Kettős győzelem a Graz ellen (BL), komoly csata az Olimpiakosz (BL) és az Arkas Izmir (CEV-kupa) ellen. A komáromi férfi röplabdázás történelmet írt Szlovákiában. Az egyesület első európai kupaszereplése kapcsán beszélgettünk a tanulságokról Ferencz László klubelnökkel.
Mondhatjuk, hogy belevágtak a teljesen ismeretlenbe, amikor az előző szezon végén bejelentkeztek az európai kupákba, akár magukat a sorozatokat, akár a járványt nézzük. Utólag sem bánták meg a döntésüket semmilyen szempontból?
Május végéig kellett beadni a jelentkezést a Bajnokok Ligájába. Négy dolgot kellett mérlegelnünk. Az első kérdés az anyagi része volt, abszolút nem tudtuk, mibe fog ez kerülni, tanácsot sem tudott senki adni, mivel a legmagasabb szinten még nem indult szlovákiai csapat. A számolgatáskor abból indultunk ki, hogy lesz egy mérkőzés itthon és egy idegenbeli visszavágó, esetleg maximálisan még egy párharc, ha sikerül továbbjutnunk. De akkor, májusban még az extraliga új szezonjával kapcsolatban sem tudtuk, hogy biztosítható-e a költségvetés, nem még a BL-ben. Így ebből a szempontból ez egy merész lépés volt részünkről.
S mi volt a további három kérdéskör?
A másik dolog az volt, hogy ha már kilépünk a nemzetközi porondra, akkor valamilyen szintet képviseljünk. A tavalyi csapat szinte teljes egészében együttmaradt, ez nem egy frissen összerakott, emberi oldalukról ismeretlen társaság. Bíztunk benne, hogy ez a minőség, amit produkálunk, nem fog ránk szégyent hozni európai szinten sem, így ezt is kipipáltuk. A harmadik dolog a járvány volt, amit viszont rövidre zártunk, mivel akkor senki nem tudott semmit arról, mi lesz ezen a téren októberben-novemberben. A negyedik pedig egy elvi kérdés, szerettük volna megajándékozni a közönségünket színvonalas röplabdacsatákkal. Sajnos a komáromi sportcsarnok paraméterei nagyon messze vannak azoktól, amiket az európai szövetség megkövetel. Mérlegeltük, ér-e ez nekünk annyit, hogy Nyitrára menjünk, ami azért hendikep. De azt mondtuk, a céljaink ezt felülírják és belevágtunk.
Végül nagyon jól sült el a kaland, két BL-es (Graz, Olimpiakosz) és egy CEV-kupás (Arkas Izmir) párharcot játszhattak. Milyen volt a visszhangja a szereplésnek röplabdaberkekben?
A hazai szövetség új vezetése, Rojko elnök úrral az élén mindig pozitívan nyilatkozott korábban is a komáromi klubról és szimpatizált velünk. Mivel mi egész Szlovákiát képviseltük, és a szerepléssel egyben pontokat is gyűjtöttünk az országnak – ami a későbbi kupameccsek besorolásánál jól jöhet a hazai kluboknak –, a szövetség anyagilag is hozzájárult a részvételünkhöz. Őszintén szorítottak nekünk, az egész vezetőség ott volt a nyitrai meccseinken. A teljes röplabdasportban rezonált a részvételünk, de más klubok részéről azért különösebb vállveregetés nem volt. A nyitrai rendezők maximálisan segítettek, a szerviz olyan volt, mint egy válogatott mérkőzésen.
És ha az eredményeket is hozzávesszük, egyértelműen pozitív az összkép?
Igen. Nagy tanulság volt, nagy tapasztalat, óriási reklám a klubnak, a városnak, az egyetemnek, a régiónak. Az a feladatunk, hogy ezt működtessük, még jobban megalapozzuk a klub anyagi hátterét, hogy nagyobb nyugalom lehessen, ne kelljen évről évre összekalapozni a szükséges összeget. S persze az sem lényegtelen, hogy sok olyan média foglalkozott velünk, amely korábban nem.
A görög és a török rivális részéről mit tapasztaltak? Ezek sokkal nagyobb egyesületek a komárominál, összehasonlíthatatlan anyagi bázissal.
Ők abszolút profik. Az Olimpiakosz 30-szoros bajnok abban a ligában, ahol nagyon sok külföldi játszik, és ahol rohamosan fejlődik a röplabda, de teljesen korrektek, barátságosak voltak. Az első, elveszített szett és a második, 40:38-as játszma után már egészen komolyan vettek minket játékban is. Athénban is mindent biztosítottak, még rendőri kíséretet is a buszunknak, mert azért ott vannak vérmesebb szurkolók. A törökök játékban és háttérben is még erősebbek. Az Arkas az ország egyik legnagyobb, tengeri konténerek forgalmazásával foglalkozó vállalata. A csarnokukban szálláshelyek is vannak, jóformán papucsban sétálnak le a játékosok az edzésre. Ott is nagyon barátságosan fogadtak. A szervezés pedig mindkét esetben csúcs volt. A költésgvetésük a mienk 10-15-szöröse, ennek megfelelően a játékoskereteik is lényegében nemzetközi válogatottak, míg mi csak szlovákiai játékosokkal, köztük négy saját nevelésű fiatallal álltunk ki, ami órási teljesítmény.
Mi volt a legváratlanabb, talán legmeghökkentőbb feltétel, előírás, amivel a szervezés terén találkoztak?
Ettől kicsit tartottunk, tudnillik velem együtt csak egy öttagú stáb készítette elő a meccseket. Csak hogy képben legyünk, egy válogatott találkozón ennél háromszor többen dolgoznak. A nyitraiak ugyanakkor segítettek, amiben tudtak. Egyrészt adminisztratív jellegű teendők voltak, a játékosoknak antidopping-igazolástól kezdve nyakba akasztható belépőkártyákig sok minden kellett, az akkreditációkat a CEV-vel kellett lekommunikálni. Az egyik bíró Izraelből, a másik Lengyelországból repült Bécsbe, értük el kellett menni. A nyitrai csarnokban két nappal a meccs előtt volt szükséges az előírásoknak megfelelően mindent előkészíteni, ezen 8-10 srác reggeltől másnap hajnalig dolgozott. Az ellenfelekről szintén mi gondoskodtunk, a repülőről való leszállásuktól kezdve. A görögök például három oldalon leadták, melyik étkezéshez mit kérnek, milyen gyümölcsöket, milyen húst, hány gluténmentes adagot… Ezt nekünk Nyitrán biztosítani kellett, ugyanúgy az osztrákoknak és a törököknek is. Igaz, ez a dolog a reciprocitás elve szerint működik, kint is biztosították ezt nekünk. Az már a mi pechünk, hogy az ő szakmai stábjuk jóval több emberből áll. Minden klubnak be kell biztosítani a nemzetközi tévés szignált is, a három hazai közvetítésért így közel 20 ezer eurót kellett fizetnünk. Amiből kis bevételünk volt, az a LED-eken futó reklám.
De vélhetően az összmérleg anyagi szempontból nem túl kedvező…
Még folyamatban van a kiértékelés, az, hogy mennyibe került nekünk az első, a második és a harmadik párharc. Én már akkor nagyon-nagyon boldog leszek, ha nem lesz túl nagy a veszteségünk.
Az európai szereplés lezárultával már „csak” a hazai extraligára és Szlovák Kupára kell koncentrálni. Nem tartanak picit attól, hogy megcsappan a játékosok motivációja?
Nem hinném, hogy ez megtörténne. A BL rögtön egy bajnoki után kezdődött, amikor még nem voltak „bejátszva” a fiúk. Akkor azt szerettük volna, hogy egy hónappal később rajtoljon a sorozat, de most, hogy kezd megint megállni az élet, örülünk neki, hogy már túl vagyunk rajta. Két meccsből hat lett, ezt már senki el nem veszi tőlünk, hogy történelmet írva a komáromi lett az első csapat, amelyik Szlovákiából a BL-ben szerepelt. A városban is a csapatsportokban minden idők legnagyobb sikerét értük el. A csapat ezeknek az utazásoknak is köszönhetően annyira összekovácsolódott, hogy abszolút nem félünk attól, hogy ne akarnának a bajnokságban is bizonyítani. Jó példa erre a Szlovák Kupa negyeddöntőjének pozsonyi meccse, amikor nem volt liberónk, ami talán a legfontosabb poszt a röplabdában, és Ogurčák sem játszhatott. A VKP mindent erre a meccsre tett fel, mert nem megy nekik a bajnokságban. Mégis volt a csapatban egy olyan tartás, hogy 2-3 kimaradt meccslabda ellenére is hozták hátrányból a negyedik szettet, amivel biztossá vált a továbbjutásunk. Azaz már a négy között vagyunk, és az újabb bajnoki cím, vagy legalábbis az abszolút élmezőny is benne van a csapatban. A pénz nyugalmat, tervezhetőséget ad, de ennél több kell ahhoz, hogy valaki a legjobb tudjon lenni.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
