Furcsa jelenségre lettem figyelmes mostanában. Tv-ben, rádióban megszólaltatott emberek, vetélkedők résztvevői, riportalanyok a párkapcsolatukra való rákérdezés során szinte kivétel nélkül azt mondják, hogy a „párom”. Nem feleségem, férjem, kedvesem, szerelmem, menyasszonyom, vőlegényem (esetleg jegyesem), hanem „párom”. Mint a madaraknál!
Úgy látszik, mint ha a társuk, a társas kapcsolat labilitását, lényegtelenségét is jelezné ez a megfogalmazás. Mint ha szégyen lenne azt mondani, hogy férjem, feleségem. Talán ennyire kevesen élnének hivatalos házasságban? Vagy csak valami újabb mánia ez?
Elgondolkoztatott, miért lettek a társas kapcsolatok ennyire gyengék, labilisak? Miért nem képesek tűrni, alkalmazkodni az emberek? Megfigyeltem, hogy a lazulás, az elválás felé sodródás egészen apró dolgokban kezdődik el.
Lényegtelen apróságnak tűnik, amikor egyre kevésbé figyelünk a házastársunkra. Amikor egy-egy film, sportmérkőzés kezd fontosabb lenni, mint a feleségünkkel, férjünkkel való beszélgetés. Eleinte még azzal áltatjuk magunkat, hogy együtt nézzük a filmet (meccset), s észre sem vesszük, hogy már jobban leköt a látott cselekmény, mint az, hogy összebújva együtt nézzük (esetleg egy-két szóval kommentáljuk). Már az sem érdekel, ha a másik közben hosszabb időre kimegy a szobából, vagy mással kezd el foglalkozni, mert őt a TV, film nem is érdekli igazából. Csak a mi kedvünkért ült le nézni.
Aztán már szinte minden fontosabbá válik, mint a házastársunkkal való foglalkozás, beszélgetés, babusgatás. Több válást vagy válás felé tartó házasságot is ismerek, ahol igazából nem is tudják megmondani, mi a bajuk egymással,… s ekkor mondják azt: elhidegültünk.
Na, de miért is következett ez be? Gondoljunk csak vissza. Amikor elkezdtünk udvarolni egymásnak, akkor is az éppen vetített krimi vagy romantikus film volt a fontosabb? Mennyit töltöttünk az egymással való beszélgetéssel, simogatással, becézgetéssel?
Ha ezt végig gondoljuk, s elkezdünk változtatni kialakult rossz szokásunkon, s ha a feleségünk/férjünk valamit elkezd mondani nekünk, lehalkítjuk (sőt el is zárjuk) a TV-t, letesszük a kezünkben lévő dolgot, amivel épp foglalkozunk, abbahagyjuk a játékot, chatelést, és megölelve, megsimogatva a másikra figyelünk, változni fog bennünk is a másik iránti érzés, és a kettőnk közötti kapcsolat is. Amikor nem egy esti tv műsor, vagy egyéb foglalatosság lesz az első, hanem a házastársunk iránti érdeklődés, azonnal jó irányba kezd alakulni a kapcsolatunk. Kezd visszatérni a másik iránti mély érzelmünk, s megszűnik az elhidegülés.
Mint láttuk, apróságokkal kezdődik el a házasság megromlása is, és ugyanilyen aprósággal (de komoly kitartással, odaszánással) kezdődhet meg a javulás is. A házasság is olyan, mint a szervezetünk. Ha valamivel mérgezni kezdjük (akár a hanyagságunkkal, figyelmetlenségünkkel), egyre rosszabb állapotba kerül. de ha megszüntetjük a mérgezést, elzárjuk a mérgező forrást, szépen, lassan helyreáll annak egészséges állapota.
Ebből is látszik, hogy házasságunk minősége, értékessége fejben dől el! Elhatározás, akarat kell hozzá, hogy jó legyen. A szerelem érzelmi túlfűtöttsége valójában csak olyan, mint a gyújtó szikra! De a folyamatos égéshez, lángoláshoz „üzemanyag” kell. Vagyis az érzelmi „munícióról” folyamatosan gondoskodnunk kell. Meglepetve fogjuk tapasztalni, hogy ha nem sajnáljuk a jó állapot fenntartásához sem a figyelmünket, sem az erőnket, kitartásunkat, a kezdeti lángoló szerelem nem hogy csökkenni nem fog, hanem folyamatosan növekszik. Ha a társunkban nem a hibákat keressük, hanem a szépséget, erényeket, az jó hatással lesz kapcsolatunk erősítésére.
Ha akkor, amikor eldöntöttük, hogy összekötjük az életünket komolyan gondoltuk a házasságunkat, akkor megéri a befektetett munka, energia. S ahogy erősödik a kapcsolatunk, úgy lesz a „párunkból” édes feleségünk, drága férjünk.
Úgy legyen!
Beküldte: (Czakó István)
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kategória:Jegyzet, Olvasói levél, Publicisztika, Valóság
Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »
