Dr. Fehérné Tamás Judit, Tamás Ilonka néni lánya könyvet szerkesztett édesanyja emlékére A nemzet tanító nénije címmel. A kiadvány a Méry Ratio és a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány gondozásában jelent meg. A jogi szaklektor id. Dr. Lomnici Zoltán volt. Ajánlást Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának az elnöke; bevezetőt B. Kovács István gömörológus írt.
Németh Zsolt írja, hogy a balogvölgyi tanító néni, Tamás Ilonka az egész nemzet tanító nénije, akinek nyugalmazása után olyan kihívásokat hozott a történelem. Százévesen az egész nemzet előtt kellett hitvallást tennie élethivatásáról.
Miután felvette a kettős állampolgárságot, viszontagságos évek következtek. Ő viszont ennyi évesen is kiállt tömegek, újságírók, tévékamerák elé. Így sokak számára iránymutatóvá, életmintává, biztatóvá, példaképpé vált.
„Szépkorúsága ellenére Ilonka néni mindig olyan perspektívából beszélt, mintha még hosszú idő állna előtte. Világos volt, hogy azért vállal nyilvános kiállásokat és felszólalásokat, mert nem mindegy neki, hogy mi lesz akkor, amikor teste már rég a rimaszombati temetőben fog nyugodni” – mondja Németh Zsolt.
B. Kovács István felidézi, hogy Ilonka néni hosszú élete alatt öt ország polgára volt, miközben nem hagyta el szülőföldjét. Közben a kommunista diktatúra benne is kulákot vélt, s eltiltotta a katedrától. Az 50-es évek végén térhetett vissza az iskolákba.
Pedagógus volt. Sőt, több annál: mindannyiunk Nevelője. Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott a családnak küldött részvétnyilvánításában, a jövő építőköveit rakta le.
„Ő nemcsak az ABC-t tanította, hanem magyarságra, összetartozásra, a szülőföldhöz és a hithez való hűségére nevelte diákjait. Tudta és hirdette, csupán a közös gyökerek tarthatják meg a kisebbségbe szorultakat, ezért állt ki bátran a jogaiért is” – írta Orbán Viktor.
Áder János, Magyarország köztársasági elnöke úgy fogalmazott a részvétnyilvánításában, hogy „megélt hazafisága mérték volt az elmúlt esztendőkben minden magyar számára”.
Kövér László, a magyar parlament házelnöke azt emelte ki: „Hálával gondolhatnak rá egykori tanítványai, a rimaszombatiak, a felvidéki magyar közösség és az egész magyar nemzet.”
A tanulmányait 1918-ban, a háború végén Várgedén kezdte. Amikor befejezte az ötödik osztályt 1923-ban, akkor nyílt meg a Rimaszombati Polgári Leányiskolában a magyar osztály, így szülei oda íratták. A nemzet tanító nénije a Pozsonyi Szent Orsolya Tanítóképzőben szerzett tanítói képesítést 1931-ben.
Runyán kezdett tanítani. Az 1932/33-as tanévtől az 1938/39-es tanévig Balogon oktatott. Közben, 1937-ben férjhez ment dr. Tamás Aladár járási állatorvoshoz. Majd vészterhes évek következtek, 1955-ben gégerákban elhunyt a férje, egyedül maradt két lányával. Akkor Nagyrőcén éltek, majd Uzapanyitra költöztek, s közben hívták vissza tanítani Nagybalogra.
Húsz év kihagyás után 1958-ban sikerült. A Balogvölgy összes magyar gyereke odajárt, mert összevonták a magyar iskolákat, így a nagybalogi lett a Kilencéves Magyar Tannyelvű Alapiskola. 1966-ban újabb központosítás következett, Bátkában alakult meg a Szlovák és Magyar Tannyelvű Kilencéves Alapiskola, s a felső tagozatos tanároknak ide kellett átmenniük.
Ilonka néni a 6-9. évfolyamban tanított magyar nyelvet és irodalmat. Bátkában rengeteg szakkört és önképzőkör vezetett. Mint megjegyzi, abban az időben az iskolán kívüli munka a pedagógusoknak kötelező volt. 1962-ben még vegyvédelmi oktatói képesítést is nyert.
Ilonka néni jó szívvel emlékezett vissza a kitüntetésre, amikor is pedagógusnap alkalmából a Csehszlovák Köztársaság megadta a módját az átadónak.
Háromnapos volt az ünnepség: színházi előadást szerveztek a pedagógusoknak a pozsonyi Szlovák Nemzeti Színházban, másnap a díjat a Komenský Egyetem aulájában adták át; harmadnap Prágába repültek, ahol a Karolínium nagytermében az akkori miniszterelnöktől a pedagógiai életműdíjat is átvehette.
Összesen harminc kitüntetett volt, közülük egyedüli magyarként Ilonka néni. Fogadta őket az akkori parlament elnöke és a közélet magas pozíciójú képviselői.
„Szeretettem a gyerekekkel foglalkozni, és ezt teljes odaadással tehettem, mert a lányaim már felnőttek voltak, és az évek teltével sikerült Rimaszombatban házat, majd lakást vennünk. Onnan már egyszerűbb volt autóbusszal eljutni a bátkai iskolába, így aztán a tanításon kívül vezettem az énekkart, a tánckört, a bábszakkört, a színjátszó kört, a polgári védelmi és a vöröskeresztes képzést.
Szeretettem a gyerekeket, és valójában egész életemben csak játszottam. Mai napig emlékezetesek számomra például a fantasztikus iskolai kirándulásaink, táborozásaink. Pedagógiai példaképeim nyomán én is igyekeztem tanítványaimnak és a szülőknek egyaránt példakép lenni. Igyekeztem magyarságtudatukat megtartani, történelmi tudatukat erősíteni.
Pályafutásom során számomra a legfontosabb az volt, hogy tanítványaimat bevezessem a magyar nyelv ezerszínű szépségébe. (…) Visszatekintve hosszú életemre, elmondhatom, hogy türelemmel, megértéssel, szeretettel, de főleg játékosan, a gyermek és tanító közös sikerélményére építve lehet az oktatásban és nevelésben a legjobb eredményeket elérni” – jegyezte fel Tamás Ilonka néni szavait lánya.
Ferhérné Tamás Judit, a Határon Túli Magyarok Hivatalának nyugalmazott főtanácsosa nemcsak hűségesen gondozta édesanyját, de segítette is Ilonka nénit az utazásainak, előadásainak a megszervezésében. De azóta is „menedzseli”, immár már nem az életét, de az emlékét. Ennek szép példája e kiadvány, amelyben összefoglalta a felvidéki magyar pedagógus életútját.
A könyv első részében Tamás Ilonka néni maga meséli el életét. A 2003-2006 között készült hangfelvételek alapján, a családi legendáriumra támaszkodva kérdezte őt idősebb lánya, Fehérné Tamás Judit. Így maradtak meg emlékei életéről élőszóban, s immár e kiadványnak köszönhetően írásban is. A könyv további részeiben felidézi Ilonka néni karácsonyait és húsvétjait, intelmeit a mai fiatalokhoz.
A kiadvány második felében Fehérné Tamás Judit édesanyja, Tamás Ilonka néni és testvére, Tamás Anikó kálváriáját dolgozza fel, mely a kettős állampolgárság felvételét követően 2011-2016 között velük történt.
Közben, 2012-ben megünnepelte a legszélesebb körben és a legnagyobb megbecsülésben 100. születésnapját, s több alkalommal „visszaállt a katedrára” pl. Nagybalogon, Nemesradnóton vagy Cakóban.
A díszoklevelet Kun Ferencz, a Rákóczi Szövetség alelnöke és Czimbalmosné Molnár Éva, Magyarország Kassai Főkonzulátusának akkori főkonzulja jelenlétében adták át a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezete megalakulásának 10. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. (Ugyanakkor itt vette át Pál Dénes nyugalmazott pedagógus a Balogvölgy Tanító Bácsija díszoklevelet.)
Ilonka néni 1977-ben vonult nyugalomba, de továbbra is aktív kultúrfelelősi munkát folytatott a nyugdíjasok klubjában és a Csemadokban. Rimaszombatban 2002. október 3-án alakította meg a Wass Albert Magyar Nyugdíjas Kört, amelynek összejöveteleire hétről hétre úgy készült, mint a tanítási órákra. Igyekezett az élete során összegyűjtött irodalmi és történelmi ismeretetek is továbbadni. Kilencvenöt éves koráig vezette elnökként a kört.
Tamás Aladárné Szűcs Ilona (1912-2016) életében megkapta többek között a Kiváló Pedagógus kitüntetést és a Komenský-díjat (1974), utána a Vasoklevelet (1997), a Rubinoklevelet és a Magyar Köztársaság oktatási minisztere elismerő oklevelét, valamint a szlovák Miniszterelnöki Hivatalban Csáky Pál miniszterelnök-helyettestől életműdíjként a Szlovák Köztársaság Arany Plakettjét (2001), a Magyar Becsületrendet,, a Külhoni Magyarságért Díjat, az Emberi Méltóság Tanácsának a díját, a Petőfi-díjat, a Pro Probitate – Helytállásért Díjat (2012); valamint a Szent István-díjat (2014).
Tamás Ilonka néni azt vallotta, hogy „addig élünk, amíg van, aki emlékezzen ránk”. Legyen így. Emlékezzünk még rá nagyon sokáig, s maradjon még nagyon sok pedagógusnak példakép az életútja és a pedagógiai pályafutása.
Isten éltesse a pedagógusokat!
(Pósa Homoly Erzsó/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
