A Miniszterelnökség 2023/2024. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra az északi félteke országaiban

A Miniszterelnök általános helyettese, mint a Kormány nemzetpolitikáért felelős tagja, a nemzetpolitikai tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási ösztöndíjakról szóló 234/2019. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 3. § a) pontja alapján a diaszpóra magyarságát segítő Kőrösi Csoma Sándor Program keretében pályázatot hirdet az alábbiak szerint:

1. A pályázat célja

A Nemzeti Ügyek Kormánya elkötelezett az iránt, hogy az Alaptörvényben az egységes magyar nemzetre megfogalmazott felelősségviselést a diaszpóra tekintetében is megvalósítsa. Ezen szándéka által vezérelve, a Magyar Diaszpóra Tanács kérését meghallgatva indította útjára a Kőrösi Csoma Sándor Programot, amely iránt a pandémia ideje alatt is folyamatos igény mutatkozott a tagszervezetek részéről annak érdekében, hogy az ösztöndíjasok jelenléte és tevékenysége segítséget nyújtson a diaszpórában élő magyar közösségek számára.

Célunk az, hogy a megkezdett munka folytatása által megerősödjön a külföldi magyar közösségeknek egy olyan intézményrendszere, amely az egyének és közösségek integrációja révén hozzájárul a magyar önazonosság és a világ magyarságának nemzeti összetartozásbeli megerősödéséhez. A Program célja továbbá, hogy az ösztöndíjasok jelenléte és munkája által közvetlen támogatást tudjon biztosítani a külhoni magyarság diaszpóra közösségei számára. Az ösztöndíjasok munkája leginkább a külhoni magyarság identitásának megőrzésében játszik fontos szerepet, mely többek között a magyar nyelv fejlesztésében, a hagyományőrzésben és a magyar kultúra megélésének támogatásában, valamint a Magyarországgal való kapcsolattartás ösztönzésében teljesedik ki. A Program további célja, hogy az ösztöndíjasok által a külhoni magyar közösségek számára egy folyamatos, mégis mindig megújuló szakmai segítséget, valamint elhivatott, gyakorlati tapasztalattal rendelkező, a közigazgatás nemzetpolitikai tevékenysége iránt elkötelezett szakember-utánpótlást biztosítson.

Ennek érdekében olyan, a magyar nemzet iránt elkötelezett, közösségszervező tevékenységekben jártas személyek pályázatait várjuk, akik segítenek e célok elérésében.

2. Értelmező rendelkezések

pályázati szakasz: a Program azon időszaka, amelyben a pályázóknak lehetőségük van pályázataik benyújtására, amelynek során a pályázók meghallgatása történik, és sor kerül a nyertes pályázók személyének kiválasztására;

magyarországi programszakasz: a Program azon időszaka, amikor a nyertes pályázó (a továbbiakban: Ösztöndíjas) Magyarországon teljesíti a szerződésből fakadó kötelezettségét, azaz a külföldi programszakaszt megelőző felkészülési időszakot, mely magában foglalja az oktatási szakaszt is, valamint a külföldi programszakaszt követő záró szakaszt, amely keretében beszámolási kötelezettségének eleget tesz;

oktatási szakasz: a magyarországi programszakasz külföldi programszakaszt megelőző azon időszaka, amikor az Ösztöndíjas a meghatározott tematika szerinti felkészítő oktatáson vesz részt, melynek célja a nemzetpolitikai és a diaszpórával kapcsolatos ismeretanyag és az ösztöndíjas tevékenység ellátásával kapcsolatos gyakorlati készségek elsajátítása;

külföldi programszakasz: a Program azon időszaka, melyben az Ösztöndíjas a célországban, a fogadószervezettel és a mentorral együttműködve végzi a Program célja szerinti tevékenységét;

záró szakasz: a magyarországi programszakasz külföldi programszakaszt követő azon időszaka, melyben az Ösztöndíjas külföldi programszakasz alatt végzett tevékenységéről beszámol;

– mentor: az erre a feladatra kijelölt természetes személy, aki a külföldi programszakasz időtartama alatt az Ösztöndíjas munkáját koordinálja, segíti, felügyeli, értékeli;

– fogadószervezet: a pályázati felhívás 5. pontjában „A Program tervezett megvalósítási területei” címszó alatt részletezett országokban található azon magyar szervezet (közösség, kultúregyesület, ifjúsági és gyermekfoglalkoztatást végző szervezet, magyar ház, cserkészcsapat, stb.), amely a Kőrösi Csoma Sándor Programban történő részvételre jelentkezik, és amely szervezet keretében az Ösztöndíjas részt vesz a diaszpóra közösségeinek értékőrző munkájában, erősíti a diaszpóra tagjainak Magyarországhoz való kötődését és végzi a közösségépítő tevékenységét a külföldi programszakasz alatt.

pályázó: azon természetes személy, aki a 4. pontban foglalt feltételeknek megfelel.

3. A pályázat tárgya

A Program a diaszpóra magyarság magyar identitásának erősítése érdekében az alábbi feladatkörök ellátására hirdet pályázatot:

  • Cserkésztevékenység,
  • Hagyományőrzés (népzene, néptánc, népi kézművesség, népi ének, népi játékok, stb.),
  • Oktatói és nevelői munka (magyar nyelvoktatás, tananyagok összeállítása, gyermekfoglalkozások tartása, táboroztatás, stb.),
  • Közösségi, sport, média és kulturális tevékenység ellátása (kultúra- és rendezvényszervezés, marketing és adminisztratív feladatok ellátása, webszerkesztés, pályázatírás, kommunikáció- és médiatevékenység, kiadványszerkesztés, könyvtárrendezés és hagyatékgondozás, stb.).

A Program a 2023/2024. évben legfeljebb 100 fő részére nyújt ösztöndíjat, amely létszámból az északi félteke országaiban legfeljebb 75 fő részére hirdet ösztöndíjat 2023. szeptember hónap és 2024. július hónap között megvalósuló Program időtartama alatt.

Az északi féltekére utazó ösztöndíjasok száma a keretlétszám figyelembevételével változhat, és változás esetén átcsoportosításra kerülhet a déli félteke ösztöndíjasainak létszámához.

A Program kezdete a pályázati felhívás hivatalos megjelenésének napja. A pályázati szakasz lezárását – azaz az Ösztöndíjasok kiválasztását – követően kerül pontosan, naptári nap szerint meghatározásra az Ösztöndíjasokkal létesítendő ösztöndíjas szerződéses jogviszony időtartamának kezdő és záró napja, amely a szerződésben kerül rögzítésre, egyéni jelleggel.

A Program 2023. év szeptemberétől 2024. év július végéig tartó megvalósítási időszaka alatt az Ösztöndíjas legfeljebb 9 hónapig tartó időtartamban, a számára kijelölt fogadószervezettel együttműködve, a külföldi magyar közösségeknél, a magyarországi programszakasz ideje alatt pedig Magyarországon tölti jogviszonyának idejét és tesz eleget felkészülési és beszámolási kötelezettségének.

A magyarországi programszakasz két részből áll: egyrészt a 2023. október 1. és 2024. június 30. közötti külföldi programszakaszt megelőző, 2023 szeptemberében megvalósuló felkészülési időszakból, melynek részét képezi 2023 szeptemberében az oktatási szakasz; másrészt pedig a külföldi programszakaszt követő, záró szakaszból (2024. július hónap), mely tartalmazza a beszámolási időszakot is.

4. A pályázók köre

Pályázat benyújtására és az ösztöndíjprogramban való részvételre az jogosult, aki

a) a program megkezdésének  időpontjában tizennyolcadik életévét betöltö  Amennyiben a pályázatot nem 18. életévet betöltötten nyújtja be a pályázó, akkor a jognyilatkozatainak érvényességéhez a törvényes képviselőjének hozzájárulása szükséges.

b) büntetlen előéletű,

c) magyar állampolgár,

d) legalább középfokú iskolai végzettséggel rendelkezik,

e) magas szintű angol nyelvtudással rendelkezik, valamint további előny a célország nyelvének legalább társalgási szintű ismerete,

f) vállalja, hogy az ösztöndíjas jogviszony magyarországi záró szakaszának idejére Magyarország területére visszatér, a magyarországi záró szakaszának idején Magyarország területén tartózkodik és a Program záró konferenciáján részt vesz, valamint annak keretében beszámol ösztöndíjas tevékenységéről.

5. A pályázat megvalósítási paraméterei

A pályázat benyújtása: 2023. július 10. napjától 2023. július 31. napjáig.

Interjú a pályázókkal: 2023. augusztus 14. napjától – 2023. augusztus 25. napjáig.

Külföldi programszakasz tervezett megvalósítási időszaka: 2023. október 1. – 2024. június 30.

–  A legfeljebb 9 hónapig tartó külföldi programszakasz ezen időtartamon belül valósul meg azzal, hogy a programszakasz kezdete október 1. napja. Az Ösztöndíjas ezen időpontig köteles megkezdeni a külföldi programszakaszt.

– A 9 hónapig tartó külföldi programszakasz záró határideje június 30. napja, valamint a visszautazás legkésőbbi határideje 2024. július 10. napja.

Amennyiben az Ösztöndíjas 2023. október 1-én nem tudja megkezdeni a külföldi programszakaszt, a késedelemmel arányosan csökkentésre kerül az ösztöndíj 9 hónapig tartó külföldi programszakaszának időtartama és a kifizetésre kerülő ösztöndíj összege. A külföldi programszakasz záró határideje ebben az esetben is legkésőbb június 30. napja, valamint a visszautazás legkésőbbi határideje 2024. július 10. napja.

Szerződés időtartama: a szerződés időtartamának kezdete megegyezik az oktatási szakasz első napjával, a szerződés időtartamának vége megegyezik a záró szakasz utolsó napjával.

Az Ösztöndíjasok a magyarországi programszakasz idején kötelező felkészítő oktatáson vesznek részt, amelyet követően a szerződésben megjelölt célország magyar közösségében folytatják a pályázatban megjelölt tevékenységet. A felkészítő oktatás írásbeli szintfelméréssel zárul.

A kiutazás – és így a szerződés hatályban tartásának – feltétele, hogy az Ösztöndíjas a szükséges beutazási, tartózkodási engedélyeket a fogadó országtól megkapja. A magyarországi programszakasz időszakában az Ösztöndíjas vállalja, hogy a szerződésében meghatározott egyéb kötelezettségeinek (jelenléti kötelezettség, felkészítő oktatás ismeretanyagának elsajátítása, a célországba utazás feltételeinek biztosítása – különösen, de nem kizárólag a vízum, tartózkodási engedély beszerzése –, beszámolási kötelezettség stb.) saját felelősségére és költségére eleget tesz.

A Program tervezett megvalósítási területei:

  • Amerikai Egyesült Államok
  • Európa (Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észak-Macedónia, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Izland, Lengyelország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország)
  • Izrael
  • Kanada
  • Törökország

6. A pályázat benyújtásának formája

A pályázat benyújtása a pályázók és a fogadószervezetek részéről is elektronikus úton történik. A pályázati dokumentációt elektronikusan egy példányban kell benyújtani a www.kulhonimagyarok.hu valamint a www.korosiprogram.hu honlapokról elérhető, online pályázati adatlap hiánytalan kitöltésével, valamint a pályázók esetében a 9. pontban megjelölt valamennyi melléklet csatolásával.

Hírdetés

7. A pályázat benyújtási határideje

A benyújtás napja a pályázati dokumentáció elektronikus úton történő leadásnak a napja.

Kizárólag magyar idő szerint 2023. július 31. 23:59-ig elektronikus úton, hiánytalanul benyújtott pályázatokat áll módunkban befogadni.

8. Az ösztöndíj összege

Az ösztöndíj összege az alábbiak szerint alakul:

Magyarországi programszakaszokra (oktatási és záró szakasz): összesen bruttó 300.000,- Ft. A magyarországi programszakaszra járó ösztöndíj kifizetése egy összegben történik, azaz nem osztható meg az oktatási és záró szakasz között. A kifizetés alapfeltétele az oktatási szakaszon való részvétel, továbbá a meghatározott tematika szerinti ismeretanyag elsajátítása, és az írásbeli szintfelmérő sikeres teljesítése.

Külföldi programszakaszra: bruttó 700.000,-, azaz hétszázezer Ft/hó, de figyelemmel a tört hónap esetén számított ösztöndíj összegére, ettől eltérő lehet.

Tört hónap esetén az ösztöndíj naptári napok után kerül kifizetésre, az osztószám minden esetben a tárgyhónap napjainak száma.

Az Ösztöndíjasok ösztöndíját a Miniszterelnökség havonta forintban átutalással teljesíti, kizárólag forint alapú bankszámlaszámra. Készpénz, vagy egyéb fizetési mód teljesítésére nincs lehetőség.

Az ösztöndíjon felül a Miniszterelnökség semmilyen kiadást vagy költséget (pl. utazási, lakhatási, stb. költségek, az Ösztöndíjasnak az ösztöndíjas jogviszony tartalma alatt létesített egyéb jogviszonyból származó költsége, jövedelme) nem térít meg az Ösztöndíjasok részére.

A Program megvalósításának pénzügyi fedezete a Miniszterelnökség költségvetésében rendelkezésre áll.

9. A pályázat formai követelményei

A pályázat benyújtása mind a pályázók, mind a fogadószervezetek esetén elektronikus formában történik az elektronikus pályázati felület hiánytalan kitöltésével, mely elérhető a  www.kulhonimagyarok.hu, valamint a www.korosiprogram.hu oldalakon keresztül.

A pályázati dokumentáció kötelezően benyújtandó dokumentumai szkennelt formában: 

  1. számítógéppel írt, strukturált szakmai önéletrajz;
  2. motivációs levél 1 oldal terjedelemben;
  3. közép- vagy felsőfokú végzettséget, a 3. pontban meghatározott négy feladatkörhöz tartozó szakképzettséget igazoló dokumentum, vagy folyamatban lévő tanulmányok esetén tanulói/hallgatói jogviszony igazolása egyszerű másolatban;
  4. amennyiben a pályázó rendelkezik vele, úgy az angol, illetve a célország nyelvének ismeretét igazoló bizonyítvány és/vagy a nyelvismeret meglétének alátámasztására szolgáló egyéb dokumentum;
  5. a 2023. évi Kőrösi Csoma Sándor Programra szóló, a 3. pontban meghatározott négy feladatkör alapján megjelölt, cserkész, hagyományőrző, oktatási és/vagy egyéb általános szervezői tevékenységben való jártasságra, illetve egyéb kiemelt szaktudásra vonatkozó 2 db szakmai ajánlás.

A pályázati dokumentáció kötelezően benyújtandó dokumentumai közül semmilyen esetben nincs lehetőség hiánypótlásra.

10. A pályázat érvényessége

A pályázat érvénytelen, illetve annak azonnali elutasítására kerül sor, ha:

  1. a pályázó a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;
  2. a pályázó a pályázatot a felhívásban szereplő benyújtási határidőn túl nyújtotta be;
  3. a pályázó hiányosan nyújtotta be a 9. pontban felsorolt dokumentumokat;
  4. a pályázó a pályázatát nem a megfelelő internetes felületen keresztül nyújtotta be;

11. A pályázatok elbírálása

11.1. Tartalmi értékelés szempontjai

A pályázó megfelel a pályázati felhívásban megjelölt célnak és feltételeknek, ha a 9. pont e) alpontja szerinti ajánlásokkal igazoltan, motivációs levélben alátámasztja érdeklődését és feladatvállalását a diaszpóra magyar közösségek szellemi gyarapodása, identitásának erősítése érdekében, továbbá az általa megjelölt tevékenységi körben szakmai tapasztalattal rendelkezik.

A pályázat értékelése az alábbi szempontok szerint zajlik:

  • elkötelezettség a külhoni magyar közösségek szellemi gyarapodása, identitásának erősítése iránt,
  • magyar közösségben megvalósított hagyományőrző tevékenység,
  • magyar közösségben megvalósított közösségépítő tevékenység,
  • olyan tárgyi tudás, szakmai tapasztalat megléte, amely elősegíti a diaszpóra magyar közösségeinek szellemi gyarapodását.

A Korm. rendelet 3. § b) pontja alapján létrehozott kiválasztási bizottság (a továbbiakban: Bizottság) – a fent meghatározott szempontok figyelembevételével kiválasztott pályázót – egy alkalommal, interjú keretében hallgatja meg.

Az interjú során előre meghatározott és célzott kérdésekkel bizonyos, a közösségi és kulturális élet szervezésével, a megjelölt speciális tárgyi tudással, szakmai tapasztalattal kapcsolatos kompetencia meglététének vizsgálata zajlik.

