A művészet az égig ér – KÉPEKKEL

A művészet az égig ér – KÉPEKKEL

Két napja nyílt meg a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában az ART WORLD Hungary Egyesület kiállítása. A tárlat különböző művészeti ágakban és stílusokban tevékenykedő győri művészek és az egyesülethez szorosan kapcsolódó olyan alkotók munkáit állította ki, mint a lengyel Joanna Banek vagy Almási Róbert.

Elsőként Iván Péter, a Kortárs Magyar Galéria igazgatója köszöntötte a vendégeket és egyúttal röviden bemutatta a győri AForce 1 modern tánccsoportot, melynek műsora felvezetésként szolgált a megnyitóhoz.

A produkciót követően Szeles Szabolcs, Győr város alpolgármestere mondott beszédet, melyben kiemelte, hogy a két város között már meglévő szoros együttműködés is tudott új szintre lépni, ugyanis Győr és Dunaszerdahely testvérvárosok lettek.

A kultúra az sokkal több, mint amit mi egyszerű földi halandók gondolunk róla. A kultúra olyan láthatatlan szálakat mozgató földöntúli kapcsolat, amely mindannyiunkat össze tud kötni”,

hangsúlyozta Szeles, majd kifejtette, hogy a mai világban az is nagy dolog, hogy a kultúrát békében ünnepelhetjük, békében tudunk kiállítást megnyitni, ugyanis ha éppen Dunaszerdahely másik testvérvárosában, Beregszászon lennénk, ott lényegesen nehezebb lenne mindez.

Ott éppen most is magyar nemzettársakat veszítünk el minden egyes nap. Fontos, hogy érezzük, hogy micsoda ajándék ez, hogy mi itt békében lehetünk, és ha valami a politikán túl tud tenni valamit a békéért, az éppen a művészet és a kultúra”,

fogalmazta meg az aktuális gondolatokat Győr alpolgármestere.

Karaffa Attila beszédében kiemelte, hogy fontos számunkra az összetartozás, fontosak azok a kapcsok, kapcsolatok, amelyek összekötnek bennünket, és ezért is döntött úgy a két város vezetősége, hogy testvérvárosi szerződést ír alá. Hangsúlyozta, hogy nemcsak az aláírásról van szó, hanem az együttműködés tartalmának a megtöltéséről is.

Hírdetés

Az is fontos, hogy ez egy valós tartalom legyen, itt vagyunk most Dunaszerdahelyen a Vermes-villában, ahol a győri művészeket tudjuk fogadni, és így lesz ez a jövőben is. Igyekszünk mi, dunaszerdahelyiek is eljutni Győrbe, és a győrieket mindig szeretettel várjuk itt, bármilyen rendezvényről legyen szó”,

emelte ki a vendéglátó város második embere.

Borbély Károly festőművész, a tárlat kurátora már szinte hazajár Dunaszerdahelyre. Köszöntőjét a következő szavakkal indította:

Beszédemet úgy szerettem volna kezdeni, hogy ez a helyszín Dunaszerdahelyen a művészet szentélye, de látva ezt a sokadalmat, ezt a megtisztelően nagy létszámú érdeklődő tömeget azt gondolom, hogy ez a művészetnek az arénája. Hát ez van!”,

utalt a kiállítás címére. Közben eszébe jutott az a mondás, hogy a fák nem érnek az égig. Sokat gondolkodott rajta, s végül arra a megállapításra jutott, hogy ha leheveredünk a fűbe és nézzük a fák koronáját, az bizony úgy tűnik, mintha összeérne az éggel.

A művész, amikor lenyúl az anyagért, felemeli, és ezáltal a matériába lelket lehel, vagyis a szellemi szférába emeli fel. Ebben a pillanatban a művész is égig ér”,

mondta és Weöres Sándort idézte, akivel mélységesen egyetértett:

Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra”.

Ezután Borbély pár mondatban jellemezte az összes kiállító művész alkotását és stílusát.

A dunaszerdahelyi Vermes-villában április elejéig tekinthetik meg az érdeklődők a bő tíz éve alapított ART WORLD Hungary Egyesület tárlatát, amelyen a következő művészek alkotásai láthatóak: Almási Róbert, Joanna Banek, Borbély Károly, Csizmadia István, Horváth Ákos, Kovács-Gombos Gábor, Kurcsis László, Kustán Melinda, Malasits Zsolt, Milu Milanovich Ildikó, Mózes László, Muzsai Viktória, Szabó Béla és Varga György.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »