A palmürai csata hőse: a Tigris

A palmürai csata hőse: a Tigris

Többhetes harc után a hétvégén bevette a szíriai hadsereg az Iszlám Állam által korábban megszállt Palmürát. Bassár Aszad nem bízta a véletlenre az offenzívát: kedvenc katonáját, Szuhejl al-Hasszánt, vagyis a Tigrist bízta meg a kormányerők vezetésével.

Közel 400 dzsihadistát likvidált a szír kormánysereg a Palmüráért folytatott harcban – közölte Rámi Abder-Rahmán, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központjának elnöke vasárnap, miután az Aszad-rezsimnek sikerült visszafoglalnia a 2015 májusa óta az Iszlám Állam (IÁ) kezében lévő várost.

A Palmüra visszafoglalásáért indított hadjáratot a kormányerőkkel szövetséges Sivatagi Sólymok is támogatták, de iráni harcosok és a szintén az Aszad-rezsim mellett álló libanoni síita szervezet, a Hezbollah is aktívan részt vesz a hadműveletben. Azonban a kormánypárti erők gerincét a Tigris Alakulatok jelentették, akik heves utcai harcokban szorították ki a dzsihadistákat az ókori városból.

A legfélelmetesebb katona

A Tigris Alakulatot 2013-ban Szuhejl al-Hasszán ezredes – vagyis becenevén a Tigris, arabul: al-Nimr – szervezte meg. A férfi 1970-ben született a latakiai Dzsableh városában, 1991-ben pedig sikeresen végzett a Szíriai Arab Légierő akadémiáján. Innentől mindvégig a hadseregben szolgált, a 2011-ben kezdődő polgárháborúnak így szinte valamennyi csatájában részt vett. 2013-ban pedig új feladatot kapott: szervezzen egy olyan, kifejezetten támadó jellegű egységet, amely alkalmas a lázadók által elfoglalt városok visszavételéhez.

A Hmeimim légibázison (jobbra), ahol a Barátság Érdemrenddel tüntették ki

A férfit nem sokkal később az egész világ megismerhette: az brit Independent újságírója egyenesen a legfélelmetesebb embernek írta le, akivel valaha találkozott, a francia Le Monde 2014-én pedig már azt írta, hogy Hasszán ezredes a harctéri bátorsága miatt valóságos kultikus hős lett Szíriában, aki a jövőben akár Aszad kihívója is lehet az államfői posztért. Múlt év végén pedig megkapta az orosz Barátság Érdemrendet is, amit orosz tisztektől vehetett át a Hmeimim légibázison. De a szíriai vezetés is hálás volt neki: decemberben vezérőrnaggyá nevezték ki – így ő lett a szír hadseregben a legfiatalabb, aki ezt a rangot viseli.

Hírdetés

A Tigris, amint egy falu visszafoglalására oszt parancsokat:

A Tigris egyébként előszeretettel ír verseket: ezeket az összecsapások előtt hangosbemondón szokta az ellenségeinek elszavalni. De gyakran szokott a tisztjeivel is pózolni a fényképeken, amelyeket rendszerint a Facebook-oldalán is közzé tesznek. Kedvenc mondása sem véletlen, ami így hangzik: „Mindenki meghal, de közülük csak kevésre fognak emlékezni.”

Most Palmürát vette be a Tigris

Szír kormánykatona a palmürai romokon a szír zászlóval Fotó: Mikhail Voskresenskiy / Europress/AFP

Palmüra visszafoglalása azonban korántsem bizonyult egyszerű feladatnak: az ókori várost számos hegyi magaslat veszi körül, melyeket az IÁ harcosai tartottak a kezükben. Ezeket külön-külön kellett bevenniük a kormányerőknek, miután az orosz légierő előzetesen végigbombázta az állásaikat. Ezt követően a Tigris Alakulatok a szövetséges Sivatagi Sólymokkal megrohamozták az IÁ fészkeit, majd aknamentesítették a városba vezető utakat. Végül március 27-én bezárult a Palmüra körüli gyűrű: véres utcai harcok árán elűzték a városból a dzsihadistákat. A szíriai hadsereg főparancsnoksága máris közölte: Palmüra bevétele „dominóhatást” fog okozni és a szélsőségesek végső vereségéhez vezet.

Jelenleg a Tigris Alakulatok Palmüra városát aknamentesítik, mivel a robbanó csapdák behálózzák az egész várost, beleértve a lakónegyedeket és a történelmi városmagot is. Az iszlamisták zöme elmenekült, de néhányan még ott bujkálnak. Emellett kiszélesítenék a város körüli hídfőállásokat, ahonnan további támadásokat lehet indítani a dzsihadisták központjai felé, köztük az ostromzár alatt lévő Dajr ez-Zaur vagy az IÁ fővárosának számító Rakka irányába. A Tigris csillaga ott majd még magasabbra emelkedhet.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »