A pápa és az "idősebb testvérek"

A pápa és az "idősebb testvérek"

1920. május 18-án született Karol Wojtyla, a későbbi II. János Pál pápa. A Mazsihisz honlapján születésnapi megemlékezés olvasható a nemrég szentté avatott egyházfőről, aki valóban igyekezett a zsidók és keresztények közötti kapcsolatokat javítani. A zsidó honlap egy, a Vatikán hivatalos honlapján megjelent cikket jelöl meg forrásként, de aki elolvassa az utóbbi, angol nyelvű szöveget, azt tapasztalja, hogy Mazsihiszék bizony alaposan átgyúrták a vatikáni cikket.

Valójában persze nem az átgyúrás a baj. Az sem probléma, hogy kizárólag II. János Pál pápa zsidókkal kapcsolatos megnyilvánulásait méltatja a zsidó honlap, hiszen az említett angol szöveg is a pápa zsidó „gyökereire” koncentrál (az idézőjelbe tett szó az angol nyelvű cikk címében szerepel). Az igazi probléma más; egyes tények elhallgatása, s a félrevezető idézés már megszokott gyakorlata. Kezdjük az előbbivel.

A Mazsihisz lelkesen méltatja, mi mindent tett a pápák közül elsőként a lengyel pápa. Például ő volt az első pápa, aki imádkozott a Siratófalnál. Aztán ezt írja a zsidó honlap:

Ő az első pápa továbbá, aki ellátogat a római Nagy Zsinagógába 1986-ban és ő a pápa akkor is, amikor a Vatikán 1993-ban felveszi a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel.

A két dátum között azért történt ez-az, amiről nem árt megfeledkeznünk. 1991 elején robbant ki az ún. öbölháború, amelyet a Vatikán természetesen nem támogatott. A pápa békés megoldást sürgetett, ezt pedig Izrael megütközéssel fogadta. A cionista államban működő magyar nyelvű lap, az Új Kelet keményen neki is ment a pápának, sőt azzal vádolta az egyházfőt, hogy „közömbössége” antiszemita irányba terelheti a békemozgalmat. „A pápa, a hallgatás bajnoka” című cikk így kezdődik:

Egy héttel a második világháború kitörése előtt XII. Pius pápa könyörögve fordult a világ népeihez: „Semmi sincs elveszve, amíg béke van, de minden elpusztul, ha ez nincs.” Halála után XII. Piusnak nem erre a kijelentésére emlékezett a világ (értsd: a világ zsidó szegmense), hanem arra, hogy mily makacsul hallgatott a hileri (sic!) birodalomban lezajló zsidó Holocaustról.
Hasonló sors fenyegeti most a jelenlegi pápát, II. János-Pált (sic!).
Noha Izrael lakosságát immár hetek óta gyötrik Szádám Husszein rakétatámadásai, melyek alatt tehetetlenül kell lezárt szobákban lesni, milyen kár éri őket, II. János-Pál egyszer sem tudta magát elhatározni arra, hogy egyértelműen elítélje az iraki támadást. A békeangyal szerepét szeretné játszani, ezért jelentette ki, hogy a háború nem old meg politikai problémákat, és hogy részvéttel van „mindkét fél” civil lakossága szenvedései iránt, s e kijelentéseivel sok hívet szerzett magának, még a vele szemben álló főpapok soraiban (sic!), de nem azok között, akik az üres szólamok mögött a tényeket is tekintetbe veszik.
(Új Kelet 1991. február 18., 2. o.)

Látjuk, a szokott panelekből építkezik a szöveg. Gyalázzák egy kicsit XII. Piust (akit a cikk állításával ellentétben halála után világszerte melegen méltattak különböző zsidó vezetők), számon kérik a hivatalban lévő pápán, miért nem áll a cionista rezsim mellé, hiszen politikai konfliktus esetén csak a zsidó fél érdekeit szabadna néznie. Egyszerűen fogalmazva az volt a baj, hogy a pápa békés megoldást sürget, pedig a cionista rezsim a fegyverropogást, a bombarobbanást kedveli.

A cikket továbbolvasva hamar megtudjuk, mi is az alapvető probléma II. János Pál pápával:

A pápa bírálóit főként az bőszítette fel, ahogyan ő Izraelhez viszonyul. Szerintük, amíg a Vatikán megtagadja Izraeltől a diplomáciai elismerést, addig a pápának „semmi joga a közel-keleti békéről nyilatkozni” – írta Furio Colombo, a neves olasz író.
(Uo.)

Egyetlen apró megjegyzés: Furio Colombo nem olasz, hanem olaszországi zsidó író, s ráadásul eléggé baloldali. Nem véletlen tehát, hogy nem rajongott a pápáért.

Az Új Kelet cikke szerint a római zsidókat elkeserítette, hogy az Izrael elleni első támadást nem ítélte el a pápa:

Pedig hát II. János-Pál volt az első olyan pápa, aki a római zsinagógát, Európa legrégibb zsidó imaházát felkereste és híveit üdvözölte. A római zsidók akkor még azt remélték, hogy a katolikus egyház végre letér a 2000 év óta teológiailag alátámasztott antiszemitizmus útjáról, és emberibb kapcsolatokat teremt a zsidósággal.
(Uo.)

Az idézett szövegrész üzenete világos: a II. János Pál pápa vezette egyház még mindig az antiszemitizmus útján jár – 1991-ben! Tehát öt évvel a római zsinagógában tett látogatása után, ahová ezek szerint antiszemitaként tette be a lábát.

A Vatikán 1948 óta valóban következetesen elutasította a diplomáciai kapcsolatok felvételét Izraellel. Ennek azonban alapos okai voltak, amint ez az Új Kelet cikkéből is kiderül:

Azzal, hogy Izráeltől ily makacsul távol tartja magát, a pápa a Vatikán régi Izráel-politikájához ragaszkodik, amit a szentszék szóvivője a következő csavarintos nyilatkozatában szögezte le (sic!): „A szentszék Izráelt ’de facto’ mindig is elismerte, de a ’de jure’ elismerést és a diplomáciai kapcsolatokat három okból kénytelen megtagadni: mert a zsidó államnak nincsenek végleges határai; mert Jeruzsálem és a szenthelyek státusa tisztázatlan; végül pedig, mert megoldatlan a palesztinaiak problémája.”
(Uo.)

A Vatikán álláspontja világos volt, csak az izraeli fél nem akarta megérteni. Két évvel később azonban a Vatikán felvette a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, s a zsidók mindent megbocsátottak a pápának. Persze ezután is voltak néha problémák, például Edith Stein kármelita apáca 1998-as szentté avatása ellen hevesen tiltakoztak a zsidók, mert Edith Stein történetesen zsidónak született. Ekkor tehát fajelméleti alapon támadták a Vatikánt.

Kérdés, miért ismerte el „de jure” a Szentszék 1993-ban Izrael államot. Ne feledjük, ebben az évben írták alá az ún. oslói megállapodást, amely meghatározta a független palesztin állam létrehozásának a menetrendjét. A zsidó állam természetesen megakadályozta, s ma is akadályozza a palesztin állam megalakulását, ezt azonban II. János Pál pápa és a Vatikán 1993-ban nem sejthette. Az oslói folyamat kudarcát felismerve a jelenlegi pápa korrigálta elődje döntését, s egy évvel ezelőtt a Vatikán elismerte a Palesztin Államot. A döntést az izraeli vezetés felháborodva fogadta, s a zsidó állam ellenlépéseket helyezett kilátásba. Kétségtelen, a tavalyi vatikáni döntés nagy lökést adott az Izrael apartheid politikája ellen küzdő mozgalmaknak.

E kitérő után térjünk vissza az Új Kelet 1991-es cikkéhez. Idézem a II. János Pál pápát támadó írás utolsó sorait:

A pápa zsidó bírálói a Vatikán politikai magatartása mögött „mélyen begyökerezett teológiai előítéleteket” látnak. A katolikus egyház tagadja azt a zsidó meggyőződést, hogy a zsidók Isten kiválasztott népe lenne, mert a keresztények Jézus óta maguknak igénylik ezt a kitüntető címet.
Mindez azonban egyre inkább kezdi feszélyezni még a római Kuria leghívebb vazallusait is. /…/
Izrael barátai pedig attól tartanak, hogy a pápa közömbössége antiszemita irányt szabhat a békemozgalomnak, s ennek az áramlatnak II. János-Pál tekintélye ad majd erkölcsi autoritást.
(Uo.)

Azért idéztem ezt az 1991-ben megjelent primitív cikket, hogy a zsidó erkölcstelenség eme mintapéldájának valami nyoma maradjon. Amíg II. János Pál nem ismerte el Izraelt, addig nem volt kóser. Amint megtette a várt gesztusokat, héberék elismerően szóltak róla. Mint most a Mazsihisz honlapja.

A hazai zsidó honlap cikke azonban nemcsak II. János Pál és Izrael kapcsolatát kozmetikázza, hanem meghamisítja a lengyel pápa egyik sokat idézett, fontos kijelentését is. A Mazsihisz honlapján ezt olvassuk:

A zsidók II. János Pál szerint a keresztények idősebb testvérei.

II. János Pál pápa valóban mondott ilyesmit, de nem árt idézni a pápa eredeti, körülmetéletlen mondatát (a szövegkörnyezettel együtt), amely akkor hangzott el, amikor II. János Pál 1986. április 13-án a római zsinagógába látogatott:

A zsidó vallás a mi vallásunk felől nézve nem „kívül”, hanem bizonyos értelemben „belül” van. Tehát olyan kapcsolataink vannak vele, amilyenek egyetlen más vallással sincsenek. Különösen szeretett testvéreink vagytok, és bizonyos értelemben mondhatnánk: idősebb testvéreink vagytok.
(Idézet helye: „Isten ugyanis nem bánja meg kegyelmi adományát és meghívását”. Római dokumentumok XLVII. Budapest, 2016, 20. o.)

Az idézett szövegben II. János Pál pápa mindenki által ismert tényt közöl, a kereszténység ugyanis a zsidóságból nőtt ki, maguk az apostolok, az Újszövetség szerzői, az első keresztények is zsidók voltak. Ami az „idősebb testvérek” megfogalmazást illeti, a pápa egyrészt állítás helyett feltételes módban fogalmaz („mondhatnánk”), másrészt megszorítással él, hiszen meghatározása „bizonyos értelemben” érvényes. Mi a helyes olvasat?

A tisztánlátás érdekében nem árt, ha hiteles forrásra támaszkodunk, hogy a helyes katolikus értelmezést megismerje a hazai zsidóság vezető fóruma is.

Idén tavasszal hazánkban járt Athanasius Schneider püspök, a Kazahsztáni Püspöki Konferencia általános titkára. Schneider püspököt két vékonyka könyve tette világszerte ismertté, mindkét mű magyarul is megjelent. Idei látogatása során a püspök úr terjedelmes interjút is adott, amelyben többek között II. János Pál idézett kijelentését is értelmezte:

Csak az Ószövetség idején élt zsidókat – a prófétákat, Ábrahámot és az Ószövetség szentjeit – lehet idősebb testvéreinknek nevezni. Ők elfogadták Krisztust, ha nem is kifejezetten, de az előképek és a jelképek szintjén mindenképpen, sőt az Újszövetségben ezt olvassuk: „Ábrahám, a ti atyátok ujjongott, hogy láthatja napomat. Látta és örvendezett” (Jn 8,56) De miként nevezhetnénk idősebb testvéreinknek a talmudi zsidókat, akik elutasítják Krisztust, és nem hisznek sem Krisztusban, sem a Szentháromságban? Vajon mire is taníthatnának minket?
(Regnum Eucharisticum. Sümeg, 2016, 65. o.)

Az interjú másik helyén ezt mondja a püspök:

A mai zsidók azon farizeusok talmudista tanítványai, akik elutasították Isten új és örök szövetségét, amelyet az emberi nemmel kötött. Mindazonáltal az Ószövetségben szereplő igaz zsidók – vagyis a próféták, Ábrahám és Mózes – elfogadták Krisztust. Jézus világosan rámutatott erre, és nekünk is világosan fel kell hívnunk a figyelmet erre a különbségre.
(I.m. 64. o.)

Schneider püspök okfejtése egyszerű és világos. Korunk zsidója, a talmudi zsidó, aki elutasítja Krisztust, aki nem hisz a Megváltóban, hogyan lehet idősebb testvér? Csak azok a zsidók lehetnek idősebb testvérek, akik sok száz évvel ezelőtt várták, hirdették a Megváltó eljövetelét. Ők már rég elporladtak, az ígért Messiás eljött, keresztre feszítették, korunk zsidóját, a Jézust és a kereszténységet elutasító zsidóságot tehát csak abban a „bizonyos értelemben” lehet „idősebb testvér”-nek nevezni, ha a mai zsidóság helyett rég elporladt vallási elődeikre, Ábrahámra, a nagy prófétákra gondolunk. Erről beszélt II. János Pál pápa 1986-ban, a római zsinagógában. Kár, hogy harminc év elteltével még mindig nem volt képes megérteni a zsinagóga a pápa üzenetét.

Bistrán Demeter – Kuruc.info


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »