A penicillint Alexander Fleming fedezte fel, sokak szerint a véletlennek köszönhetően. A véletlen hatását semmiképpen nem vonnám kétségbe, ám szerintem a felfedező zsenialitásáról sem szabad megfeledkeznünk. 1928 szeptemberében történt, meglátta, észrevette, amire legtöbben talán fel sem figyeltek volna.
Alexander Fleming szeptember elején tért vissza laboratóriumába egy hónapos szabadságáról. Munkahelyén baktériumokat vizsgált, és még mielőtt elment volna a szabadságára, Petri-csészékben kinn felejtett az asztalon baktérium-tenyészeteket. Az egyik tenyészet a szabadságolás ideje alatt bepenészedett. Eddig ezek lettek volna a véletlen hatásai. A zsenialitás szerintem abban rejlik, hogy észrevette és jelentőséget tulajdonított annak, hogy a penészedés körül nem nőttek a baktériumok telepei. Valamiért a penészgomba megakadályozta a baktériumok szaporodását.
Véletlenszerű megfigyelését még ugyanabban a hónapban megismételte ellenőrzött körülmények között, ugyanazt az eredményt kapta. Még egy fontos megfigyelése is volt, mégpedig az, hogy a penészgomba csak egyes baktériumok tenyészeteit gátolta, másokét nem. A penészgomba a Penicillium nemzetségbe tartozott, a gomba kivonatát erről nevezte el penicillinnek.
A penicillin gyártása
Kezdetben kételkedtek, hogy lehetséges-e egyáltalán számottevő, hatásos mennyiségben gyógykészítményt gyártani a penészgombák kivonatából. Sehogy sem sikerült kellő koncentrációt elérni a vérben, és gyorsan ki is ürült a vizelettel. Az első beteg esetében még nem állt rendelkezésre annyi tisztított penicillin, hogy az antibiotikum-kúrát végig tudják vinni, a kezdeti javulás ellenére a beteg belehalt a fertőzésbe. Az eredményesen használható penicillinkészítmények előállításában úttörő munkát végzett többek mellett Howard Florey és Ernst Chain, akikkel megosztva 1945-ben Fleming Nobel-díjat kapott.
A második világháború vége felé sikerült a tömegtermelést beindítani, a briteknek kevesebb sikerrel, az amerikaiak viszont megoldották a gomba erjesztésének kihívásait. Legelőször az amerikai katonák juthattak hozzá, ám hamarosan a civil lakosság körében is terjesztették. A penicillin sokkal hatékonyabb gyógyszer volt az addig ismert egyéb mikróbaellenes szerrel összehasonlítva. A penicillin hatalmas áttörést hozott a fertőzések kezelésében.
Érdekes adalék a történethez, hogy Fleming sosem szabadalmaztatta a penicillint, híres munkatársa, Henry Dale azt mondta, nem lenne etikus. A penicillin tömegtermelését megoldó amerikai Andrew Jackson Moyer viszont szabadalmaztatta a módszerét…
A penicillinnek azóta számtalan változatát előállították, egyesek ezek közül manapság állatgyógyászati felhasználásban maradtak meg, másokat viszont mind a mai napig alkalmaznak a humán egészségügyben.
Ezek között különbség van abban, hogy szájon át adhatóak vagy vénásan, milyen szöveti koncentrációt tudnak elérni, mennyire szűk vagy tág a baktériumoknak a sora, amelyek ellen hatásosan bevethetőek. A ’60-as, ’70-es évekre már rendelkezésünkre állt sokféle gombának az antibiotikus, azaz baktériumellenes terméke. Ilyen gyógyszercsoport például a cefalosporinok.
A cefalosporinok és a penicillinszármazékok is a béta-laktám típusú antibiotikumok közé tartoznak. A béta-laktám gyűrű egy szerves kémiai egység neve, ezeknek az antibiotikumoknak a baktériumellenes hatása ezen múlik. A baktériumok védekezni is tudnak az antibiotikumok ellen, ennek egyik módja éppen a béta-laktám egységet támadja meg.
A rezisztencia
Az antibiotikumok alkalmazásának fontos mellékhatása éppen az, hogy indukálja olyan törzsek felszaporodását, amelyek már ellenállóak lesznek a szerrel szemben, vagyis rezisztencia alakul ki. A béta-laktámok a baktériumok sejtfalát alkotó cukoregységekból álló peptidoglikánok összekapcsolódását akadályozzák. Ennek legalább két következménye van a baktériumok számára. Egyrészt az, hogy folyamatosan selejt sejtfal-alkotóelemek készülnek, ami nagy energiaráfordításra készteti a baktériumot, hogy az alkotóelemeket lebontsa és újra felépítse. Ettől kimerülnek, elpusztulnak. Másrészt a peptidoglikán folyamatos építése-lebontása jelzést is jelent a baktérium számára, hogy termeljen olyan enzimet, ami hasítja, tönkreteszi a béta-laktám típusú szereket. Egyes enzimvariánsok lassabban, mások gyorsabban dolgoznak. Azok a baktériumok, amelyekben gyors enzim képződik, sikeresebben veszik fel a harcot az antibiotikummal szemben, és túlélik a kezelést. Belőlük épül fel a rezisztens csapat.
A rezisztencia jelensége mutatja, mennyire kell vigyáznunk a hatékony antibiotikumainkra. Egyes baktériumok azonban egyáltalán nem alakítanak ki rezisztenciát a béta-laktám típusú antibiotikumok ellen. Ilyen például a Streptococcus pyogenes. Mandulagyulladást, torokgyulladást okoz, majd kezeletlenül reumás lázhoz vezethet, amikor is a szívbillentyűk károsodnak visszafordíthatatlanul. Penicillinnel mind a mai napig időben gyógyítható.
Szifilisz kezelésében is támaszkodhatunk a penicillinre. A származékai elsőként választandók számos felső légúti bakteriális fertőzésben, bőrfertőzésben, középfülgyulladásban például. Fleming eredeti baktériuma, a Staphylococcus aureusok között viszont megtaláljuk az egyik legveszedelmesebb baktériumtörzset, ami lényegében mindenféle antibiotikummal szemben ellenálló lett.
Becsüljük meg, hogy rendelkezünk fegyverrel a mikróbák ellen. Ha szükséges, használjuk, válasszuk ki a legmegfelelőbb hatásspektrumú készítményt. Ez az orvos felelőssége. És mindenképpen szedjük be a teljes adagot, akkor is, ha már lényegesen javultak a tüneteink. Ez pedig a beteg felelőssége.
Megjelent a Magyar7 2022/38.számában.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