1. ) A kiválasztás során a Bizottság az Ösztöndíjas részéről az alábbi szempontokat veszi figyelembe:

  • motiváció;
  • felelősségtudat, megbízhatóság;
  • etikus magatartás;
  • alkalmazkodókészség, szabálykövetés, rugalmasság;
  • együttműködés;
  • problémamegoldás;
  • kommunikáció;
  • viselkedéskultúra.

2.) Az interjú során történő általános és szakmai ismeretek vizsgálata:

  • közéleti tájékozottság, általános nemzetpolitikai ismeretek mérése egy előzetesen összeállított kérdéssor alapján történik, melynek keretében minden jelöltnek legalább 5 kérdésre kell válaszolni,
  • a megjelölt cserkész, hagyományőrző, oktatói, nevelői, egyéb közösségszervezői tevékenységnek megfelelő szakmai ismeretek vizsgálata,
  • a pályázó által feltüntetett nyelvtudás szintjének vizsgálata.

Az interjúra történő felkészülést segítő kérdéssor és dokumentumok elérhetőek a www.kulhonimagyarok.hu, valamint a www.korosiprogram.hu honlapokon.

11.2. Döntés a pályázatokról

A Miniszterelnökség a döntésről minden pályázót az elektronikus pályázati felületen megjelölt elektronikus levélcímen legkésőbb 2023. augusztus 31. napjáig értesít.

Az ösztöndíjas jogviszony létrejöttének feltétele, hogy a pályázó a célterületet elfogadja és arról a Miniszterelnökséget a 13. pontban szereplő elérhetőségen legkésőbb 2023. szeptember 03.23.59-ig értesítse.

12. Szerződéskötés

Az Ösztöndíjasokkal a Miniszterelnökség köt szerződést. A létrejövő szerződés tartalmazza az Ösztöndíjas és a Miniszterelnökség jogviszonyára irányadó szabályokat, összhangban a jelen pályázati felhívással, a Korm. rendelettel, és a Programszabályzat a Kőrösi Csoma Sándor Program megvalósításához c. dokumentummal.

Sikeres pályázat esetén a szerződéskötés feltétele:

  1. a személyazonosító igazolvány egyszerű másolatának, vagy honosítási okirat egyszerű másolatának,
  2. ha a célország nem a schengeni egyezmény tagállama, akkor a nyertes pályázó útlevelének másolata, vagy amennyiben a nyertes pályázó nem rendelkezik útlevéllel, akkor az annak igényléséről szóló hivatalos igazolás egyszerű másolatának, valamint
  3. 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványnak

a benyújtása.

13. Elérhetőség

A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást az alábbi elérhetőségeken kérhet munkaidőben:

Elektronikus elérhetőség: [email protected];

Telefonos elérhetőség: +36 (1) 896-3111, +36 (30) 825-3715

A pályázati felhívásokat és programszabályzatokat itt tudja letölteni:

2023/2024. évi pályázati felhívás a Petőfi Sándor Program ösztöndíjra (pdf)

2023/2024. évi pályázati felhívás a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra az északi félteke országaiban (pdf)

2023/2024. évi Petőfi Sándor Program, programszabályzat (pdf)

2023/2024. évi Kőrösi Csoma Sándor Program, programszabályzat (pdf)

A pályázati adatlapokat a megfelelő gombra kattintva tudja kitölteni:

PÁLYÁZATI ADATLAP A 2023/24. ÉVI ÉSZAKI FÉLTEKÉN MEGVALÓSULÓ KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR PROGRAMRA ÉS A PETŐFI SÁNDOR PROGRAMRA JELENTKEZŐ ÖSZTÖNDÍJASOK SZÁMÁRA
ADATLAP A 2023/23. ÉVI PETŐFI SÁNDOR PROGRAMBA JELENTKEZŐ FOGADÓSZERVEZETEK SZÁMÁRA
ADATLAP A 2023/2024. ÉVI KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR PROGRAMBA JELENTKEZŐ FOGADÓSZERVEZETEK SZÁMÁRA

The post A Miniszterelnökség 2023/2024. évi pályázati felhívása a Kőrösi Csoma Sándor Program ösztöndíjra az északi félteke országaiban appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »