A piac egyik nagy szereplőjétől származik a fertőzött tojás

A piac egyik nagy szereplőjétől származik a fertőzött tojás

Magyarország második legnagyobb tojástermelő cégétől származnak a fipronillal szennyezett tojások. Nem biztos, hogy a vállalkozás hibázott, ártatlan áldozata is lehet az ügynek, amennyiben a holland cég által hamisított szereket használta az üzemében.

A Vitaleggs Kft. tojóüzeméből származnak a fipronillal szennyezett tojások – tudta meg a Magyar Nemzet. Lapunk már kedden eljutott a Jász-Nagykun-Szolnok megyei céghez, mivel azonban a tojások azonosítóján szereplő számsor esetében egy karakter nem stimmelt megkerestük a céget.

Felhívtuk a vállalkozást, ahol nem akartak nyilatkozni, mondván, nincs bent a cég vezetője, de azt ígérték, hogy majd beszélhetünk vele. A telefont azonban reggel óta nem veszik fel a mezőhéki üzemben.

http://mno.hu/

Megkerestük a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) is, mert tisztázni szerettük volna, hogy a hivatal által hétfőn közreadott, fipronillal fertőzött tojások számsora (3HU1503T03/4) takarhatja-e a lapunk által megtalált cég által gyártott hasonló, 3HU153T03/5 kódszámú tojásait. (A T betű előtti számjegy jelzi az állategészségügyi kerületet. A Nébih 03-as kódot adott meg, míg a cég a 3-as kódon fut). A Nébih azt írta válaszában, hogy „az állat-egészségügyi kerületre vonatkozó „03” kódrészlet egyenértékű a nyilvántartásban szereplő „3”-assal. Hozzátették, hogy a „/”-jel utáni szám a konkrét ólra vonatkozik. A két számjegy között tehát nincs különbség, vagyis a lapunk által megtalált cégtől, a Vitaleggstől származik a szennyezett tétel. – Mindazonáltal szeretnénk felhívni a figyelmét, hogy a szakemberek jelenleg is vizsgálják, a telepen követettek-e el szabálytalanságot, vagy esetlegesen a szerhamisítási ügy jóhiszemű áldozataivá váltak – közölte a hivatal.

Hírdetés

A tojásszennyezéses botrány Hollandiából indult, miután egy ottani cég két növényi alapú termékbe, a DEGA–16-ba, valamint a Copper Boost elnevezésű készítménybe kevertek illegálisan fipronilt. Ezt növényvédő szerekben, valamint állatgyógyászati készítményekben alkalmazzák hatóanyagként, rovarok és atkák ellen hatásos. A baromfitartó telepeken e hamisított készítményeket használták, így szennyeződhettek az itt termelt tojások. Elképzelhető, hogy a magyar cég ezeket a szereket, a hamisított szereket használta az üzemben, így tudta nélkül fertőződtek meg a tojások. A Vitaleggs Kft. egyébként Magyarország második legnagyobb tojástermelő cége, miután a kapacitása napi 200 ezer darab tojás. Tavaly a cégnek 1,4 milliárd forint volt az értékesítésből származó bevétele, az adózott eredménye azonban csak 4,1 millió forint volt.

http://mno.hu/

Ahogy lapunk kedden beszámolt róla, nem egyszerű a Nébih honlapján beazonosítani a tojásokat, holott éppen tíz évvel ezelőtt vezették be az Európai Unióban a tojásokra vonatkozó jelölés jelenlegi formáját annak érdekében, hogy a fogyasztókat védjék.

Nagy gond ugyanakkor, hogy hiába van egyedi azonosítója minden egyes termelőnek, a vevő így sem tudja kideríteni, honnan kerül az asztalára a boltban vásárolt termék. Már eleve nehezen találhatóak meg ezek az adatok a Nébih honlapján, a tojás szóra keresve nincs eredmény, hiszen a kevésbé logikus tojó szóra keresve dobja ki a rendszer a „Nyilvántartott tojótyúk-tartó telepek” adatbázisát, ahol a tojások azonosítója alapján meg lehet találni a termelőt. Azonban ezt követően sem lett könnyebb a fogyasztó dolga, mert a Nébih által megadott szennyezett tojáskód egyáltalán nem szerepelt az adatbázisban, csupán egy hozzá hasonló számsor. Azt is megkérdeztük a hivataltól, hogy mi értelme van így egy ilyen adatbázisnak. A Nébih szerint „az elsődleges cél, hogy a kereskedők és a vásárlók is egyértelműen be tudják azonosítani, hogy került-e hozzájuk az érintett tételből, ezért honlapunkon a konkrét tojáson szereplő kódot tüntettük fel”.

A tojás számozással kapcsolatos problémákról itt olvashat bővebben.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »