A visegrádi együttműködés fontosságát hangsúlyozta a lengyel, a szlovák és a cseh államfő a Visegrádi négyek államfőinek esztergomi találkozója után szerdán.
A Szent Adalbert Rendezvényközpontban tartott megbeszélés után, amelynek házigazdája Sulyok Tamás köztársasági elnök volt, Karol Nawrocki lengyel elnök rámutatott: alapvető és fontos regionális ügyekről beszéltek a találkozón. Kiemelte a V4 országainak együttműködését, a közös felelősséget a külső fenyegetettség ellen és az ellentétes érdekek összehangolását.
Most újra megmutatták, mennyire fontos a V4-formátum, és azt, hogy számos ügyben egyetértenek a felek, és egyhangúan tudnak nyilatkozni – hangsúlyozta.
Az energetikai együttműködés területén közös érdeknek nevezte, hogy megerősítsék az infrastruktúra összekapcsolását a régió országai között. A megbeszélésen szó volt arról is, hogyan lehetne Lengyelországon keresztül, a tengeri kapcsolatot kihasználva gázszállítást biztosítani az Egyesült Államokból.
Tisztában vannak azzal, hogy ennek versenyképes ajánlatnak kell lennie, amely segíti a partnerséget – húzta alá a lengyel elnök, hozzátéve: az a cél, hogy az orosz hatást korlátozzák Európában. Ez valamennyi tagállam biztonsága szempontjából is fontos – jegyezte meg.
Aláhúzta: az energiafüggetlenség is a szuverenitás kifejezése. Beszélt arról is, hogy az Orosz Föderáció hibrid háborút folytat, támadja az infrastruktúrát és az orosz szolgálatok Európában és Lengyelországban is különféle tevékenységeket végeznek.
Mint ismert, Karol Nawrocki nemrég lemondta Orbán Viktor miniszterelnökkel való találkozóját Orbán múlt heti moszkvai útja miatt.
A lengyel elnök kifejezte azt is, hogy csakis az Amerikai Egyesült Államok erős jelenléte tudja a biztonságot garantálni és biztosítani az orosz veszély elleni védelmet. A transzatlanti szövetség építése az egész visegrádi csoport érdeke mind a katonai védelem, mind az energetikai biztonság szempontjából – húzta alá, kiemelve: e téren közös az álláspont.
Szólt arról, hogy a V4-ek országai valódi gazdasági transzformáción mentek keresztül, ami modellként jelenhet meg a világ számos országa előtt.
Karol Nawrocki kitért arra is: mindannyian aggodalommal tekintenek az unió klímapolitikája elé, és meg kívánják óvni a migrációtól az államaikat.
Kiemelte: a V4-ek egy olyan fórum, amelyen keresztül Közép-Európa nevében beszélhetnek arról, hogy mely kérdésekben van szükség konstruktív kritikára az Európai Unió felé.
Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök rendkívül fontosnak nevezte országa szempontjából a visegrádi együttműködést, amely szerinte egy olyan értékes fórum, ahol az országok beszélhetnek közös érdekeikről és jobban megérthetik egymást azokon a területeken, ahol véleményeik eltérőek.
Meg kell újítanunk a V4-es együttműködés dinamikáját – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy az együttműködés a józan ész és a 65 milliós Közép-Európa hangjaként szól, amelyet meg kell hallgatni az EU-nak.
Közölte, tiszteletben kell tartani azt is, hogy a V4-es országok maguk dönthetnek a jövőjükről.
Úgy folytatta, az országaik közös kihívások előtt állnak, ilyen az erős és ellenálló gazdaság kiépítése, amely képes az európai és a globális konkurenciával szemben is helytállni.
A szlovák államfő lengyel és cseh kollégájához hasonlóan kiemelte a Visegrádi alap jelentőségét. Reményét fejezte ki, hogy nemsokára gratulálhatnak majd az alapnak, hogy hozzájárult az EU bővítéséhez a nyugat-balkáni országokkal.
Peter Pellegrini az európai versenyképesség szempontjából az egyik legnagyobb problémának a magas energiaárakat tartotta,
és szerinte nagyon gyorsan hatékony utat kellene találni az árak csökkentéséhez, mert a gyártók más országba fogják áthelyezni a termelést.
A klímavédelem területén azt tartotta fontosnak, hogy a visegrádi országok érvényesíteni tudják érdekeiket az EU-ban, hogy jobban figyelembe vegyék a régiók igényeit, például a kvótákkal kapcsolatban.
Kitért arra, hogy a mesterséges intelligencia (MI) lehet az egyik leghatékonyabb eszköze a termelékenység növekedésének. Hangsúlyozta, a visegrádi országok az energiakapacitásaik miatt kiváló helyszíneik lehetnek az olyan MI-vel kapcsolatos további beruházásoknak, mint az adatközpontok.
Petr Pavel cseh államfő szerint visegrádi országoknak sokkal több a közös vonása, mint az, ami elválasztja őket egymástól. Az országokat összeköti a közös történelem, kultúra, hagyományok, illetve az a tény, hogy gazdaságilag, a közlekedés területén és energetikai szempontból is össze vannak kapcsolva – tette hozzá.
Mindez nagyon jól működik – mondta, közölve azt is, hogy az együttműködés különböző területeken bővíthető, és ezzel is felgyorsulhat Közép-Európa eddig is dinamikus fejlődése.
A biztonságpolitika területén eltérő nézőpontokkal összefüggésben azt tartotta fontosnak, hogy ezeket az álláspontokat az országok megbeszéljék. Egymás megértése az alapja annak, hogy a jószomszédi kapcsolatok megmaradjanak – rögzítette.
Petr Pavel beszélt arról is, hogy
a visegrádi országok nem csupán kritikusai annak, ami az Európai Unióból és főleg az Európai Bizottságtól érkezik feléjük. Akaratuk is van arra, hogy ezeket a problémákat hatékonyabban megoldják úgy, hogy a megoldások a visegrádi országok igényeinek jobban megfeleljenek
– mondta, jelezve, mindehhez további partnereket is keresnek az EU-ban.
Elmondta, a megbeszélésen beszéltek arról, mit tehetnének annak érdekében, hogy a visegrádi országok oktatási rendszerei adaptálódjanak a mesterséges intelligenciához.
Kifejtette, a mi oktatási rendszereink még mindig a régi modelleken alapulnak és nem alkalmazkodtak ahhoz, hogy a fiatal generációt elsősorban gondolkodni kellene tanítani, nem pedig arra, hogy különböző adatokat megjegyezzen, megtanuljon.
A visegrádi csoport együttműködése a közép-európai stabilitás egyik legfontosabb pillére – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök szerdán, miután megbeszélést folytatott a Visegrádi Együttműködés (V4) államfőivel Esztergomban.
A magyar államfő emlékeztetett: történelmünk során sokszor megtapasztaltuk, hogy sorsunk összekapcsolódik, s ma is közös kihívásokkal nézünk szembe gazdasági, biztonsági, technológiai és társadalmi területeken egyaránt.
„Ha azt akarjuk, hogy térségünk a világ egyik legbiztonságosabb és legversenyképesebb régiója legyen, akkor a visegrádi országok szoros együttműködésének nincs alternatívája”
– hangsúlyozta Sulyok Tamás. Elmondta: az egyeztetés kiemelt témája volt a V4-es régió versenyképességének javítása.
Az államfő kiemelte: támogatják azokat a törekvéseket, amelyek célja a versenyképesség erősítése, ugyanakkor a zöld és digitális átállás esetében az ipar és a gazdaság érdekeit is szem előtt tartó intézkedéseket kell hozni.
Hozzátette: a gazdasági, ipari versenyképességet alapvetően határozza meg az energiabiztonság kérdése, annak árstabilitási és ellátásbiztonsági aspektusa.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet a demográfiai kihívásokra, kiemelve: Magyarország álláspontja, hogy a fiatalok támogatása, a családtámogatási rendszerek erősítése elengedhetetlen a fenntartható népességszint eléréséhez.
Az államfő kitért a modern kor kihívásaira is, hozzáfűzve: akkor maradhatunk erősek és versenyképesek, ha lépést tartunk a modern korral. A digitalizáció és a mesterséges intelligencia történelmi jelentőségű átalakulást hozott, ám a digitális korszak egyik legfontosabb értéke az emberi méltóság védelme. Közös cél, hogy a mesterséges intelligencia ne alakítsa át az emberek életét vagy értékeit, hanem támogassa azok kiteljesedését – mondta. Országaink versenyképessége nem elszigeteltségben, hanem regionális, közép-európai és nemzetközi kontextusban értelmezhető – hangsúlyozta, felhívva a figyelmet a tudás, a tapasztalatok megosztása, a kutatásfejlesztési együttműködés fontosságára.
Idén ünnepeljük a Nemzetközi Visegrádi Alap fennállásának 25. évfordulóját – idézte fel Sulyok Tamás, majd köszönetét fejezte ki Linda Kapustová Helbichová igazgatónak, aki beszámolt az alap eddigi eredményeiről és jövőbeli terveiről. A Nemzetközi Visegrádi Alap negyed évszázada erősíti országaink együttműködését a kultúra, az oktatás, a kutatás, a tudomány, az innováció és a turizmus területén – mondta az államfő, hozzátéve: tevékenysége elengedhetetlen régiónk versenyképességének és biztonságának növeléséhez, ezért a jövőben is számítanak a munkájára. A V4 több mint 30 éve bizonyítja, hogy négy nemzet miként tud közösen építkezni – hangsúlyozta, hozzátéve: a mi küldetésünk az, hogy közép-európai szempontból, saját tapasztalataink alapján erősítsük országainkat, térségünket és ezzel egész Európát. „Azzal, hogy ma összegyűltek a visegrádi csoport államfői, újra megmutattuk elköteleződésünket együttműködésünk mellett” – hangsúlyozta.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


