljanak, ahogy tudnak. 3) Nem dől be Reagan elnök „csillagháborús” kezdeményezésének és belátja, hogy 10.000 nukleáris robbanófej birtokában az USA sose fogja megtámadni. 4) Anyagilag nem támogatja a harmadik világ antiimperialista mozgalmait. 5) Vasmarokkal egybefogja tagköztársaságait és természeti kincseiből és csökkentett fegyverkezéséből származó gazdasági erőt a nép életszínvonalának emelésére használja fel. – Csak hát a történelem másképp alakult. Így viszont mindenki számára kiderült, hogy az igazi zsákutca a …… na mi?
Az emberi önzésre épített kapitalizmus, ugyanis (történelmi mércével mérve) percek alatt itt múlik ki a szemünk előtt. – Hogy ebből a magyar politikusok nem vesznek észre semmit, istenem, el vannak foglalva minden idők legjobban megszervezett lopásával.
A marxista gazdaságot belső ellentmondása vitte a sírba, aminek a marxizmus szerint éppen, hogy a kapitalizmust kellett volna eltemetni. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a szabadpiaci versenyre épített, zabolátlan kapitalizmust az emberi kapzsiság nyuvasztotta ki, amire bőven volt bizonyíték már az agonizálás előtt, és most, alatta is. De végső fokon az igazi ok a szabadpiac ideológiájának perverz hamissága volt, ami ellenkezett az emberi alaptermészettel.
Az amerikaiak természetesen éjjel nappal hirdették a szabadpiac mindenhatóságát, hiszen hatalmas hasznot hozott nekik, csakúgy, mint a demokráciát. Ők szabadon kereskedtek – mások kárára; szanaszét terjesztették a demokráciát, amikor szükségük volt valahol egy bábkormányra, de nem vetették meg a diktatúrát se, sőt aktívan elősegítették, ha hasznuk volt belőle. A „hivatalos” amerikai propaganda szerint a szabadpiac és a demokrácia minden ember alapvető vágya, és éppen ezért ha lehetőség van rá, az összes társadalom automatikusan ráhangolja magát (az persze sehol se volt olvasható, hogy már a görögök is tudták, a demokrácia veti meg az oligarchiák ágyát). Ezt az alapelvet mindenki átvette. Pedig mind a szabadpiac, mind a demokratikus elrendezés az emberiség (nem létező) moralitására épül, amit időnként megakaszt egy-egy ferde ideológia, de ha azt eltávolítjuk az útjából, akkor minden szép lesz és jó.
Hogy is van ez? A piacgazdaság ideológiája szerint a piac mindent megold önmagától. Ugyanis azt állítja magáról, hogy szabadpiaci körülmények között az emberek legyártják, eladják és megveszik azt, amit érdekeik összehangoltságából adódik, fenntartva egy tökéletes egyensúlyt. Az emberek a szükségleteiknek megfelelően vásárolnak, a gyártók és szolgáltatók pedig igazodnak ezekhez a szükségletekhez.
A másik feltételezés, hogy a munkaadók a munkavállalóknak annyi bért fizetnek, amennyit a munkájuk ér, mert különben a dolgozók egy másik munkaadóhoz mennek dolgozni, aki majd megadja az érték előállításáért járó a bért.
A vállalkozók és a vezetők (újabban menedzserek) anyagilag olyan megbecsülésben részesülnek, ami összhangban van a társadalmi érdekhez való hozzájárulásukkal, mert ellenkező esetben tönkremennek vagy elveszítik megbízatásukat.
Persze az utolsó két bekezdés olvasása közben már mosolygunk a bajuszunk alatt, mert pont az ellenkezőjéről vagyunk meggyőződve. [60 milliárd forint évi vesztességet felhalmozó vállalat vezérigazgatója 60 millió forint prémiumot kap év végén. Indoklás, „a deficit lehetett volna akár 90 milliárd is.] Ellenkezőleg, úgy gondoljuk, hogy a piacgazdaságot meg kell regulázni, szabályokat kell felállítani (amíg nem késő). Mert a valós világ egy kicsit másképp működik, mint a kapitalista elmélet.
Most, hogy gyűlnek a viharfelhők, éppen az a bosszantó, hogy úgy 85 évvel ezelőtt már megtanulhatták volna, illetve meg is tanulták. A Nagy Gazdasági Világváltság után F.D.R. „New Deal-jének” lényege éppen hogy a piac megszabályozása volt az alapja, amit 1976-tól kezdve szép csendben, lépésről-lépésre megszüntetett Reagan, Clinton és Bush. A stratégia világos volt és egyértelmű. A kiindulási pont az amerikai társadalom több évtizedes sikeres lebutítása volt, ami után az oligarchák által birtokolt média azt etetett be nekik, amit akart. A következő lépés az eredeti siker alapjait képező protestáns etika lenullázása volt, ami után jöhetett a nép rászoktatása a hitelből élésre. Eközben ügyeltek arra, hogy a tömegek ne vegyék észre, hogy a szabadpiac mögött törvényessé vált a spekuláció, svindlizés, rászedés és megdumálás, bennfentes információk felhasználása, üzérkedés és közvetlen pénzügyi bűnözés.
Nem kell tehát csodálkoznunk, hogy megérkeztünk ahhoz a ponthoz, ahol a szabadpiac megsemmisíti a hitelpiacot és eltünteti a szorgalmasan összegyűjtött értékeket (nem egy esetben egy egész élet megtakarítását). És minderre hogyan reagálnak a gazdasági főideológusok? Előre nem kiszámítható isteni akarat, a nagy számok adta statisztikai lehetőség, megbocsátható emberi tévedések. A legegyszerűbb magyarázattal annak idején Bush elnök állt elő: „Túl sok házat építettek”.
Arról egy árva szó se esik, hogy a FED 1 %-ra csökkentette az irányadó kamatlábat. Elképesztő olcsóvá vált a hitel. Akkoriban Bush azzal hencegett, hogy „minden amerikainak saját házat!” Amihez a pénzintézetek ontották a hitelt, fedezetként elfogadva azokat a jelzálogokat, amik mögött az egekig felvert áru ingatlanok álltak. Az embereket pedig lasszóval fogták, hogy házvásárláshoz vegyenek fel hitelt. Hogy miből fogják fizetni a részleteket, az senkit se érdekelt. A brókerek megkapták a jutalékot, a pénzintézet pedig eladták a tartozásokat némi kozmetikázás után.
Na ekkor az irányadó kamatot egy csapásra felemelték 6 %-ra, aminek következtében a törlesztő részletek megugrottak. Egyesek már nem voltak képesek fizetni, tehát eladták azt a házat, amin kb. annyi adósság volt, amennyit kaptak érte. Ezek jártak a legjobban. A szabadpiac pedig remekül működött. Emelkedett a kínálat, csökkent az ár. Egyesek részére nyilvánvalóvá vált, hogy a házuk kevesebbet ér, mint amennyivel tartoznak rá. Ezek egyszerűen kiköltöztek a házból, sorsukra hagyva. Egyre több lett az eladó ház, egyre lejjebb ment az ingatlanok ára.
Mindeközben a kölcsönt folyósító pénzintézetnek elfogyott a pénze (amit maga is kölcsönbe vett fel), de birtokába jutott több száz, eladhatatlan háznak. A hitelpiac felett fekete felhők kezdtek gyülekezni, ami kezdett átterjedni más területekre is. Fokozódott a munkanélküliség, ami egyre több család törlesztési készségét szüntette be. Lépésről-lépésre kiderült, hogy a hitelintézetek és bankok birtokában lévő értékpapírok (amik mögött alig volt érték) eladhatatlanok, jóformán nem érnek semmit, amire a részvényeik ára 3-4 százalékra zuhant.
Végül akkora lett a szar, hogy a gazdag országok központi bankjai ontották magukból a dollár százmilliárdokat, csakhogy megmentsék, ami még megmenthető. Az amerikai lakosságnak kb. 3,5 trillió dollár (3.500.000.000.000) betétje volt amerikai bankokban, ami mögött mindössze 2 % kp. fedezet van. Ha minden amerikai ki akarta volna venni pénzét a bankból, 100 ember közül csak az első kettőnek sikerült volna. Néhányan ki akarták venni a pénzüket, de a többség elhitte a mainstream médiák által öntött propagandát, hogy nincs semmi baj, a legokosabb most nem csinálni semmit, azaz nem eladni részvényt és nem kivenni a pénzt a bankból.
A kapitalista elmélet és a realitás között az a különbség, hogy az emberek nem úgy viselkednek, ahogy elvárják tőlük, ragaszkodnak a vélt vagy valós érdekeikhez, amit a szabadpiac nem tud se kiszámolni, se kompenzálni, és persze nem is akar. Éppen ezért a szabadpiacot nem szabad szabadjára hagyni, meg kell szabályozni, bár – úgy vélem – hogy ezzel már elkéstek.
Antalffy Tibor
Forrás: http://www.antalffy-tibor.hu/?p=17214
Forrás:emberiseg.hu
Tovább a cikkre »
