A német kormány mérlegeli a lengyel és a cseh határszakasz állandó ellenőrzését

A német kormány mérlegeli a lengyel és a cseh határszakasz állandó ellenőrzését

A német kormány mérlegeli, hogy az illegális határátlépések számának emelkedése miatt állandó ellenőrzés alá vonja a Lengyelországgal és a Csehországgal közös határszakaszt – közölte a szövetségi belügyminisztérium vasárnapi német lapok beszámolói szerint.

A minisztérium szóvivője azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Nancy Faeser, a tárca vezetője egy interjúban úgy fogalmazott: a lengyel és a cseh határszakasz állandó ellenőrzésének bevezetése „lehetőséget kínál az embercsempészettel szembeni keményebb fellépésre”.

Hírdetés

Hangsúlyozta, hogy a szigorúbb ellenőrzés önmagában nem jelentené azt, hogy nem érkezhetnek többé menedékkérők, mert ha valaki megjelenik Németország határán és menedéket kér, akkor be kell engedni és el kell bírálni a kérelmét.

A Németország keleti részén, a lengyel és a cseh határ térségében fekvő tartományokból származó hivatalos adatok szerint az utóbbi hónapokban jelentősen nőtt az úgynevezett keleti migrációs útvonalon érkező menedékkérők száma. Ezzel kapcsolatban a legnagyobb ellenzéki erő, a CDU/CSU pártszövetség hetek óta sürgeti, hogy a bajor-osztrák határszakasz – Bajorország tartomány és Ausztria közös határa – után a lengyel és a cseh határszakaszon is állítsák vissza az átkelők állandó ellenőrzését. A szövetségi belügyminiszter eddig elutasította a követelést, a Welt am Sonntagnak nyilatkozva jelezte először, hogy változhat a kormány álláspontja.

Elmondta, hogy Berlin további megbeszélésekre készül a varsói vezetéssel, mert nem fordulhat elő, hogy a lengyel hatóságok által „pénzért kiállított vízumok” miatt a Németországra háruló terhek megnehezedjenek. A Lengyelországba belépő menedékkérőket ott kell regisztrálni és ott kell elbírálni kérelmüket, a „vízumbotrányt” pedig ki kell vizsgálni – jelentette ki az SPD-s politikus. Hozzátette: nem szeretné, ha a lengyel hatóságok egyszerűen továbbterelnék a menedékkérőket Németország felé. Aláhúzta, hogy a lengyelországi fejlemények határigazgatási lépésekre kényszeríthetik Németországot.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »