Néhány hete olvasgatom a Férfihangon megjelent írásokat, és nagyon érdekesnek találom mind a cikkeket, mind a hozzászólásokat. Kicsit úgy érzem, mintha eddig lehunyt szemmel jártam volna, és annyira elmerültem a saját életem történéseiben, hogy bizony sok olyan dologról fogalmam sem volt, amelyek akár ezen, akár más, hasonló jellegű oldalon napi rendszerességgel jelen vannak. Arra gondolok például, hogy férfi is lehet áldozat egy bántalmazó kapcsolatban, vagy hogy a mai társadalom és média hogyan tágítja a szakadékot észrevétlenül a nők és férfiak között.
Azt hiszem, azért történhet ez meg, mert sem a nőknek, sem a férfiaknak nem tanítják meg azt, hogy milyen az eredendő férfi és női működés. A férfiak részét nem igazán szeretném érinteni, azt majd a férfiak tudják, a női oldalról szeretnék kicsit többet beszélni. Amit leírok, az a szubjektív nézőpontom, ami egyrészt a saját tapasztalataimon, másrészt azon a lelki – védikus – tudományon alapszik, amit olyanoktól tanultam, akik nálam előrébb járnak az úton.
A nőknek gyerekkoruktól kezdődően valahogyan észrevétlenül adagolják azt, hogy pusztán a nőnek való születés jogán jár nekik a férfiak figyelme, törődése, szeretete. Több fórumhozzászólásban, cikkben olvastam már, hogy „a férfinak az a dolga, hogy a nőt a tenyerén hordozza”. Ezeket természetesen elsősorban nők írják, azonban úgy látom, hogy sok férfi valamiféle rosszul értelmezett lovagiasságból mellé áll ennek a szemléletmódnak, és tovább hizlalja a nők egóját. Pedig nem. Szerintem a férfinak nem az a „dolga”, hogy a nőt maga fölé emelje és rajongjon érte, hanem az, hogy az Istentől kapott teremtőerejét arra a tevékenységre fordítsa, amire a veleszületett képességei alapján leginkább alkalmas. (A nőnek a dolga pedig az, hogy ebben a férfi társa legyen, de az, hogy mi lenne a nők dolga, valahogyan sosem merül fel kérdésként.)
Sajnos azonban pontosan ezt a női egófényesítést erősítik azok a párkapcsolati vagy nőiesség tanácsadók, coach-ok, akik azt tanítják a nőknek, hogyan viselkedjenek „királynőként”. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy hogyan kell a férfival köröket futtatni azért, hogy „megnyerje a a nő kegyeit”, míg ha „alkalmatlannak találtatik, akkor elbocsáttatik”. A probléma ezzel – többek között – az, hogy a nők sokszor „alkalmatlannak” találják azt a férfit csak azért, mert az nem teljesíti az elvárásaikat. Holott lehet, hogy „csak” másképpen mutatja ki a szeretetét és törődését, mint ahogyan azt a női elme elvárná. Ezért a nők inkább szakítanak akkor is, ha a szívük beleszakad és akár szó szerint belebetegszenek – mert hát a büszkeség, meg az önbecsülés, ugye… (Egyébként azt hiszem, hogy ez a játszmázás egy ideig azért remekül tud működni, mivel a férfiaknak is van olyan korszaka, amikor kifejezetten élvezik a „lovagi tornát”, hiszen sokkal értékesebb zsákmány az, akiért olyan sokat kell küzdeni.)
Ez a fajta királylány-attitűd hozza magával sajnos azt a hihetetlen mértékű arroganciát és lenézést, amit néhány nő tanúsít a férfiak felé, és amit sokszor nőként is szomorú olvasni.
A nőknek fogalmuk sincs, mekkora öngólt rúgnak magunknak ezzel a királylányos szerepjátékkal, ugyanis nem tud tartós, valódi boldogságot hozni egy olyan kapcsolat, ahol a nő fújja a passzátszelet, a férfi pedig megpróbál megfelelni az elvárásoknak, akár erőn felül is. Mert nem ez a férfi és nő alapvető, eredendő természete. Ha ez boldogságot hozna, csupa boldog párt látnék magam körül. A nőknek nem versenyezni, meg vitatkozni kellene a férfiakkal, hanem békét hozni és begyógyítani azokat a sebeket, amiket a férfiak egymásnak okoznak.
Mi, nők azt hisszük, hogy az a férfi a társunk, aki imád minket, akiknek mi vagyunk a „királynő” meg a világ közepe – pedig nem. J A nőnek az a férfi az igazi társa, akit a NŐ rajongásig szeret, aki az ő számára a FÉRFI, aki felé nem tud nem menni. Akit a nő ösztönösen tisztel. De ez nem egy despota kényúr elnyomása miatt érzett félelemből jövő tisztelet, hanem a férfi tulajdonságai, képességei iránt érzett csodálat. És olyan jó úgy érezni a férfi szeretetét, ahogyan „férfi módra” mutatja ki: gondoskodik és védelmez, mindezt úgy, hogy egyenes gerinccel áll a lábán, és nem hagyja magát lenyomni. És ebbe az erőbe nagyon jó érzés belebújni.J
Itt szeretném megjegyezni, hogy tulajdonképpen a Férfiak Klubja nevű Youtube-csatornáról találtam ide. Nem vitatom a Férfiak Klubja alapvetően nemes szándékát, és a fő célkitűzéssel egyet is értek: erős férfi-nő szövetséget létrehozni – azonban az eszközeivel általában nem tudok azonosulni. A Férfiak Klubja sajnos szerintem közvetve a nők egóját szolgálja ki azzal, hogy a férfiakat arra a viselkedésre próbálja presszionálni, hogyan feleljenek meg a nők elvárásainak. Elég megnézni ehhez a videók alatti lelkes női hozzászólásokat, már-már a személyi kultusz jeleit látom kibontakozni.
Azonban én hiszek abban, hogy változhatnak a dolgok, és a két nem valóban közelebb tud kerülni egymáshoz, aminek az egyik kulcsa az, hogy a nők megértsék egyrészt a férfiakat, másrészt önmagukat.
Forrás:ferfihang.hu
Tovább a cikkre »
