A munkaügyi miniszter május elsejei üzenete: a dolgozói szegénység Romániában újratermelõdik…

„Isten éltesse azokat, akik dolgoznak!” – írta május elseje alkalmából szombaton Raluca Turcan munkaügyi miniszter.

A közösségi médián tett bejegyzésében Raluca Turcan megjegyzi, hogy annak ellenére, hogy nehéz helyzetben vagyunk – hiszen a világjárvány okozta általános válságok második évében járunk –, felismerhető, hogy Románia az utóbbi években a bérezések tekintetében némileg javult. Főleg az Európai Unióhoz való csatlakozás után. Megemlíti, hogy míg 2007-ben az átlagbér 950 lej volt, 2021-ben már eléri a 3400 lejt, arról nem is szólva, hogy a munkalehetőségeket illetően mennyire jelentős volt az EU-hoz való csatlakozás.

„Más szempontból továbbra is a szegénység Románia nagy problémája marad továbbra is, hiszen egy órányi munka (8 euró/óra) még mindig háromszor kisebb mint az EU-s átlag (28 euró/óra), illetve a dolgozói szegénység aránya is szinte kétszer akkora Romániában – közel 15 százalék –, mint az Európai Unióban, ahol 8 százalék” – folytatta majálisos bejegyzésében.

Hírdetés

„Mit jelentenek ezek a számok?” – tette fel a kérdést Raluca Turcan, majd kifejtette, hogy azt, hogy sok romániai munkás szegénységgel küzd, a gyerekeknek nem tudnak méltó életkörülményeket biztosítani, és a szegénység generációról-generációra újratermelődik.

Ennek a folyamatnak egyik okozata az, hogy sokan jobb élet reményében elhagyják az országot, és itthon a szakképzett munkaerő hiánya nehezíti a helyzetet.

„Ezeket az egyensúlytalanságokat ki kell javítani, azaz meg kell emelni a minimálbért.” – írta a munkaügyi tárca vezetője. „Tudom, hogy az utóbbi – az év elején történt – emelés egy nagyon nehéz helyzet eredménye volt, amikor a munkahelyek védelmében foganatosított intézkedések leterhelték a költségvetést. Ugyanebből az okból kifolyólag kezdeményeztük az egységes bérezés bevezetését, mivel a bérezések között nagyon nagy eltérések vannak, amelyek nem helyesek és egyes alkalmazottakban ez elégedetlenséget kelt amely hatással van a közszférában zajló teljesítményekre.” Hasonlóan hangsúlyozta a nyugdíjak közötti mértéktelen különbségeket is, hiszen a legalacsonyabb 800 lej, míg a legmagasabb 80 000: azaz százszoros különbség van.

A felmerült problémák megoldásán dolgozik a jelenlegi kormány, jelezte Raluca Turcan, aki szerint így néz ki – jóval és rosszal egyetemben – a romániai munkások helyzete. Bejegyzését azzal zárta, hogy egy csendes majálist kívánt, illetve azoknak akik dolgoznak: „egészséget és erőt a munkához” kívánt. (hírszerk.)


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »