A 19. századi magyar irodalom nagyjai közül sokan vállaltak kisebb-nagyobb politikai szerepet. Ez egyeseknél társadalom- vagy rendszerkritikus műveket, esetleg publicisztikákat jelentett. Mások az 1848–49-es forradalomban és szabadságharcban vállaltak aktív szerepet. Néhányan pedig hosszabb-rövidebb időre képviselők vagy akár kormánytagok lettek, mint Kölcsey Ferenc, Eötvös József vagy Jókai Mór. Ilyen volt a dualista korszak kiemelkedő személyisége, Mikszáth Kálmán is, aki közel egy negyedszázadig egyszerre volt író, újságíró és képviselő. A nagy palóc mesemondó 175 évvel ezelőtt született.
Mikszáth Kálmán 1847. január 16-án született a Nógrád megyei Szklabonyán. Apai ágon evangélikus lelkészek voltak az ősei, akik Sárosban, Gömörben és Nógrádban teljesítettek szolgálatot. Apja, a falu módos polgáraként 100 holdon gazdálkodott, de kocsmát és mészárszéket is üzemeltetett. Társadalmi helyzeténél fogva benne volt a helyi elitben, az emberek a faluban pedig megsüvegelték. Anyja palóc kisnemesi családból származott, így az író ebben a nyelvjárásban tanult meg beszélni.
A családban az 1848-as hagyományok erősen éltek, sőt egyik cselédjük Guyon tábornok katonájaként harcolt a branyiszkói ütközetben. Ezt az érzést kuruc szellemiségű iskolái tovább fokozták, selmeci szállásadójáról nem is beszélve, aki a lányának a Garibaldina nevet adta. Mindez Mikszáthra óriási hatással volt, akinek sokáig a „huncut a német” szólás volt a szavajárása, bár a karrierje érdekében később néha azért engedett a ’48-ból.
A kis falu lakosságának közel 90 százaléka szlovák nemzetiségű volt, így Mikszáth még gyermekkorában elsajátította mindkét nyelvet. Munkáiban később is gyakran használt szlovák szavakat és kifejezéseket, bár azt nem tudni, hogy valójában mennyire tudta a nyelvet. Az ekkor hallott mesék és mondák pedig későbbi írásaiban visszaköszöntek, de a „tót atyafiak”-ról néprajzilag és politikailag is pontos képet adott. Nem véletlen, hogy az írói sikereket meghozó két könyvének hősei is éppen a palócok és a szlovákok voltak.
Mikszáth tanulmányait Szkla-bonyán kezdte, majd 1857-től a rimaszombati Egyesült Protestáns Főgimnáziumban folytatta. Az első két éve meglehetősen gyengén sikerült, és leginkább a magyarral voltak gondjai. Bizonyítványa szerint az „olvasásban akadozó, előadása nehézkes, … fogalmazásban gyenge”, ráadásul a nyelvtan sem ment neki. De a harmadik osztálytól már a legjobbak között volt, és itt írta meg első munkáját, a Hunyadi-ódát is. 1863-tól a selmecbányai Evangélikus Líceumban folytatta tanulmányait, de tanulás helyett inkább olvasott.
Az akkor még közigazgatási pályára készülő Mikszáth a gimnázium végeztével 1866-tól Pesten, majd 1870-től Győrben jogot tanult. De diplomát már nem szerzett, mert a tanulással és a vizsgázással igencsak hadilábon állt, 1871-ben pedig végleg ott is hagyta az iskolát. De egyetemi évei alatt jelentek meg az első írásai, egyik elbeszélésével pedig még díjat is nyert. Mikszáth ekkor még nem találta meg a saját hangját, és nagy példaképéhez, Jókaihoz hasonló romantikus stílusban írt.
1871-ben a nógrádi megyeszékhelyen, Balassagyarmaton kezdett el dolgozni. Mivel az eredetileg megpályázott állást nem kapta meg, apja révén az ottani főszolgabíró, Mauks Mátyás mellé került gyakornoknak. Főnöke rendszeresen meghívta beosztottjait a házába ebédre, és Mikszáth így ismerkedett meg vendéglátója lányával, Ilonával. A találkozásuk nem volt szerelem az első látásra, választottja szívét csak idővel sikerült meghódítania. Az összekötő kapcsot a két fiatal között az irodalom jelentette, mivel a sokat olvasó Ilonával gyakran cserélt könyvet, sőt közös felolvasásokat is tartottak. Mikszáth hamarosan egy főnökének átnyújtott aktában kérte meg a lánya kezét, de ő egy jogi formulával válaszolva mondott nemet a meglehetősen bizonytalan egzisztenciájú fiatalembernek. Az ifjú ekkor egy jobban fizető ügyvédi irodába szegődött el, a Mauks család pedig igyekezett őt a jogi pálya felé terelni, de kevés sikerrel. Bár indult a megyei aljegyzői posztért, de a választáson megbukott. Az öreg Mauks ekkor minisztériumi fogalmazónak akarta bejuttatni, de az írás felé kacsingató Mikszáth nem élt a felkínált lehetőséggel. 1873 elején még egy ideig újságírással próbálkozott. Tavasszal végleg visszatért a fővárosba.
Mikszáth, Jókaihoz hasonlóan egyszerre akart író és közéleti ember lenni, amire még hosszú évekig várnia kellett. 1873 nyarán megnősült, titokban elvette a rokonlátogatásra Pestre érkező Mauks Ilonát. A fiatal párnak kezdettől fogva komoly anyagi gondjai voltak. Mikszáth hiába szerkesztett lapot és írt cikkeket, mégsem sikerült megfelelő életkörülményeket teremtenie felesége számára. Egy nyirkos, penészes lakásban éltek, újszülött kisfia is meghalt pár napos korában. 1874-ben megjelent első könyve sem hozta meg a várva várt sikert. Ráadásul ezt az író saját költségén adta ki, amire ráment a szklabonyai birtok. Közben a lapja is megszűnt, így jövedelem nélkül maradt.
A feleségétől inkább elvált, hogy az asszonynak ne kelljen tovább nyomorognia, ő maga pedig két évig állás nélkül tengődött. Ezalatt hol a barátainál lakott, hol valamilyen ócska kis szállóban, miközben annak írt, aki hajlandó volt közölni az írásait.
1878 nyarán Szegedre költözött, ahol három éven át a Szegedi Napló munkatársa volt. Mikszáth éppen ott tartózkodott, amikor 1879 márciusában a megáradt Tisza romba döntötte a várost. A szerencsétlenségre az egész ország felfigyelt, a miniszterelnök kíséretében még maga Ferenc József is ellátogatott a katasztrófa helyszínére. Mikszáth folyamatosan tudósított az árvízről, a mentésről, majd az újjáépítésről, írásait pedig más lapok is átvették. Tudósításaival nagy sikert aratott, nevét országszerte megismerték. Az önbizalmában megerősödött Mikszáth 1880 végén tért vissza a fővárosba, ahol a szerencse ismét neki kedvezett. Egy anyagi vita miatt a Pesti Hírlap teljes szerzőgárdája felmondott, így sikerült álláshoz jutnia ennél a nagy múltú lapnál. Hamarosan íróként is befutott, 1881–82-ben megjelent „Tót atyafiak”, majd „A jó palócok” című könyvei nagyon nagy sikert arattak. Anyagi helyzete javulásával újra felvette a kapcsolatot volt feleségével, akivel ha nehezen is, de 1882 szilveszterén végül sikerült újra összeházasodnia.
A sokévi hányattatás után révbe ért írónak a konszolidált családi élet kimondottan jót tett. Gyomorproblémái megszűntek, és három fia született. Sajnos egy komoly tragédiában is volt része, egyik gyermeke, Jánoska négyévesen diftériában (torokgyík) meghalt. Elvesztését soha nem tudta kiheverni. A történtek hatására felesége egy éjszaka alatt megőszült, ő pedig hónapokig nem volt képes írni, bár „A ló, a bárányka és a nyúl” című elbeszélésével később felejthetetlen emléket állított kisfiának.
Újabb változást hozott az író életében 1881 novembere, amikor a képviselőházba ment helyettesíteni egyik beteg kollégáját. Ideiglenesnek szánt tudósításainak olyan sikere lett, hogy azokat tíz éven át folytatta. Közben összebarátkozott a pártok képviselőivel, és egy kortárs szerint írásaihoz „mindenki hordta neki az anyagot, aki vele érintkezésben volt; a szerkesztők, képviselőtársai, a Ház folyosója, vacsorálókompániája, mindenki, aki tudta, mi érdekli őt”. Egyik könyve például azért kapta „A Klub és a folyosó” címet, mert az abban szereplő témákat a parlament folyosóján és a képviselői klubban hallotta. Bár az író maga is elismerte, hogy az írásaiban vannak „szúrós megjegyzések és vágások minden oldalra, de egyik sem származik ellenszenvből. Nem a képviselőket üldözöm én, t. Ház, és nem a korrupciót, hanem csak az unalmat.”
A képviselőházban eltöltött évek során Mikszáth olyan kapcsolatokat épített ki, hogy a kormányzó Szabadelvű Párt 1887-ben őt indította képviselőjelöltként a székelyek lakta illyefalvi választókerületben. Az író korabeli megítélését jól mutatja, hogy amikor ezt a betegsége miatt vissza akarta utasítani, választói kijelentették, hogy ismerik őt, ezért nem kívánnak tőle „sem személyes megjelenést, sem programbeszédet”. Mikszáth a haláláig képviselő maradt, 1892-től a fogarasi választókerületben. Ezekben az években gyakran vacsorázott együtt a miniszterelnökkel és pártja más vezetőivel, bár ez a megtiszteltetés a kiváló írónak, nem az egyszerű képviselőnek szólt.
Az 1890-es évektől sorra születtek a regényei, melyekkel sikert sikerre halmozott. Témáit a magyar múltból vagy a dualista Magyarország életéből merítette, amivel nem egyszer görbe tükröt tartott olvasói elé. A századfordulót követően az író kezdett visszavonulni a nyilvánosságtól, bár ebben egykori vacsorapartnereinek halála is közre játszott (pl.: Tisza Kálmán, Jókai Mór stb.). 1904-ben egy kis birtokot vásárolt a Nógrád megyei Horpácson, és ide húzódott vissza, amikor írni akart. 1910 májusában fényes ünnepséggel emlékeztek meg 40 éves írói pályafutásáról, szülőfaluja, Szklabonya pedig az iránta való tiszteletből a Mikszáthfalva nevet vette föl. A kormány is ki akarta tüntetni, de az író az érdemrendet csak nehezen fogadta el, a főnemesi címről pedig hallani sem akart.
Az ünnepséget követően Mikszáth kampánykörútra indult, ahol megfázott és tüdőgyulladás kapott. Betegsége végzetesnek bizonyult. Az író 1910. május 28-án, Budapesten hunyt el. Mikszáthot a kisfia, Jánoska mellé temették.
Vesztróczy Zsolt
történész
Országos Széchényi Könyvtár
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
