A németeknél valószínűleg sikerült megállítani a harmadik hullámot

A németeknél valószínűleg sikerült megállítani a harmadik hullámot

Az utóbbi napok járványügyi adatai alapján úgy tűnik, hogy sikerült megtörni az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) harmadik fertőzéshullámát Németországban – mondta a szövetségi egészségügyi miniszter pénteken Berlinben.

Jens Spahn a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetőjével tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy

a fertőzésgyakoriság, a napi új fertőződések száma és a napi halálesetek száma elsősorban a lakosság felelősségteljes magatartása révén csökken.

Az RKI kimutatásai szerint

a járványügyi adatok tizenegy napja folyamatosan javulnak, és azt jelzik, hogy a harmadik hullám alacsonyabban tetőzött, mint a második.

Ugyanakkor Lothar Wieler, az intézet vezetője a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy továbbra is szükség van járványügyi korlátozásokra, nélkülük 4 körül lenne a vírus reprodukciós aránya, vagyis minden 100 fertőzött átlagosan 400 embernek adná tovább a kórokozót.

Jens Spahn aláhúzta, hogy

nem szabad elsietni a korlátozások lazítását, a következő három-négy héten még nagy óvatossággal és körültekintően kell viselkedni.

Hírdetés

A SARS-CoV-2 okozta betegség (Covid-19) elleni oltási kampánnyal kapcsolatban kiemelte:

külföldi példák azt mutatják, hogy magas átoltottsági arány mellett is kialakulhat egy újabb, negyedik fertőzéshullám, ha túl korán lazítják a vírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokat.

Lothar Wieler elmondta, hogy

80 százalékos átoltottsági arány szükséges a vírus terjedése feletti ellenőrzés megszerzéséhez, de ebben az esetben is lennének kisebb helyi járványkitörések.

Tervezik, hogy a Szputnyik V oltóanyagot is beállítják a kampányba,

de csak akkor, ha az orosz fejlesztő megszerzi az európai uniós forgalmazási engedélyt a közösség gyógyszerészeti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA).

Németország ebben az esetben valószínűleg 30 millió adag Szputnyik V vakcinát vásárolhat. Más oltóanyagok, például kínai fejlesztésű vakcinák beszerzését nem tervezik. Nem terveznek változást abban sem, hogy csak EMA-engedéllyel rendelkező készítményt használnak.

Az RKI pénteki adatai szerint a legfontosabb járványügyi mutatóként számon tartott hétnapi fertőzésgyakoriság – a megelőző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra vetített száma – országos szinten 125,70-en áll, jelentősen csökkent az egy héttel korábbi 153,40-hez képest.

A minden korábbinál szigorúbb szabályokat – például az oltással nem rendelkezőknek és a fertőzésen át nem esett embereknek éjszakai kijárási korlátozásokat – előíró úgynevezett vészfékrendszert akkor lehet leállítani egy közigazgatási egységben (járásban, városban, nagyvárosi kerületben), ha helyi szinten tartósan – három napig folyamatosan – 100 alatt van a hétnapi fertőzésgyakoriság.

A 412 közigazgatási egység közül 144-ben volt tartósan 100 alatt ez a mutató pénteken.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »