Miután kijött a Medián felmérése arról, hogy a Tisza növelte előnyét a Fidesz előtt a biztos pártválasztók között, a Nézőpont Intézet is közzétette friss felmérésének eredményét: szerintük az elmúlt hónapban nem volt változás, továbbra is vezet a Fidesz.
A Nézőpont Intézet mai nappal véget ért közvélemény-kutatása szerint továbbra sincs változás a pártversenyben – tette közzé honlapján az intézet. „Egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson a Fidesz–KDNP legvalószínűbb listás eredménye 45 százalék lenne, míg a Tisza-lista 40 százalékot kapna. Rajtuk kívül csak a Mi Hazánk Mozgalom tűnik biztos befutónak, az eddig mért legmagasabb, 8 százalékos eredménnyel” – írják, hozzátéve: a kormánypárt előnye a Tisza Párttal szemben változatlanul magas, sem a gödi akkumulátorgyár, sem Magyar Péter „kábítószergyanús anyaggal” kapcsolatos ügye nem mozgatta meg az erőviszonyokat.
A Nézőpont szerint a Mi Hazánk minimálisan, de növelni tudta támogatottságát. A jobboldali ellenzéki párt legvalószínűbb listás eredménye 8 százalék lenne, amely az eddig mért legmagasabb érték. A másik két ellenzéki párt egyelőre küszöb alatt van, de egyik sem esélytelen a bejutásra. A Demokratikus Koalíció „most vasárnap” 3 százalékot érne el (két hete 4 százalékon állt), míg a Kétfarkú Kutya Párt 4 százalékon áll (két hete 3 százalékos volt a támogatottsága).
Előzőleg szerda reggel jöttek ki a Medián közvélemény-kutató adatai, az ő felmérésük szerint nőtt a Tisza előnye a Fidesz előtt februárban: 55:35 az állás a biztos pártválasztók körében, 42:31 a teljes népesség körében, és 51:38 a választani tudók körében. A Medián szerint csak a Mi Hazánknak van még esélye bekerülni a parlamentbe, a DK-t és a kutyapártot minden mutató szerint 1-2 százalékra mérik.
Más kutatók januárban kisebb Tisza-előnyt mértek
A Závecz Research januári kutatása szerint folytatódott Tisza és a Fidesz-KDNP táborának bővülése: a Tisza tavaly nyár óta 32-ről 36 százalékra erősödött, a Fidesz 26-ról 31 százalékra. Ők a Mi Hazánkot, a DK-t és a kutyapártot is 3 százalék körül mérték. Januárban a Republikon szerint hibahatáron belül tovább nőtt a Tisza Párt előnye a Fidesz-KDNP-vel szemben. A teljes népesség körében 3 százalékkal vezet Magyar Péter pártja, 26 százalék a támogatottsága a Fidesz-KDNP 23 százalékos eredményével szemben. A pártválasztók körében 37 százalék szavazna a Tiszára, a Fidesz-KDNP-re 32 százalék voksolna.
A Nézőpont és az Alapjogokért Központ február elején is jelentős Fidesz-előnyt mért
Más közvéleménykutatók viszont a Fidesz előnyét mérték február elején. A Nézőpont február eleji mérése szerint a Fidesz előnye kevesebb, mint kilenc héttel a választás előtt is változatlanul jelentős: a Fidesz 46, a Tisza 40, a Mi Hazánk 7 százalékot kapna. A DK is újra kopogtat a parlament ajtaján, 4 százalékos eredményével – írják.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


